Purple Wings

1.rész

A nevem... Luna, 16 éves vagyok. Középiskolába járok most vagyok màsodikos.... És meg akarok halni.

Nos igen, a halál hív engem úgy érzem. Se barátaim, se családom.. Semmim sincs. Az iskolába ahol most tanulok éppen, hogy be jutottam, de magam sem értem hogy.. Nem is tudom megszámolni hogy hányszor álltam majdnem bukásra, mégis fel vettek.. Kész csoda.

Nos ma el terveztem a halálom. A "családomnak" nem fog feltűnni sőt örülni is fognak neki ha már nem leszek. Barátaim nincsenek így tehát nincs aki vissza tartson... Ma délután... Végre... Halott leszek.

Ma délután ahogy végeztem az iskolában egyből össze készítettem a cuccaimat és elindultam "haza".. Pár perc múlva meg is érkeztem. Egy épület tetején voltam, rá láttam az egész városra ahol laktam. Az emberek kicsinek tűntek, az ég gyönyörű kék volt rajta pár felhővel. Az emberek ide oda mentek, siettek, futottak, voltak akik csak mentek és beszélgettek.

"Legalább a halálomon jó napja van mindenkinek és szép az idő"-gondoltam magamban miközben le vettem a cipőm és a táskám.

Amint kész voltam fel áltam a tető szélére és le néztem. Az emberek még mindig ide oda járkáltak, nevettek... Senki se vette észre mire készülök.

Még egy kis ideig néztem őket, majd fel néztem az égre, kezeimet ki tártam majd végre megtettem. Előre döltem és el kezdtem zuhanni.

Amikor éreztem hogy zuhanok, mosoly ült az arcomra.

"Végre szabad leszek"-gondoltam magamban.

Majd amikor végre teljes sötétség lett azt hittem végre sikerült és meghaltam.... De ez nem így volt..

Nem haltam meg, éreztem hogy valami vagy valaki fog engem de a szemem még mindig csukva volt. Majd ki nyitottam, de amit láttam nem akartam el hinni.

Egy angyal vitt engem... Gyönyörű fehér volt a szárnya, szeme sárgán világított.

Pár perc múlva le rakott egy ház tetején és rám nézett.

-TE MEG ŐRÜLTÉL?!-kérdezte idegesen az angyal.
-Mi van?-kérdeztem vissza kicsit érdekesen hisz nem tudtam mi történik vagy hogy mit akar.
-Azt kérdeztem hogy neked teljesen el ment az eszed?!-mondta.
-Nem hiszem, miért is ment volna el?-kérdeztem.
-Meg akartad magad ölni idióta! Te teljesen hülye vagy!-mondta egy kicsit nyugottabban de még mindig tiszta ideg volt.
-Már meg ne haragudj, de te ki is vagy?-kérdeztem rá végül.
-Én az őr angyalod vagyok Jake-mondta az angyal.
-Aham, és azt várod el hogy ezt el is higyjem mi? Na ne hülyíts ilyenekkel-mondtam neki és el fordultam.
-Nem hülyitelek, tényleg az őr angyalod vagyok, és azért jöttem hogy segítsek megtalálni a boldogságod-mondta.

Hirtelen rá néztem, és el kezdtem nevetni.

-Nekem a boldogságot? Hát te teljesen hülye vagy-mondtam neki és tovább nevettem.
-Nem nem vagyok hülye, mindenkinek van boldogsága, még neked is Luna-mondta és mosolygott.

Abba hagytam a nevetést és el kezdtem az eget bámulni.

-Mindenkinek mi?... Ez vicces. Az emberek azt hiszik a boldogság egy jó dolog, azt hiszik ez az úgy nevezett boldogság egy létező dolog.. Pedig mind tudjuk hogy nem az. Nekem nincs boldogságom, hiába keresed, az én életemben nincs semmi boldog sem, szóval el is mehetsz nyugodtan.-mondtam neki majd el kezdtem a földet bámulni.

Az angyal pár percig nem mondott semmit, majd annyit éreztem hogy le ül mellém és el kezdi az embereket nézni.

-Szerinted én angyalnak születtem?... Senki se születik annak, egykor én is éltem, akár csak te... Viszont.. Az életem nekem sem volt egy hú de boldog élet... Nem volt családom, nem voltak barátaim, az iskolában is megbuktam nem tudom hányszor... Így elegem lett...-mondta és egy kis időre abba hagyta.

Én rá néztem.

-Ugye te nem?...-kérdeztem.
-De igen... Öngyilkos lettem, pont ugyan ott ahol te le akarták ugrani... Csak engem nem mentett meg senki sem..-mondta egy kicsit szomorúan.

Én el néztem és be könnyeztem... Nagyon sajnáltam szegényt, de akkor sem értettem miért tette... És ekkor jöttem rá valamire...

-Luna...-mondta az angyal és rám nézett.
-I-igen?..-rá néztem hirtelen.
-Tudom hogy most úgy érzed senkinek sem vagy fontos... De hidd el vannak emberek akiknek az vagy csak nem mutatják ki.. Nálam is ez volt.. Az öngyilkosság nem megoldás...-mondta.
-Tudom.. Sajnálom..-mondtam neki még akkor is hogyha az volt a fejemben hogy meg akarok halni.
-A boldogsághoz, szabadság és szerelem kell.-mondta és fel ált majd a kezét nyújtotta felém.

Rá néztem, el mosolyodtam és megfogtam a kezét majd fel keltem.

-De nekem egyik sincs.. És nem is lesz, ez a két dolog nem létező és nem lehet megfogni vagy látni..-mondtam.
-De hogy nem! Az egyiket már láttad is-mondta és mosolygott.
-Ezt hogy érted?-kérdeztem értetlenül.
-A szárnyak maga a szabadság. És a szerelem is létezik, nézd csak-ki nyújtotta a kezét és meg jelent rajta egy rózsaszín kristály.
-Ez itt a szerelem nyila, ha valakit meglősz vele, beléd szeret és megtesz neked bármit... Nos válassz, a szerelmet vagy a szabadságot szeretnéd?-kérdezte.

Nem értettem mi ez, de úgy vettem hogy valami át verés így nem választottam.

-Hogyha a boldogsághoz a szerelem és a Szabadság is kell, add mind kettőt-mondtam.
-Rendben-felelte.
-Várj mi? Akkor nem is kellett választanom? De ha nem kellett miért mondtad?-kérdeztem.
-Ez egy teszt volt. Most add ide a kezed-mondta.

Én ki nyújtottam a kezem. Megfogta és rá rakott valami karikát.

-Ez itt a szerelem, ha elő akarod hívni akkor csak gondolnod kell rá, ugyan ez van a szárnyaknál-mondta és rá rakott egy ugyan olyan karikát a nyakamra.-Ha elő akarod hívni a szárnyad csak gondolj rá és kész-mondtam.
-Király de ezekkel az izékkel ki fognak nevetni.-mondtam neki.
-Nem fognak mivel senki sem látja-felelte.
-Akkor jó.. Nos akkor.. Hmm.. Szárnyak gyertek elő-amint ezt ki mondtam elő is jöttek.

Viszont nekem nem olyan fehér szárnyam volt mint az angyalomnak.... Hanem sötét lila, viszont nekem nagyon tetszett.

-Mi a..? -mondta az angyalom.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Csak......

Folytatjuk...