Anonima legendája

Valahol e földön élt egy hajadon leány. Családját minden jóval megáldotta az ég, a szerelmet nem ismerte még. Gyermekkora semmiben sem volt különb bárki másénál. Nem született szentnek, de félte az Urat és parancsait betartotta. Egy nappal az esküvője előtt volt, midőn álmot látott. Az Úr feladatot adott neki. Felkerekedett hát és mindent hátrahagyva, egy elhagyatott helyre vonult, ahol megépítette a gépet, melyet az Úr kért tőle. Mikor eljött az idő és megkapta a jelet az indulásra, egy fehér galamb képében, beüzemelte gépét és mindent úgy tett ahogy parancsolták neki.

Ahogy az Úr megígérte, sikeresen landolt a földön, hol ember még nem járt. A dimenzióban, ahol mindenfelé háború dúlt, és viszálykodás, mert lakói nem ismerték az Urat. A lány csodálkozva figyelte maga körül az új világot, amely annyira hasonlított az övéhez, amit hátrahgyott. Elsőre azt hihette volna a Földön jár, de ha jobban megfigyelte lakóit, azok viselkedése nem sokban hasonlított az emberekére. Olyan volt, mintha a világ legalávalóbb gonosztevőit mind egy helyre sűrítették volna. Nem akadt szívükben egy cseppnyi szeretet sem. A lány egy darabig köztük élt. Megpróbált beilleszkedni de mindenhol csak elutasítást kapott. A szeretet üzenetét próbálta velük közölni, de csak kigúnyolták, becsapták és nevettek rajta. Egy nap midőn hazafelé tartott egy rablóbanda élete lángját is majdnem kioltotta, miközben a tisztességről akart nekik szónokolni. Ekkor jött rá, hogy az emberek zajában, már nem hallja az Úr hangját.

Magányra vágyott, hogy hite visszatalálhasson az ő Istenéhez. Kivonult hát egy elhagyatott helyre és ott épített magának kunyhót. Olyat, amilyenben a remeték laktak. Távol az új világ zajától ismét tudta dicsérni az Urat, és kérte: mutassa meg neki az utat, amit itt végig kell járnia. Megígérte, bármilyen nehéz is lesz, végigcsinálja. A napok csak teltek, már azt sem tudta mióta van egymaga a természetben, de az Úr csak nem üzent. Már végképp le akart mondani az emberekről, midőn álmában ismét megjelent az Úr, édesapja képében és azt mondta neki:

- Eljött a te időd leányom! Térj vissza városba, vedd ki lakásodat újra. Légy kedves az emberekkel, akikkel találkozol, de ne erőltesd rájuk a szeretetedet. Hagyd, hadd menjenek ha akarnak. Előbb-utóbb visszatérnek, mert a szeretet sosem marad viszonzatlan. Ne légy hát türelmetlen! A sorsod majd utol fog érni, csak hallgass rám mert ezután már mindig veled leszek, és nem hagylak el többé. Velded maradok és nem engedlek majd letérni a helyes útról.

A lány pedig hallgatott rá, és másnap a hajnal már az úton érte a város felé. A régi lakása, ahogy az Úr előre megmondta üres volt. Az előző lakó épp egy nappal korábban költözött ki. A szállásadó, örömmel fogadta és szívesen kiadta neki a lakást újra. A lány szikrázó mosollyal átvette a kulcsokat, és mikor látta hogy a nő túlárazta a bérleti díjat, még többet adott. Majd maga mögött hagyva az elkerekedett szemmel bámuló tulajt felszaladt a lépcsőn. Így tett a piacon és a hivatalban is. Mindenhol csodálkozó embereket hagyott maga után.

Így ment ez napról napra hétről hétre. Az emberek egy idő után csodálni és követni kezdték. Kérték, meséljen magáról és az országról ahonnan érkezett, ő pedig mesélt. Mesélt az életről odaát. A szeretetről a kedvességről ami körbevette midőn felnőtt. Mesélt a családjáról is, akiket otthagyott, de mesélt az élet sötét oldaláról is. Arról hogy arrafelé is sokan folytatnak olyan életmódot is, mint ők itt. Mesélt a bánatról amit az emberek egymásnak okoznak, mesélt a fájdalomról, a megbántásról. Aztán mesélt a reményről, a megbocsátásról, az újrakezdésről. Végül mesélt az Istenről is és az ő fiáról, akik miatt mindez lehetséges.

Volt azonban egy dolog, amiről soha nem beszélt: ő maga. Még a nevét sem árulta el soha. Ha megkérdezték tőle mindig csak annyit válaszolt:

- Nem ez az, ami számít. - Az emberek így elkezdték Anonimának, szólítani, ami az ő nyelvükön annyit jelentett: Név Nélküli.

Követői pedig egyre inkább megszaporodtak. Megalapította az Anonim Segítők Társaságát. A tagok járták a világot és névtelenül, a dicsőségről lemondva segítettek, ahol tudtak. A viszályok, amelyek a világot elárasztották szépen lassan lecsendesedtek. A béke már nem volt messze. Már csak két ország állt konflikusban egymással. Mi több, háborúra készültek. Az Anonim Segítők tehetetlenek voltak. Anonima fülébe is eljutott a hír. Ekkor értette meg igazán miért is küldték őt erre a földre. Üzenetet írt a segítők főhadiszállására, amiben kinevezte utódját és a társaságot pedig arra buzdította, folytassák a munkát, amit elkezdtek, hogy ez a föld egy jobb hellyé válhasson, majd a két csatára készülő ország felé vette az irányt. Csak a határig ment. A két csapat már a bombáit élesítette, mikor megérkezett. Beszét mindkét oldal uralkodójával. Mindent megtett hogy lebeszélje őket tervükről, de szavai nem találtak meghallgatásra. Ekkor leült a határt jelző kőtábla tetejére, és végignézett a két seregen, majd így szólt:

- Az én érveim kifogytak, és hatástalanok maradtak. Nincs már szavam, amely megállíthatná ezt a kitörni készülő borzalmat. A szavaknak már csak ilyen a természetük. Nem hatnak ha süket fülekre találnak. Ti pedig süketnek bizonyultatok mindketten, és ostobának. Nincs olyan evilági hatalom, és olyan szó amely bizonyítani tudná ezt nektek, és még ha lenne akkor sem lenne jogom használni azt. Nem hagyhatom azonban hogy elvakultságotok nyomorba döntse országaitokat. Ahhoz fordulok hát aki felettem és felettetek is áll. Ő az egyetlen aki hitelt adhat a szavaimnak, az egyetlen aki megakadályozhatja ezt a borzalmat. Kérlek Uram, ha egy véleményen vagyunk, én felajánlok mindent, amim csak van, az életemet, ennek a két országnak a békéjéért, - majd lehajtotta a fejét és halkan hozzátette. - de legyen meg a te akaratod.

Ebben a pillanatban a két sértődött király egyszerre nyomta meg azt a piros gombot. Ekkor történt Anonima életének első és egyetlen csodája. Mindkét bomba csak a határt jelző kőig repült, és ott felrobbant. Senki sem tudta megmondani mit élhetett át a két dühös uralkodó, de mire a füst elszállt megölelték egymást. Másnap már aláírták a békeszerződést, sőt megszüntették a határt és közös országot alapítottak. Anonima teste a füsttel együtt eltűnt, bár egyesek látni vélték, ahogy a köddé válva az égbe száll.

Az azonban tény, hogy közös országnak ő lett a védőszentje, és róla is nevezték el Anóniának. Ünnepét pedig minden évben közösen ülték az ország alapításának ünnepével, amely földi időre számítva augusztus huszonkettedikére esett volna.