darker than me // dazai osamu x oc (átírás alatt)

Rég nem látott volt-új kolléga

                                    1.
Egy szemet gyönyörködtető, esős őszi napon sétáltam a Fegyveres Nyomozó Iroda felé kémkedni. Azon a napon az emberek csak úgy nyüzsögtek az utcákon, a forgalom nagyobb volt mint karácsonykor, a boltok előtti árusok pedig hangosabban kiabáltak, mint amikor lopnak tőlük. Ám, azonban ez a nagy hangzavar engem nem zavart, amíg nem támadt egy furcsa megérzésem. A hátam mögött kocsik ezrei dudáltak, muszáj volt megnéznem mi folyik ott. A Fegyveres Nyomozó Iroda egyik tagja, aki régen a Dokkmaffiának dolgozott, a kötszerpazarló, öngyilkosság mániás Osamu Dazai állt az út közepén. Valószínűleg elakarta üttetni magát. Úgy látszott, hogy a férfi el sem akar mozdulni onnan, ezért elindultam, hogy elrángassam onnan, nehogy a végén elüssék nekem. Habár, személy szerint én nem bántam volna, de az biztos hogy Chuuya szálanként tépné ki a hajam, ha megtudná mi történt. Valamint, még jól is jöhet nekem, ugyanis én eleve kémkedni jöttem ide. Nyugodtan rángattam magam után, amíg meg nem hallottam azt a gyönyörű hangot, amit ha amnéziás lennék se tudnék elfelejteni.
- Oi, Hiro Arikawa-san! Rég nem láttalak! - ez az ember közel huszonkét esztendős, de úgy viselkedik mint egy ötéves. - Mi járatban errefelé?
Gondoltam, hogy jobb lenne, ha nem mondanám meg, hogy kémkedni jöttem, így előálltam valami jött-ment hülyeséggel. Akkor még nem tudtam, hogy mennyi galibát fogok ezzel okozni.
- Kiszálltam a Dokkmaffiából. - hazudtam. - Állást keresek, és az Irodát jó helynek tartottam.
Ez volt életem legrosszabb hazugsága. De azt még mindig nem tudom, hogy Dazai hogy nem jött rá.
- Ó, ha szeretnéd megmutathatom neked az Irodát. - mosolygott rám azzal a fülig érő mosollyal ami már beleégett a retinámba.
- Az jó lenne. - mondtam szűkszavúan.
Elmentünk, vagyis inkább elrángattam a Nyomozó Irodához, mert útközben meglátott egy fát és felakarta kötni magát.
- Itt is lennénk. Ha jól tudom csak Ranpo, Atsushi, és Kunikida-san van bent úgyhogy valószínűleg nem lesz baj. Habár lehet, hogy Doppo nem fog örülni az érkezésednek.
Tehát a Japán Sherlock Holmes, a Jinko gyerek, és a volt matek tanár. Nem rossz, de fél perc alatt végeznék mind a néggyel.
Beléptem a helységbe, ahol az asztaloknál tényleg ott ült a három tag. Végig néztem az asztalokon és kapásból tudtam, hogy melyik Dazai-san asztala. Ott volt rajta a piros-fehér könyv, amit isten tudja hányszor olvasott már. Valamint a fiókból láttam kilógni kötszereket.
- Dazai-san, ő meg ki? - nézett fel a füzetéből a Jinko, valamint a másik kettő.
A Sherlock felvette a szemüvegét és elkezdett magyarázni.
- Ő Hiro Arikawa. Ő is áldott. A képessége: Egy utazó macska krónikája. Dokkmaffia tag. - erős undorral mondta az utolsó mondatot, de most az egyszer elnézem neki.
- Volt Dokkmaffia tag. - "javítottam ki".
- DAZAI-KUN TE KÉPES VOLTÁL IDEHOZNI EGY DOKKMAFFIÁSAT?!!?? - ordította le a fejét az eszményes. Csóri Dazai... Igazából én rángattam ide.
- Naaaa, srácok, nyugi! Kilépett a maffiából! - aha, persze.
- És te hiszel is neki? - szólalt meg a tigris.
- Hiro-san nem szokott hazudni! - ahogy te sem, igaz Osamu? - Munkát keresni jött ide.
- Kap munkát a kávézóban. Az megfelel neki? - Doppo erőteljes haraggal és undorral mondta ezt. De,  végülis, az iroda tagjai mindig ott kávéznak, az így tudok hallgatózni.
- Teljes mértékben. - Kunikidával ellentétben én tisztelettel mondtam ezt.
- Atsushi, mutasd meg neki a kávézót. Dazai, munkát kaptunk. - sajnos nem tudtam meg, hogy milyen munkát kaptak, mert ezzel a Sushi gyerekkel le kellett menni megnézni a kávézót.
- Hát, itt lennénk. - nyitott be az ajtón a Jinko amikor odaértünk.
Otthonos kis helység volt, jó elrendezéssel. Per pillanat nem volt bent senki. Az asztalok ablakok mellett helyezkedtek el, amik a még most is hemzsegő utcára néztek. Lehetett látni ahogy kint gyönyörűen szakad az eső, és hullanak le a fákról a már lassan narancssárga levelek. Közben csak azon gondolkozom, hogy én hogy nem áztam el. Ja, tényleg. Volt esernyőm.
- Nos, valószínűleg, hogy ön...
- Tegeződjünk. - szakítottam félbe.
- Szóval, Hiro-san valószínűleg pultosként fog dolgozni, mert az előző kettő felmondott. - még mindig az ablakot bámultam, így nem láttam az arcát, de éreztem hogy rám se mer nézni.
- Nekem megfelel. - megfordultam, és rámosolyogtam, hogy ne csak a sötétet lássa bennem. - És mikor kezdek Jinko? - erre a megszólításra megrezzent. Igen, direkt hívtam így. Ugyanis Aku-sama, becenevén a Sushi férje így szokta hívni őt.
- Nos, holnap... 6-kor nyitunk. - véltem felfedezni egy halvány mosolyt az arcán. - Viszont tudnál adni egy telefonszámot?
Nem a sajátomat adtam meg neki, de semmi baj.
- Akkor, most elmehetek? - kérdeztem.
Ő bólintott. Viszont még eszembe jutott valami így felszaladtam az irodába. Jinko, fogalmam sincs miért, de jött utánam.
- Dazai! - rontottam be a szobába, ahol már a többi iroda tag is ott volt. - Upszi.
- Te meg ki vagy? - kérdezte a falusi gyerek.
- Hiro-saaaan! Naaa, tetszik a kávézó? - sétált oda hozzám a kötszerpazarló.
- Holnap kezdek. - mosolyogva tartottam a kezem, hogy csapjon bele.
Meg is tette. - Amúgy Chuuya üzeni hogy szeret. - súgtam oda neki, amire kikerekedett a szeme, de mégis vigyorgott.
- Engem ki nem szeret? - súgta ő is a fülembe, amitől kirázott a hideg. Túl közel volt, és hiába "változott meg", még mindig nem felejtem el, hogy annak idején hány embert ölt és kínzott. - Mindenesetre üdv a kávézóban!
- Dazai. - szólalt meg az igazgató. Az ő hangját sem könnyű feledni. - Te felvettél valakit az engedélyem nélkül?
Eddig Dazai takarásában voltam így nem látott. Viszont most elmozdult előlem. Az öregember szemében egyszerre láttam félelmet, dühöt, undort, és örömet.
- Ráadásul egy maffiásat. Az egyik legveszélyesebbet. - hát, nem tagadom, Dazai mindig is kedvelt engem.
- Miért lenne ő veszélyes? - kérdezte az iroda doktornője.
- A képessége is erős, valamint kardforgatása is legendás. A lőfegyverekkel is jól bánik. Kémkedni is tud, szintén a képessége miatt. 170 körül lehet az IQ-ja. És nem kevés embert ölt. 12 évesen már halálosan megtudott sebesíteni egy embert - mondta Dazai.
- Mit takar a képessége? - kérdezte Doppo.
- Teleportálni, és macskává változni tudok. És mindig tudok teleportálni. Ha macska vagyok, akkor is. - magyaráztam.
- Ez a nő veszélyes, annyi a lényeg. Viszont tény és való hogy rég nem hallottunk róla. - nézett rám az ősz hajú. - Hiro-san, még mindig a maffiánál van?
Megráztam a fejem. Láttán rajta, hogy épp azon gondolkozik hogy jó ötlet e felvenni ide engem.
- Jó, nem bánom. De nem jöhet fel az irodába. - na, végül megadta magát az öregember, így már hivatalosan is ott dolgoztam. Az emberek hülyék. Még a Fegyveres Nyomozó Iroda igazgatója is elfelejtette, hogy macskává tudok változni. Így, bármikor, bárhonnan figyelni tudom őket.
- Hiro-samaaaa ismét kollégák vagyunk! - igen, sajnos.
- Na, elmehetek? - érdeklődtem.
- Előtte adj egy telefonszámot. - nézett rám komoran az igazgató. Rájöttem, hogy Dazai-nak megvan az igazi telefonszámom, és ha azt adom meg, amit Jinko-nak adtam, rájönnek a csalásra.
- Jinko! - fordultam hátra a Sushi gyerekhez, aki mindvégig mögöttem állt az ajtóban. - Rossz számot adtam meg... Ez az enyém. - muszáj voltam lediktálni az igazit.
- Elmehet, holnap kezd. Dazai, kisérd ki kérlek.
- Nem szükséges. Holnap találkozunk! - ezzel elteleportáltam a maffiához.