Formula 1 - One shots

Meet me under the mistletoe || George Russell

Az a jó a karácsonyi bulikban, hogy azokkal az emberekkel lehetsz az év legszebb időszakában, akiket szeretsz. Így történt, hogy a George Russell által szervezett karácsonyi buli egyik meghívottja lettem. Nem voltunk sokan, talán egy kicsivel több, mint egy tucat ember gyűlt össze George londoni lakásában. Elmondása szerint mint Carlos kishúga, nekem is helyem volt aznap esti ünneplésen.

Miután megérkeztünk nem kellett sok ahhoz, hogy mindenkinek megemelkedjen néhány ezrelékkel a véralkohol szintje. Én személy szerint nem szeretem annyira az alkoholt, úgyhogy egész este ugyanazzal az egy pohár valamivel a kezemben mászkáltam.

A konyha ajtófélfájának dőlve figyeltem az üvegező társaságot, amikor is valaki megállt mellettem.

-Csak nem unatkozol? - kérdezte George az ajtó másik oldalának dőlve.

-Nem, dehogy - szabadkoztam, egyik göndör tincsemet a fülem mögé tűrve. - Csak nem szeretek üvegezni.

-Érthető - mondta belekortyolva a kezében tartott italba. - Én sem - mondta rám villantva hófehéren szikrázó mosolyát, amitől egyből elpirultam.

Tudom, ez kicsit klisésen fog hangzani, de az első naptól kezdve, amikor megláttam őt a bokszutcában és beszélgetni kezdtünk, azóta kedvelem. Aztán pedig egyre többet és többet beszélgettünk, és én egyre jobban belezúgtam.

Egymás mellett álldogálva a gondolatainkba merülve néztük a többieket, egyszer csak Lando vigyorogva felénk mutatott.

-Elena, a fagyöngy alatt álltok - mondta, mire abban a pillanatban a fejem fölé néztem. Tényleg ott virított felettünk a zöld növény, aminek láttára kiment az arcomból minden szín.

-Kíváncsi voltam, mikor veszed észre - mondta George, mire hitetlenül elnevettem magam. Persze, hogy tudta, hogy itt van. Hiszen ez az ő lakása. - Tudod, balszerencsét hoz, ha nem tesszük, amit ilyenkor szokás - hajolt hozzám közelebb, mire én csak megszeppenve bólintottam.

Nyugi, Elena! Ez csak egy csók, nem ez lesz az első. Viszont az első egy olyan sráccal, akibe teljesen beleestem...

George egyre közelebb hajolt hozzám, míg én összeszedtem minden bátorságomat, és a kettőnk közötti maradék távolságot megszüntetve lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. A derekamat átölelve húzott közelebb magához, míg én a vállába kapaszkodtam. Ez nem egy egyszerű fagyöngy alatti csók volt, hanem valami annál sokkal több. Mikor elváltunk egymástól, még mindig nem sok mindent hallottam a fülemben dobogó vértől, csak annyit láttam a szemem sarkából, hogy Lando önkívületi állapotban tapsolva ugrál és azt üvölti, hogy "Mazel tov!", míg Carlos büszkén mosolyogva bólint, és felállva próbálja lenyugtatni Lando-t.

-El sem tudod képzelni, hogy mennyit vártam egy ilyen pillanatra - tartotta kezeit továbbra is a derekamon George.

-Egy fagyöngy alatti csókra? - kérdeztem vissza meglepetten.

-Egy fagyöngy alatti csókra, veled - nézett mélyen a szemembe, mire még meglepettebben néztem vissza rá. - Nagyon kedvellek, El. Csak nem tudtam, hogy hogyan mondhatnám el neked.

-Hát, akkor szerintem itt az ideje elmondanom, hogy én is nagyon kedvellek téged - mondtam, mire boldogan elmosolyodott, majd szorosan magához húzva újra megcsókolt.

Az este további részében levakarhatatlan vigyor ékeskedett az arcomon, miközben George ölelésében állva beszélgettünk a többiekkel. Nyílván Carlos, mint a túlvédelmező báty megtartotta a "Ha megbántod, akkor az egész család haragjával kell szembenézned" beszédet, amitől ő egy kicsit megszeppent, de összességében mindenki örült nekünk. Lando annyira boldog volt, hogy pezsgőt akart bontani, csak arra nem jött rá, hogy ha ezt a pezsgőt odacsapja a földhöz, akkor nem kifröcsköl, mint az amit a pódiumon kapnak, hanem összetörik.

Úgyhogy eddigi életem legboldogabb estéjén a többiekkel takarítottuk a Lando által kreált kuplerájt, miközben ő sírva fetrengett a röhögéstől.