Az Utazás

182 6 1
                                    

1 órán keresztül utaztunk mikor végre oda értünk a repülőtérhez és ki szálltunk a kocsiból. - Wow ez nagyon gyönyörű. Hangoztak el a számból,mert ugye sosem láttam előben repülőteret.

- kincsem el jött az ideje, hogy el búcsúzunk.

Szólt hozzám anya miközben apa a bőröndömet vette ki a csomagtartóból

- nagyon hiányozni fogsz hugi.

Ölelt át színre sírva Millie
- nekem is Nővérkém. Öleltem vissza.

- nagyon vigyázz magadra és hívj mikor oda értetek. Utasított apa.

-rendben.

Öleltem meg.

Vettem egy nagy levegőt majd be mentem ahol várakozni kell. Nagyon meg ilyedtem, mert rohadt sokan voltak és elvileg Stevenek itt kell valahol lennie. Már meg van a jegyem és, hogy melyik repülőre üljek majd de csak 10 perc múlva indul és még mindig nem látom Stevet és a Castot, mert ugye ők is most indulnak Torontóba. Kezdek kétségbe esni de minden estre inkább iszok egy kávét. El mentem a büféhez és vette egy capuchinot majd el indultam a gép felé de annyira el voltam foglalva, hogy merre vannak Steve-ék, hogy véletlenül neki mentem valakinek és forró kávé a pólómra landolt.

- basszameg. Csúszott ki a számon. De még mindig nem néztem rá az emberre akinek neki mentem. Majd mikor fel néztem teljesen le sokkolt, mert annyira helyes .

- Jaj nagyon sajnálom nem akartam neked jönni jött oda hozzám.
- Amúgy Aidan vagyok, Aidan Gallagher . Mondta kedvesen.
- L-L-Lisa Brown . Mondtam dadogogva.

-nem te vagy Millie húga? .kérdezte.
- De én volnék. Kicsit el keseredtem, mert mindenki úgy ismer, hogy Millie húga és nem úgy tekintenek rám mint egy emberre akinek amúgy neve is van de mind1.
- Amúgy nekem kéne bocsánatot kérni mert én jöttem neked szóval bocsánat.
-de én sem figyeltem. Mondta a fiú.
- Amúgy nem tudod, hogy merre van az esernyő akadémia castja??
- De én is éppen oda tartok.
- Tényleg?
- igen, mert én játszom Ötöst. Mondta mosolyogva Aidan
- szuper,De előtte le kéne vennem a pólómat.
- Előttem??. Kérdezte perverz fejet vágva Aidan.
- Hülye.
- Csak kérdeztem. Nevetett.
- de amúgy ha át vetted a pólód utána a gépen találkozunk mert ott szoktunk gyülekezni. Közölte velem Aidan.
- Oké, ott találkozunk. Mielőtt indultam volna a mosdóba Aidan utánam kiabált.
- Hányás széken ülsz??
- 345.
- én pedig a 343.-on pont mögötted.
- De jó lesz nekem. Nevettem majd el indultam a mosdó felé.

~𝐀𝐢𝐝𝐚𝐧 𝐒𝐳𝐞𝐦𝐬𝐳𝐨̈𝐠𝐞 ~

El indultam a gép felé és csak Lisa járt a fejemben, azok a gyönyörű kék szemek semmi másra nem tudok koncentrálni . És annyira jó, hogy mögötte ülök, de jobb lett volna mellette . Kíváncsi vagyok kinek szól a jegye Lisa mellé. Na mindegy is. Mindeközben a géphez értem és el foglaltam volna a helyem ha Steve nem szól utánam.
- Héé Aidan.
- Igen??
- Nem láttad Lisát? már rég itt kéne lennie. Aggódott Steve.
- Ne aggódj mindjárt itt van csak át cseréli a pólóját, mert véletlen neki mentünk egymásnak és le öntötte magát kávéval. Nyugtattam Stevet.
Majd az említett Lisa rontott be és szegény majdnem el esett a saját lábában annyira rohant. Aztán le ült elém.

~𝐋𝐢𝐬𝐚 𝐒𝐳𝐞𝐬𝐳𝐨̈𝐠𝐞 ~

Át vettem a pólóm majd konkrétan szaladtam a géphez mert le fogom késni Sikeresen. Amikor be értem majdnem el estem a lábamba de szerencsére meg tudtam állni, hogy ne essek el. Majd le ültem a helyemre .Steven látszott, hogy meg nyugodott, hogy ide értem épségben. Arra lettem figyelmes, hogy egy velem egy korú lány foglal mellém helyet Aidan mellé pedig szintén velünk egy koru srác ült le.
- Szervusz haver. Pacsiztak le Aidanal
- heló tesó. El kezdtek beszélgetni.
- Szia te vagy Lisa, igaz?
- igen és te meg....
- Tj. Tj McGibbon. Mutatkozott be.
Esküszöm szimpi.
- Várj te vagy Millie húga?? Ujjongott
- igen. mondtam egyhangúan.
- valami rosszat mondtam?? Kérdeze aggódva.
- Hát..... Kicsit rosszul esik, hogy mindenki Millie hugának nevez nem pedig akinek amúgy neve is van.
Közöltem vele az érzéseimet.
- jaj annyira sajnálom én ezt nem tudtam.
- Semmi gond nem tudhattad. Nyugtattam meg.

~𝐀𝐢𝐝𝐚𝐧 𝐒𝐳𝐞𝐦𝐬𝐳𝐨̈𝐠𝐞 ~

Végig hallgattam a beszélgetésüket majd hirtelen bűntudatom lett, hogy én is úgy szólítottam, hogy 'Millie húga'. Szegényt annyira sajnálom.
Majd hirtelen meg szólalt a hangos be mondó.

- Kedves utasok 1 perc múlva indul a gép kérjük önöket, hogy szíveskedjen helyet foglalni, jó szórakozást kívánunk az utazáshoz.

Na végre el sem hiszem, hogy el indulunk. Véletlenül annyira bele merültem, hogy Lisát nézem, hogy nem vettem észre, hogy Cameron szólongat végül meg pöckölt és úgy tértem magamhoz.
- Tesó mit nézel any....... Úristen neked be jön a csaj aki elő....... . Jött rá Cameron de nagyon hangosan mondta ezért be fogtam a száját.
- shhhh halkabban már. Szidtam le.
- Hogy hívják?? Kérdezte fülig erő mosollyal.
- Lisának. De ha el mered mondani akkor én is el mondom Eden - nek. Közöltem vele.
- Jó, jó. Adta meg magát Cameron.

~𝐋𝐢𝐬𝐚 𝐬𝐳𝐞𝐦𝐬𝐳𝐨̈𝐠𝐞 ~

Út közben a kilátást néztem. Annyira gyönyörű volt mint egy álomban. A gondolat menetemet Tj zavarta meg.
- Szép a kilátás nem de? Kérdezte.
- igen gyönyörű, még sosem utaztam repülőn először amúgy féltem.
- mitől??
- Hát, hogy le zuhanunk ilyesmi.
- én is féltem az első úton. Mesélte Tj.
Az út során nagyon sokat beszélgettünk és nagyon sok közös volt bennünk. Pl : őt is utálták az iskolában és ki közösítették. Ugyan az a kedvenc színe mint nekem, ugyan az a horoszkópunk, ugyanúgy szereti a kávét mint én Stb. Így össze is barátkoztunk az út során. Be is aludtam az út felénél. Aztán arra lettem figyelmes, hogy Tj bökdös
- hé álomszuszék ébresztő ide értünk.
- oké, oké. Keltem fel majd le szálltunk a gépről és át adták a csomagunkat. Majd Steve szólt nekünk, hogy mondani szeretne valamit.
- oké srácok figyeljetek. Kezdett bele Steve.
- Szokásos módon mindenki meg kapja a kártyáját és a szoba kulcsát. Holnap után meg kapjátok a szövegeket. Szóval holnap után találkozunk addig is vigyázzatok magatokra.,sziasztok. Tájékoztatott Steve, majd el köszönt.
- heló. Köszönt el mindenki kórusban.

Sziasztok remélem tetszik ez rész ❤️
Most gyakrabban lesz rész mert karanténban vagyok, mert az egyik családtagom koronás lett. 😢

Anna voltam 🐺





Aidan Gallagher and Me Where stories live. Discover now