I. Fejezet: A szem ami a vég kezdete.

48 5 0
                                    

Hideg téli nap van, hősünk ablakát az erős szél szinte kiveri a helyéről. Az egész szoba túlságosan is hideg a kis rozoga éjjeliszekrényen lévő pohár víz
kezd jéggé fagyni. A Nem túl nagy szoba így a réseken átszűrődő hűvös fuvallat hamar bejárja a szobát, hisz szigetelés sincs a házon.
A karton ajtón egyszer csak kopogás hallatszik:

-Yura, kelj fel!

-Kiállt egy lágy női hang
Yura, a nyikorgós matracból felkánszálódik, tüsszent egyet és válaszol:

-Jövök már! Ne haragudj...

-Mondja halk rekedt hangon.
Gyors magára veszi az utcai ruháját, felveszi szakadt cipőjét majd elindul a konyhába,

-Itt vagyok! Anya... esetleg vihetek egy szelet kenyeret magammal? Megint késő este fogok haza érkezni

-Drágám... megbeszéltük, kell a testvéreidnek és nekem hisz ameddig te csak iskolában fogsz ülni én keményen fogok gürcőlni, ellenben te vagy az egyetlen akinek hiányossága van, mellesleg indulnod kéne.

-Közli enyhe lenéző hangnemben
Eközben Yura szó nélkül enyhe lebiggyesztett szájjal felveszi a padlóról a táskáját és elindul az iskolába...

'25 perccel később'

-Yura! Rég találkoztunk! Milyen volt a hétvégéd?
-Mondja boldogan Ishi Yuranak aki épp, hogy belépett az osztályterembe.

-Jobb volt mint sem újra itt lenni. -Boldogabb lennék ha vége is lenne-

-Benkei miatt? Miért foglalkozol velük?

-Csöndben leülne barátja mellé ám hátulról egy érdes kezű srác lendületből meglöki Yurát aki a jobb szemüregét beveri a pad sarkába aminek hála elkezd csöpögni a vér, normál gyorsaságban Yuraból elkezd ömleni a vér és lecsöppen arca jobb oldali részén az állkapcsánál egyenesen a földre, hősünk egyből odakap bal szeméből kigördülő könnycseppek még esetlenebb behatást gyakoroltatnak hősünkre aki próbál felállni nem is foglalkozva a történtekkel ám megszólal egy mély hang, gonosz kacajjal:

-Megengedtem, hogy fel állj te lélektelen küklopsz?!

-Elég legyen már Benkei! Nem tehet róla fogd már fel!

-Hisz még az anyja is szégyenli, azt kapja ami jár neki. Ez mindenkinél így van.

- Benkei Galliardo!

-Szólal meg egy idősödő férfi hangja az ajtóból, az osztályfőnök Kaija Kubashi
187m magas kopasz de sármos jól öltözött, ősz szakállas izmos férfi tekintéllyel belép a terembe es leül a helyére, közben felkapja magát Yura és leül a helyére közbe erősen szorítja a jobb szemét hogy ne vérezze össze a padot és a körülötte lévő tárgyakat,
lehajtott könnyes, törött, szomorú arccal várja a továbbiakat.

-Yura Hudashi veled mi történt megint?
Illetve hoztad végre a kirándulásra a pénzt?

-Mondja szánakozva és sóhajtva Kaija, ám mielőtt bármit mondhatna Benkei felháborodva, rácsap az asztalra és feláll:

-Tanár úr! Mindig ezzel az idióta förmedvénnyel van elfoglalva minden óra elején ő róla van szó! Kimondom amit titkol ez a selejt! Semmi pénzük nincs! Az anyjuk az apámtól kér folyton kölcsön! A házuk korhadtabb mint a régi viskó! Ha mindig rá várunk soha nem mehetünk el Sellivavába mert nem fogja tudni befizetni soha a pénzt! Miattad szenved az osztály Yura! Mutasd meg ki vagy te szerencsétlen!

-Amint ezeket a szavakat kimondta Benkei, Yura elsüllyedt volna szégyenében a karjai közé temeti magát de az osztály egy része fennhangon szapulni kezdte Yurat és Benkeit támogatták.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Oct 28, 2021 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

OtherLife Where stories live. Discover now