Fába vésett szerelem

2. fejezet

Mérges csend övezi az asztalt. Anya és apa csak egymást nézik, szemük tele érzelmekkel, ügyet sem vetve rám, aki igyekszik összehúzni magát minél kisebbre, hátha akkor nem kell elmondania a válaszát, amit nem is hozott meg. A tegnapi nap folyamán egész nap a szobámban ültem és igyekeztem kitalálni mihez is kezdjek. A szokásos időben kimentem a kapuhoz, csak hogy a gyanút elfedjem Gabe-ről. Nem akartam a szüleim sajnálkozó tekintetét de egy veszekedést kívántam most a legkevésbé. Laptopomon folyamatosan böngésztem a lehetőségeket, de nem vitt rá a lélek, hogy itt hagyjak mindenkit és anyával kettesben éljek azt hallgatva, hogy mennyire rossz volt neki apával meg, hogy milyen jó ott kint a semmi közepén. Azért sem szeretném, mert tudom, hogy hazugság. Anya sosem szeretett utazni, pláne nem vidékre. Ő mindig is a kényelmet preferálta, amikor is mindent elétesznek, és neki nem kell a konyhában sürgölődni. Bár munkája miatt lassan ez itthon is megvalósul, hiszen amióta anya túlórázik, hogy legyen elég pénze külön is, azóta én lettem a konyhatündér. Bár a sütőt még nem tudom megfelelően használni, mert valahogy mindig odaégetem a csirkét,  egész jól feltalálom magam. Legalább nem kell éhezni, és ahelyett, hogy haragudnának egymásra, hogy nem csinálják meg helyettem, büszkék rám. Ugyanis főzésről nincs vita. Mindig aki éppen tud az csinál ebédet vagy éppen vacsorát. És hála a jó égnek, ez meg is maradt azóta is, hogy a szüleim így döntöttek. Körmeim az asztalon kopogtak amikor apa levette a tekintetét anyáról és megszólalt:

- Feleslegesen húzzuk az időt Petra! Azzal nem megyünk semmire, hogy megpróbáljuk a másikat felnyársalni a tekintetünkkel, hogy a gyerek a győztest válassza.

- Ugyan már! Ezt most csak azért mondod mert úgyis vesztésre álltál.-anyám mint mindig, amikor apa orra alá akarta dörgölni sikerét, felszegte az állát és egy félmosolyt küldött felé, ami régebben biztos vonzotta őt, de mára ez már csak egy idegesítő gesztus maradt. Miután apa egy szemforgatással elengedte a dolgot hozzám fordult. 

- Elhiszem, hogy nehéz döntés előtt állsz. De ideje meghozni. Azt is értem, hogy nem akarod egyikünket sem cserben hagyni, de tudd bárhogy is döntesz mindketten száz százalékosan melletted állunk, szeretünk és mindent megteszünk, hogy neked jó legyen. -a szívem kicsit lassabban kezdett el verni apa szavai hallatán. Úgy éreztem nincs akkora teher rajtam, mint pár perccel ezelőtt. Ha tényleg igaz amit mond, nem kellett volna folyamatosan ezen rágódnom. Csak mélyen magamba kellett volna néznem, és azt nézni ami nekem jó. És ha már nincs senkim, akkor csak a tanulás maradt.

- Én...

- Hagyd Dávid! Ezt is csak azért mondtad, hogy marasztald. Nem hagy cserben minket, mert tudja kit válasszon. Azt, aki egész idáig támogatta és törődött vele. Te mikor is beszélgettél vele utoljára? Azt mondod, hogy az apja vagy, de közben csak a génjei tudják bizonyítani. 

- Mert aki mindig csak a telefonját képes nézni, amikor hozzá beszélnek az mitől különb? Ha elhalmozod minden szarsággal, ráadásul az én pénzemből amiért napi szinten túlórázok, hogy meglegyen, az mitől törődés?! Az vesztegetés, vagy kárpótlás, de törődés...

- Én legalább tudok vele beszélni. Te csak hallgatni tudsz és bólogatni. Szerelmi ügyeibe is csak én tudtam tanácsot adni, mert te csak megvontad a vállad, amikor hozzád fordult. - És milyen hasznos tanácsok voltak azok... Úgy éreztem szétmegy a fejem. Ez a folyamatos ricsaj ami a szüleimtől jön megőrjít. Szükségem van egy kis csöndre. Egy kis egyedüllétre. Ahol senki sem zavar és végre átgondolhatnám mi tévő legyek. A szívverésemet a fülemben éreztem. Olyannak látszott a veszekedés, mintha csak kívülről figyelném. Minden kezdett tompulni, a szívverésem gyorsult és egyre hangosabban dübörgött. A fejemet egyre csak nyomta a fájdalom a hatalmas veszekedéstől. És akkor eldöntöttem.

-Elég!-álltam fel, miközben rácsaptam az asztalra. A székemet is majdnem feldöntöttem a lendületemmel. A szülők hirtelen elhallgattak, most mindketten rám néztek, a szájuk dühös volt, de a szemük aggodalmat sugárzott. Érezték, hogy betelt a pohár. - Elegem van! Elegem van abból, hogy minden apró dologból ekkora orkán erejű veszekedés tud kerekedni! Elegem van abból, hogy miattatok minden reggel kávéznom kell, különben elviselhetetlenek vagytok! Úgy érzem csak én tudok viselkedni a házban, csak én tudok kultúráltan beszélgetni, anélkül, hogy másnak a hibáit felhánytorgatnám és az orra alá dörgölném. Mindig nekem kell az okosnak lennem. Mosogassak el mielőtt a feleséged hazajön, nehogy veszekedés legyen, csináljam meg az ebédet, hogy a férjednek legyen mit ennie másnap. Eldöntöttem! Elmegyek!-apa lesúlytottan nézett rám, eközben anya megszégyenülten nézte őt, de mégis diadalittasan, mert sikerült megnyernie egy, már hosszúra nyúlt vitát. Egy hosszú feszültséggel telt csönd telepedett közénk, amikor anya megszólalt.

- Akkor... jobb ha csomagolunk!

- Helyesbítek! Én csomagolok! - anyának erre megrándult az ajka, szemében vészjósló fellegek bukkantak fel.

- Mi az, hogy csak te?! Holnap én költözök, te csak velem jössz! Azt hiszed, hogy csak úgy elmehetsz nélkülem?! Emlékszel kisasszony?! Apáddal elválunk! Nem tudunk már egy légtérben tartózkodni! Az csak bónusz, hogy téged is elvihetlek, és megszabadítalak ettől a mérges levegőtől!

- Először is, ahová te mész az a bácsikám háza, ami nincs messze az övétől. Másodszor pedig, én nem bírok már egy légtérben lenni veletek! Már a második algoflexes dobozt ürítettem ki a nyáron a ti veszekedéseitek miatt! És eddig az volt, hogy én úgy megyek mint a gyermeked, hogy lettem hirtelen szivesség? Hogy lehetek egy púp, amit csak puszta kedvességből viszel el? Hallod magad? - tudtam, hogy a szemtelenség minden formáját érintettem, de nem számított. Anya szavai mellbe vágtak, a pohár megtelt, nincs több kapacitásom fejet hajtani az óhajuknak. Eddig mindig összehúztam magam akármilyen veszekedésről volt szó. Ha azt szerették volna, hogy válasszak, ki nyert egy-egy vitában, sosem választottam. Persze ez csak tovább szította a tüzet, de nem csorbult az önérzetem. Elhittem, hogy kibírom addig, ameddig el nem költözünk Gabe-bel. Hittem, hogy tudom kerülgetni a témát. Hogy majd itt maradok és kivárom a végét a viharnak. Mert természetesen eredetileg ez volt a tervem. Csináljanak azt amit akarnak, de engem ne keverjenek bele. De most, hogy a pasim az exem, a szüleim válnak, minden összeomolni látszik. Az önbizalmam itt érte el a csúcsot, ezért fogtam magam és felszaladtam a szobámba. Anya utánam kiabált valamit de apa hangja félbeszakította. Beestem az ajtón. Elkezdett rázni a sírás, szinte remegett mindenem. Ott ültem a szőnyegen, könnyeim csak úgy ömlöttek a kék szálakra. Összetörtem. Nem volt energiám felállni, kihúzni a bőröndöt a szekrényből, és pakolni. Azt se hittem, hogy az egész sikerülhet. De biztos voltam egy dologban. Időre van szükségem. Mikor már éppen csak hüppögtem, kopogtak.