2017. December 24.

205 30 113
                                    

Harry

Az első karácsonyom vele. Az első karácsonyom nélküle.

04:19

Azt hinné az ember, hogy egy tragédia közelebb hozza az embereket. Hát nem. Egy éve, hogy Jay elhagyta ezt a világot. Egy éve már, hogy odefentről figyel és vigyázik ránk. Louis azóta az este óta nem beszél velem. Egyszer sem találkoztunk, egyszer sem hívtuk fel egymást, vagy írtunk volna a másiknak. Nem, helyesbítek. Louis nem hív engem, nem ír nekem. Egyszerűen nem akar tudomást venni rólam. A kórházban töltött estén Louis felszívódott. Egy pillanatra nem figyeltem rá, az orvosokkal beszéltem, Ő pedig eltűnt. Mire kiértem a parkolóba, elhajtott. Minden szó nélkül. Nem köszönt el tőlem, nem szólt az orvosoknak sem. Hazament, és az estét nyugalomban töltötte a családjával. Másnap reggel Fizzyt a kórház ébresztette fel. Louist keresték. Ekkor jutott el a tragédia híre a Tomlinson családhoz. Louis pedig azóta az este óta, tehát pontosan egy éve nem beszél velem. Nem köszöntött fel a szülinapomon, nem gratulált, amikor kijött az első albumon, nem szólt egy szót sem az első filmemről sem. Ha interjúban rólam kérdezik, kitér a válaszadás elől, vagy tereli a témát. Niall szerint nem én vagyok az oka, vele sem beszél sokat. Az egyetlen személy, akit közel enged magához, az Liam. Payno tud róla mindent, és amibe csak tud, beavat, de nem szeretné elveszíteni Louis bizalmát. A szívem szakad meg. Azt hittem, Louis szenteste nálam tölti az éjszakát. Beszélgetünk, vagy csak full kussban babusgathatom, de Ő lelépett, és azóta ridegebb velem, mint bármikor valaha. Pár nappal Jay halála után fellépett az X-Faktorban, és előadta az első szóló dalát, amit az anyukájának írt. Ott voltam, de levegőnek nézett. A temetésen részvétemet nyílvánítottam, Ő bólintott és otthagyott. Újra. Azóta nem is találkoztam vele személyesen. Egy rakat üzenetet és hangpostát hagytam neki, de nem hajlandó válaszolni rájuk. Teljesen kizárt az életéből.

- Édesem, miért nem alszol? Megint rémálmod volt? - fordult felém az ágyban Kendall. Nem hiszem el, hogy mindig képes megérezni, amikor ébren vagyok.

- Nem. - simogattam meg a meztelen vállát. Rokonlélek, Ő is szeret meztelenül aludni, akárcsak én. Louisnak mániája volt a boxer. Istenem, már megint Loun jár a fejem. - Csak felébredtem. Megyek, iszok egy kis vizet. Aludj csak nyugodtan. - lehajoltam és egy puszit nyomtam az ajkaira.

Kendall befordult a sarokba, én pedig csendesen kilopakodtam a konyhába. Tudom, mit gondoltok most. Átkoztok, amiért feladtam és valaki mással próbálkozom. De Louis... Nem futhatok utána örökké. Muszáj volt találnom valaki mást, és Kendall tökéletes. Az egyetlen gond vele, hogy lány. Louis után nehéz úgy nézni a lányokra. Nem tudom pontosan, mit érzek iránta, de fontos nekem. Talán nem is szerelem, csak szeretet.

A konyhában ülve azon tűnődöm, mi fog történni ma. Álmom válna valóra, ha Louis beállítana éjfél előtt azzal, hogy sajnálja, hülye volt, vissza akar kapni, és még mindig szeret. Aztán csók a fagyöngy alatt a konyhában, amit évek óta őrizgetek. Egy részem reménykedik, egy másik részem pedig dühös, amiért Kendall mellett ilyenek jutnak az eszembe és ilyesmikre vágyom. Kibaszott rossz boyfriend vagyok. Talán Louis is ezért hagyott el.

8:37

- Ez isteni lett, Hazza. - nyelte le az első harapás melegszendvicset Kendall. Louis hívott mindig Hazzának.

- Örülök, hogy ízlik, Szívem. - mosolyogtam rá. Louist hívtam mindig Szívemnek.

- Hánykor indulunk anyukádékhoz?

- Még nem pakoltam be, de körülbelül ebéd után. Neked jó?

- Persze. Én már mindent elraktam. - vigyorgott büszkén. Kendall nem lakik nálam, de annyi cucca van itt, hogy ha egy ismeretlen szétnézne, simán azt hinné, hogy igenis itt lakik.

Year After Year - 12 ChristmasWhere stories live. Discover now