Taecyeon one shot I A saját séfem I

●A saját séfem●

Egy szép napon éppen jártad a város utcáit. Jó ideje már megéheztél , de szentül vitted hogy kibírod hazáig. Mégsem... az éhséged legyőzött. Muszáj voltál keresni egy éttermet vagy bármit, ahol tudsz ízlésednek megfelelő ételt venni. Hosszas keresgélés és gyors büféket elhagyva, végre talál egy egész kicsi jónak kinéző étterm félét. Több sem kellett , habozás nélkül azonnal a bejárat felé vetted az irányt. Nem estél hanyatt a látványtól , de még mindig korgott a gyomrod szóval kerestél valakit aki felvehetné a rendelésed. Egy pillanatra el is felejtetted miért jöttél be az ajtón mikor megláttad őt. Most már igazán levett a lábadról valami, jobban mondva valaki. Még inkább elfelejtettél lélegezni is , mikor léptei közeledtek feléd.
- "Nem, még nem halhatsz meg T/N. Szép lenne , de nem szabad. Még mindig éhezel és ezt orvosolni kell. Ebben ő sem akadályozhat meg! Nem! Nem! Véletlenül sem! Szóval mikor kérdezi mit szeretnél egy ételt kell mondanod, és nem őt megrendelni. Na most hogy ezt letisztáztuk , jó étvágyat. Bízom benned! Hajrá!"
Miután lerendezted ezt magadban pár arcon paskolással , bíztál benne hogy tényleg valami főt dolgot fogsz kérni.
-Szép napot! Mit adhatok?
Kérdezte a mosolygós ,gesztenye szemű férfi.

Erre riadtan fel kaptad fejed , és elgondolkodtál az életeden. Majdnem a közös életeteken is , de a hasad ismét rád szólt. Pár másodperc megfontolt csend után, megköszörülted torkod és végre valahára kértél valamit:
-Jó napot! Egy tál kimchit szeretnék, és egy pohár vizet.
Azt hitted még a nap is lemegy mire ezt kinyögöd, bár még mindig az első problémád volt a legkisebb gondod.

-Rendben! Hamarosan hozom!
Ilyen szép arcot még életben aligha láttál volna eltávolodni. Hogy lehet valaki ennyire aranyos és vonzó egyszerre?

Amíg vártad rendelésed , lelkiekben remélted hogy nem ő fogja kihozni és nem kell újra paradicsommá változnod. Persze az sem lenne rossz ,ha az kimchi finom lenne. Azt az egy imát amit ismersz is tízszer mondtad el magadban , hogy az összes reményed össze jöjjön. Ennyire még soha nem akartál semmit. Most már nagyon kételkedtél ,hogy arról a kajáról lenne szó.
Hatalmasat saptál homlokodra mikor újra megláttad pár perc múlva , a tányéraddal kezében. Hiába dörzsölted szemeid , akkor sem lehetett más.

-Parancsoljon! Jó étvágyat! Fontos tudni ,hogy én készítettem úgy hogy remélem ízleni fog.
Eresztette el mellé ismét azt a játékos kis mosolyát , gödröcskéivel.

-K-köszönöm szépen! Most már ezt is tudom! Így már biztosan ízleni fog!
Még te magad is meglepődtél ,hogy így eltudtad mondani félre beszélés nélkül.

Amint elhagyta asztalod , neki is láttál annak a csodálatos finomságnak. Ahogy ízlelgetted , be kellett ismernéd hogy tényleg igazán ízletes. Na , nem csak amiatt mert feltételesen ő készítette . Véletlenül sem. Táplálkozás után , kezdtél egyre jobban megtelni. Mégis nem bírtad ki verni a fejedből : Tényleg ilyen finoman főzhet egy ember?

Ezen törve fejed , a kijárat felé ballagtál és haza indultál. Még út közben sem tudtad elfelejteni ezt az egészet. Tökéletes volt az egész ember. Nem reménykedtél abban , hogy viszont láthatod még egyszer. Szóval élted tovább napjaid úgy ahogy eddig is. Párszor még elmentél a helyre , talán ha egyszer láttad.

Eltelt azóta már pár hét , és nem is láttad bárhogy is vártad volna. Éppen ezen búslakodtál, mikor voltál olyan szerencsétlen hogy ügyesen leejtetted kosarad a bolt kellős közepén mivel valaki sikeresen neked jött . Pár szítok szó kíséretében, fel sem nézve szetted össze a cuccaid. Bele kezdtél volna egy jó hosszú sor "hogy lehetsz ilyen szerencsétlen , ember?" költői mondatba. Még sem sikerült. Bő beszéd helyett , heves pislogásba és szem dörzsölésbe kezdtél. Muszáj volt meggyőződnöd a helyzetről. Azt hitted bele bolondultál már abba az akkori pár percbe. Nem , valóban nem hallucináltál. Tényleg ő volt . Az agyad feladta a szolgálatot teljesen , és még el is sápadtál. Ezt végnézve , elég furán tekintett rád az ismeretlen mégis jól ismert úri ember.