Egy remek Tanárnak

8 1 0
                                    

A történet kezdésehez vissza kell ugranunk 5-7.osztályba. Akkoriban sem noki ismert főhősunk Erik élte szépen akkori életét, leszarta hogy mivan, igazából csak élvezni próbálta több kevesebb sikerrel. volt jó sok tantárgy, de most a rajz lesz az ami igazán lényeges lesz nekünk. 

Természetesen az Isten háta mögötti kis iskolában nem vettük túl komolyan az ilyen semmit mondó tantárgyakat mint a rajz, de mégis volt benne egy kis báj. Ez csak a tanár miatt volt. Nevezzük őt Gábornak. Gáborban látszott a müveszet(angol bill) iránti szenvedély és elhivatottság. egy akkoriban 30as éveiben lévő emberrről beszélünk aki elég jófej volt, de látszott rajta hogy picit különc. Azért különc mert durván vékony, stréberesen beszél, és nem tudja magát megvédeni. Sajnos a gyerekek kifogták és elkezdték basztani, a tisztelet legnagyobb hiánya nélkül bántak vele mert a kamaszodó kis faszok a leggonoszabb lények, ezt mindenki tudta. Rengeteg élményem volt a tanárral, azok közé tartoztam akik tisztelték, jóban voltak vele, sokat megtudtak róla, de nem eleget.. 7.osztály év végén elment az iskolából, egy rangos gimnáziumba tanitani. Nem búcsúztunk el tőle igazán. Kb 5en mentünk oda adni neki egy virágot, ebből egyikőnk egy iskolai alkalmazott volt. Látszott hogy a 2 felnőtt +-én meghatódtunk, fájt nekünk ez a része az életnek. Közülünk 2 fasz pedig nevetett mert leszarták a helyzetet. Azt hittem ott halnak meg, de nem lett semmi. Mikor elment, kb 2 hónappal már érezhető volt a hiánya,  nem volt rendesen megtartva rajz, nem is próbálkozott a többi tanár, onnantól már nekem is mindegy volt, hisz informatikai ágon mentem tovább tanulni.

Nagyon rég nem hallottam felőle, csak a Facebook postjait néztem, amik tele voltak zseniális müalkotásai pár darabjával, mindig is tiszteltem a tehetségét. Ma, Szombaton egy normális hétvégi napon kaptam egy hirt. Amikor úgy kezdődött a mondanivaló hogy "Nem mondod el senkinek?" már tudtam hogy nem akarom hallani. A történet meglepően Gáborról szólt. Nem tudtam hova tenni, mivel nagyon rég hallottam felőle. Lényegében bomlik az elméje. Elbocsájtották tanári munkássága alól. A kiváltó ok az apja volt. Gábor nagyon szeretett egy nőt, de az apja mikor meghallotta hogy el akarja venni, nem hagyta neki, meg is verte elég durván. Olyan szinten szereti a lányt hogy ez miatt szétvagdosta a kezét, voltak öngyilkos próbálkozásia amik egyenlőre szerencsére nem sikerültek neki. Mikor meghallottam hogy megbomlott az elméje, azt gondoltam hogy a zseniális emberek mind igy végzik, a saját elméjük szedik szét őket. Mikor megtudtam hogy teljesen más az indok, ráadásul hogy mi is az, egy kicsit megtört bennem valami aminek nem kellett volna. Elég durván tiszteltem és szerettem azt az embert, és hatalmas nagy kinnal jár ezt tudni úgy, hogy valszeg nem lesz jó vége. Mivel megint rottyon vagyok igy ismét egy kisebb irományba fektettem elkeseredésem által létrehozott vegetálási folyamatnak az eredményét. Nem igazán tudom mi tudna rajtam segiteni, de mivel ez az egész nem rólam szólt azért nem is nyavajoghatok ezek miatt. Ha valami rossz fog történni Gáborral kapcsolatban, jön a part 2, nincs életkedvem átnézni a helyesirási hibákat, sajnálom.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 04, 2021 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Minden ami nem jóWhere stories live. Discover now