Az M-Z-P egy hatalmas energia gömb volt, ami megfelelt a bázis nagyságával. Jó nagy volt. Laci bácsi, és Marci csodálkoztak, de Marci nem tudta mi ez. Hinata ugyanekkor elkezdett menekülni a baka Hinata cosplayes Elektrával, mert nagyon szeretett volna vele lenni. Ilyenkor hirtelen beszippantotta őket az M-Z-P.
A golyón belül
Itt mindent is látott mindenki. Magukat látták, különböző dimenziókban. Hinata egyik dimenzióban hokage volt, a másikban pedig ő volt Magyarország miniszterelnöke. Éppen beszédet mondott a Sakura korszakról, és filmjéről, amit hamarosan bemutatnak. Abban a dimenzióban csak nők lehettek miniszterelnökök. Elektra egy emos cosplayerként látta magát, aki a testéből él, és fent van a Porn Hubon. Marci éppen egy híres streamer volt, és meleg. Tudom furán hangzik, hogy a saját regényemben vagyok meleg, de ez az én regényemben olyan vagyok amilyen akarok lenni. 😈 Szóval Marci meleg volt, épp streamelt, mikor a férje (Marci felnőtt) nem más, mint Lebron Jahamez le IRL griefelte őt. Laci bácsi éppen egy fekete ember volt, aki tüntetett a rasszizmus ellen Afrikában. Ezután meglátták ezeknek az összekötőjét. Szikrázott, és minden baja volt. Majd mindenki beleesett, és kijöttek. Látszott hogy ezek a Gyurcsányék azt sem tudták mi ez, mert kurvára nem egy fegyver volt.
A szálláson
Amugy Bogi meg Fanni nem is szerelmesek azt csak kitaláltam mert érted funi, de a baka Sakura cosplayt felvette. Nem volt tanár ott, szoval bármit csinálhattak. Mindenki megreggelizett, Fanni a baka Yumeko cosplayében, Bogi pedig a baka Sakura cosplayében reggelizett. Nem mintha bárkit is zavart volna hogy cosplayben voltak. Reggeli után elmentek, és tartottak maguknak egy Margit-szigetes mondocont. Nagyon baka volt az is. Mindenki kiment pokrócokkal, és elkezdtek beszélgetni. Az egyetlen aki zavart volt, az Jázmin, mert nagyon félt hogy Elektrának baja esik. Bogi, Fanni, és a többi lány együtt lógtak. Dominika úgy döntött, hogy felveszi az emos Hiyoko cosplayét. Jázmin is ott volt, de ő nem volt cosplayben. Beszélgettek egy kicsit. Ti mik akarnátok lenni hogyha felnőttek lesztek? Kérdezte Dominika. Mert én emos uvu. Folytatta. Én cosplayer akarok lenni, és abban élni uvu. Mondta Fanni is. Bogi nem mondott semmit. Jázmin ezt mondta: én szeretnék..nem tudom... Mondta Jázmin, aki nagyon ideges volt Elektra miatt. Ezután egy kicsit beszélgettek. Délután végetért a tescos mondocon, ezután mindenki visszament a szállásra. Jázmin nem ment vissza hanem elindult, és Elektráért visszament az Árnyék Kormány bázisára. Beakart hatolni, és látta, hogy mindenki értetlenül nézett. Elektra nem tudta miért, de ti tudjátok... A maszkosok őrködtek, és Elektra nem tudta, hogy jusson be. Viszont a maszkosok észrevették, és elkezdtek lőni rá. Elektra csak nézett, és elképzelte hogy a maszkos katonák eltűnnek. El is tűntek. Elektra elkezdett remegni, és izzadni, mint én League of Legendsezés közbe, mikor a hullaszar csapattársaimnak solozom az egész meccset Warwick mainként. Gyerekek szoval hogy nem tudom hogy ez mi volt ide, mikor nem is a regénybe tartozik, de mind1 ne is törődjetek vele. Elektra lerogyott a földre, és rájött, hogy tud varázsolni. Bement anélkül, hogy az őrök észrevették volna. Egyszer csak egy emberrel találta magát szemben futva. Nem mással, mint Gyurcsány Ferenccel, akiről nem is gondolnátok mekkora fegyver volt ebben a történetben...
TO BE CONTINUED
YOU ARE READING
A 7.B Krónikái
VampireEz a regény a 7.B-ről fog szólni. Remélem tetszeni fog. :) :) :) uwu