6. rész

504 24 8
                                    

>>>>

A kórházban egyből a műtőbe vittek, majd a mérget eltávolították a szervezetemből és kaptam egy infúziót. Az orvos nem nagyon akart visszaengedni, de megígértette velünk, hogy ha bármi történik vagy rosszul érzem magam, akkor azonnal szóljunk. Megkaptuk a papírokat, majd Adam vitt vissza minket a táborba. Ott a többiek egyből jöttek oda hozzám, és érdeklődtek. Miután letudtam ezt a fél órás beszámolót, már vacsora idő volt, ezért megindultunk az étkezőbe.
-És akkor képzeld el hogy az a csaj mennyire aggaszkodott Atira, tiszta gáz volt, csóró fiú meg azt se tudta hogy szabaduljon meg tőle- mesélte Vivi az úton a történéseket, amíg nem voltam itt. A többiek már ott voltak, ezért csak négyen ballagtunk az úton.
A vacsora egész jól telt el, az étel is finom volt. Majd mivel már besötétült elmentünk zuhanyozni és lefeküdtünk aludni.
>>>>
Három nap telt el, mióta úgymond balesetet szenvedtem. Azóta szerencsére nem voltam rosszul egyszer sem, az idő meg a próbákkal ment el.
-Azt tudtad, hogy ma délután lesz ilyen párbaj?-tette fel a kérdést Luca.
-Milyen párbaj?-kérdeztem vissza.
-Hát 10 ember jelentkezik versenyzőnek, és ők választanak maguknak egy ellenfelet, és egymással versenyeznek. Ugyan azt a dalt énekelik együtt váltogatva a színpadon.
-Remélem nem leszek kihîvva-mondta Vivi.
Hát én is-feleltem rá.
A délelőtt hamar eltelt, és azon kaptam magam, hogy tartok a központ fele, ahol lesz ez az úgynevezett párbaj. A felregisztrált versenyzők és ellenfeleik:
H. Dávid - K. Viktor
T. Izabella - K. Lilla
Ny. - L. Réka
Farkas Noel - Baukó Attila
A. Péter - A. Fanni
T. Bálint - P. Bence
P. Olívia - T. Zita
E. Tamás - Z. Róbert
Harmat Janka - Pásztor Virág
Sz. Gabriella - F. Levente
Mikor megláttam a nevem, lefagytam. Sosem énekeltem még közönség előtt, kivéve azt az egy esetet amikor a buszon produkciót adtunk elő, de akkor is engem alig lehetett hallani, mivel elnyomta a zene és a többiek hangja az én hangom. És hogy ki ez a lány, honnan ismer engem és miért hívott ki, még ködös volt számomra. Lefagyva néztem egy darabig az üvegajtóra celluxozott papírdarabot, és a gondolataimból egy fülsüketítő hang szakított ki.
-Na mi az? Csak nem beparáztál attól hogy ellenem kell énekelned?-fordultam a hang irányába, majd szembe találtam magam egy nálam fél fejjel magasabb, mondjuk a magassarkú rá tett egy kicsit, szőke műszempillás lánnyal, akinek két oldalán állt,  kettő ugyan ilyen stílusú lány.
-Azt csak szeretnéd-szóltam neki vissza, de ha tudná hogy igazából nem attól félek hogy ellene kell énekelnem, hanem attól hogy közönség előtt.
-Na majd meglátjuk, ja és-jött hozzám közelebb- Atiról álmodni se merj, mivel ő az enyém- vágta hozzám, majd elmentek.
-Mit akart tőled ez a csaj?-jött oda Vivi.
-Ellene fogok énekelni.
-Ellene? Ez lógott Ati nyakán, nyugi, sokkal jobb vagy nála-mondta Luca.
-Hát remélem.
-Na mizu csajok?-jött oda hozzánk Bálint, majd vállamra tette a kezét.
-Te kajak kihívtad a Bencét?-kérdezte Zsófi.
-Ja, tök buli lesz-nevetett fel.- Na de menjünk be mert most fogjuk megkapni mit kell énekelni-majd megindultunk befelé.
-Szóval úgy látom mindenki megérkezett, akkor el is kezdhetjük-szólalt a mikrofonba Adam.- Dávid és Viktor kapja...-sorolta fel a zenéket- Janka és Virág kapja Demi Lovato-tól a Heart Attacket...-mondta be.
-Jesszus az egy eléggé nehéz szám-szólalt meg Zsófi.
-Kaptok 1 órát ahhoz, hogy beosszátok az ellenfeletekkel a szöveget, és hogy gyakoroljatok. A vetélkedő pontban 7kor kezdődik.

>>>>






























Mivel sokan kértétek, elhoztam nektek a következő részt. Sajnálom hogy sokáig nem volt rész, de nem nagyon volt időm írni, de mostantól megpróbálok új részeket hozni. És örülök hogy tetszik nektek ez a történet❤️

Te vagy a fény az életembe ( Azahriah / Paul Street )Where stories live. Discover now