cant control myself

A kezdet

Azt hiszem 2021 májusában kezdődött ez az egész. Hosszabbak lettek az éjszakák, pulcsik és farmernadrágok mögé rejtettem a testem. Kezdtem elveszíteni önmagam. De csak egy gyerek voltam. Mit kellett volna tennem? Ha az ember még önmagát sem érti, hogy kommunikálja le ezt a sok tudatlan birkával, akik azt hiszik a gyerekkor csupa móka és öröm. Nem is beszélve a felnőttekről, akik már elfelejtették milyen is volt gyereknek lenni. Akik azt hiszik csak el vagy kényesztetve, és hisztizel. Ezek az emberek nem elég szemfülesek. Nem veszik észre mikor válik az egyszerű kis hisztiből egy soha el nem múló gyötrelem.

12 éves voltam, amikor először nyúltam pengéhez. Könnyes szemmel, tehetetlenül érintettem hozzá a sima és selymes bőrömhöz az érdes sniccer pengélyét. Az érintés megerősödött, malyd végighúztam a kezemen. Azt hallottam ez elmulasztja a fájdalmat. Elvileg a belső sebeket kívülre helyezi. Fájt az biztos, de ahogy a kezemen a vágások, úgy a lelkemben a fájdalom is erősödött. Egyre többször, egyre bátrabban rántottam végig a kezemen a pengét reménykedve abban, hogy egyszer elnyomja majd a kínt, és míg a hegeket ápolom, a problémáim elszállnak. De tévedtem.

Ahogy a hónapok teltek, eltávolodtam a barátaimtól. Ahogy a suli elkezdődött, már sehol sem voltak. Rajtuk vezettem le a dühömet, és ezzel elvágtam a kötelet ami összetartott minket. De volt egy, akit sosem bántottam. Nem akartam elveszíteni. Talán azért, mert ő volt az egyetlen aki kiállt mellettem, de lehet azért mert ő más volt. Mindenki meggyűlölt, és segítségre szorultam. Kellett volna a segítsége. Suli után ráírtam, de nem válaszolt. "biztos csak sokat kell tanulnia..." gondoltam, de megintcsak tévedtem. Egy idő után már el sem tudtam küldeni az üzeneteimet, ígyhát elkezdtem aggódni, hogy vajon mit tehettem ellene. Egyik szünetben megfogtam a kezét és megfordítottam, megkéreztem mi a baja. Erre azt az egyszerű és lekezelő választ kaptam, hogy "megváltoztál". Ez a mondat rengeteg álmatlan éjszakát okozott, mintha egy földrengés során minden porcelán eltörne a porcelán boltban, egy kivételével, és valaki besétálna, és darabokratörné. A végtelen sötétségben abban a percben az utolsó szikra is kialudt a lelkemben. Vártam rá, és várok rá, de hiába.

Ezek után valahogy elment az étvágyam. Még az evés gondolatától is hánytam. Rossz volt nézni, hogy az édesanyám mennyit dolgozott a finomabbnál finomabb szendvicseken, amiket minden nap rendszeresen kidobtam a szemetesbe. Lassan az étvágytalanságom átment egyfalyta testképzavarrá, úgy éreztem nem lehetek elég vékony. Olyan akartam lenni mint a bikinis lányok a filmekben, és a streamer fiúk twichen.Hiába éheztettem magam, a vége mindig az lett, hogy túl sokat ettem. Elveszítettem az irányítást a fejemben, rontottam az eredményeimen, elvesztettem az érdeklődésem minden felé. Összeestem.