0. felvonás: Visszaemlékezés

67 5 0
                                    

Két gyerek némán sétált a félig üres utcákon, amiket csak a lámpák pislákoló fénye világított meg. Mind a kettőnek fehér haja kibontva lógott, pusztán a hosszúsága különbözött. Kék szemükkel kíváncsian kémlelték a helyet miközben célirányosan haladtak valamerre (amit még ők sem tudtak pontosan hova). A csendet egy halk hang szakította félbe mire rögtön annak az irányába néztek. Pár másodperc múlva egy teljesen más helyről egy árnyékot láttak elsuhanni mire szintén felfigyeltek. Ijedten fogták meg egymás kezét a kislányok miközben az egyik a másikkal ráfogott az övében lévő tőrre.

-Hello.-mondta egy ismeretlen hang, ami az imént látott árnytól jött.

-Oh hello!-köszöntek egyszerre a lányok vidáman mire érezhető volt, hogy az árny megszeppent.

-Nem ijedtek meg tőlem?

-Nem.-válaszolta az egyik miközben megrázta a fejét a fegyverét visszahelyezte a tartójába.

-Azt hittük hogy valami utcai perverz vagy...-jegyezte meg kuncogva a másik.

-És honnan veszed hogy nem vagyok az?

-Megérzés.-vágták rá egyszerre a gyerekek.

-Nekünk ez alap dolog tudni!-vigyorgott a rövidhajú miközben kezeit összefűzte a háta mögött.

-Alap dolog?-horkantott fel szarkasztikusan az ismeretlen.-Kölykök, tudjátok kivel álltok szemben,-kérdezte gúnyosan.

-Sátán.-felelték szinkronban a lányok.

-És nem féltek tőlem?

-Minek félnénk?-hajtotta kicsit oldalra a fejét az egyik.

-Mert talán meg tudnálak ölni titeket?-nevetett fel az árny.

-Megölni? Igen meg tudsz ölni, de nem teszed, így nincs miért aggódni.-mondta a másiknál a kicsit magasabb.

-Elárulok nektek valamit. Túl könnyen veszitek a halál témát és minden embernek csak egy élete van.-jelentette ki a Sátán mire a lányok egymásra néztek, majd nevetésképpen fújtak egyet.

-Hát, ez igaz, de...-vakarta meg a fejét az egyik kínosan.-Tudja mit! Inkább hagyjuk!-ekkor a hosszúhajú megfogta a testvérének a ruha ujját mire az ránézett.-Ja, ééééééés, amúúúgy~... Mennünk kell...!

-Őőőő, ara ara... Sayonara!-futottak el onnan a gyerekek otthagyva a Sátánt.

A két kislány furcsáló tekintettel nézett egymásra és szavak nélkül is megértették egymást; erről nem szabad beszélni senkinek.

Ao No Exorcist Fanfiction: Angyalian ördögi ikrek (Rin X OC)Where stories live. Discover now