Karácsonyi csoda *Befejezett*

2. Fejezet

Alsó ajkamat harapdálva, kezeimet a kabátzsebembe dugva igyekszek az iskola felé a téli szünet előtti utolsó hét hétfő reggelén. Éjszaka nagyon nehezen bírtam elaludni mert folyamatosan azon pörgött az agyam, hogy hogyan és mikor beszélhetnék Jungkookal, szigorúan kettesben. Mindent megálmodtam, amiről előző nap beszélgettünk Jiminnel. A sulirádiós incidenst, Jungkook reakcióját a fényképekre, a pillanatot mikor végre elé állok és a szemébe mondom, hogy szeretem. Többféle reakcióval láttam a vallomásomat az éjszaka folyamán.

Elsőnek kinevetett, egyáltalán nem vett komolyan. A második álmomban kedvesen visszautasított és soha többé nem beszélgettünk. A harmadikban a világ összes csúnya szavát a fejemhez vágta társítva olyanokkal, mint például: mit gondolok én róla, ő nem olyan buzi, mint én, ő egy normális felfogású ember, akinek nincsenek ferdehajlamai. Az utolsó és egyetlen jó végkimenetelű a kedvencem.

A vágyam, az álmom, az a reakció, amiért bármit megadnék ezen a földön. A sokat jelentő szó kiejtése után egyszerűen csak magához húzott és megcsókolt. Szerelmesen, szenvedélyesen, mohón, mint aki időtlen idők óta erre várt. Úgy éreztem ugyan azok az érzelmek kavarogtak benne, mint bennem. A ki nem mondott szavakat, az addig visszatartott érzelmeket éreztem a csókjában. Mikor elhúzódott tőlem elmosolyodott és láttam rajta, hogy mondani szeretne valamit, de abban a pillanatban, hogy ajkait elnyitotta egymástól megszólalt az ébresztőm, én pedig csalódottságomban a földhöz vágtam a telefonomat. A napokban új védőfóliát kell majd vennem.

Egyre jobban fázom, de nem akarok gyorsabban sétálni. Ki szeretném élvezni, hogy idén először minden egyes lépésem alatt ropog a frissen esett, pár centis hó. Az éjszaka folyamán kezdhetett el havazni és nagy boldogságomra még most is szállingóznak a kis pelyhek. Mindig is szerettem a telet, a havas tájat, a várost, amit ebben az időszakban szebbnél szebb csillagos, hópelyhes, harangos, ajándékdobozos és még sok más féle égősorral díszítenek fel. Negyedik éve lesz, hogy mikor Jiminnel a kivilágított parkban vagy a mesebeli karácsonyi vásáron sétálunk majd, Jungkookot fogom magam mellé képzelni.

Imádok a barátommal nézelődni és gyönyörködni a decemberi hangulatba bújt városon, de ezeket a kis apróságokat szeretném egy nap Jungkookal is megélni. Kézen fogva sétálni, összebújva nézni a számunkra érdekes és szép árukat, együtt forrócsokit vagy forraltbort inni, az együtt töltött idő alatt apró csókokat lopni a másiktól. Egy romantikus sétát szeretnék tenni vele este a szállingózó hóban, mikor már koromsötét van és csak a színes égősorok adnak némi fényt az utcáknak.

A lábaim maguktól állnak meg, mikor a szeretett fiú lakhelye elé érkezem. Mosolyomat a sálam mögé rejtve figyelem meg a feldíszített házat. Bizonyára hétvégén varázsolhatták még szebbé, hiszen múlthét pénteken egy égősör sem volt az ablakok körül vagy a ház falán. Csak az ajtón lógott egy karácsonyi koszorú. A Jeon család bejárati ajtaján mindig az évszaknak megfelelő koszorú lóg. Az évek alatt volt időm megfigyelni a ház körüli szokásukat, hiszen minden iskolai napon elsétálok előtte.

Bár még égnek az égősorok, már nem láthatom a fények bizonyára gyönyörű ragyogását mert túl világos van hozzá. Bízom benne, hogy mikor majd hazafelé sétálok be lesznek kapcsolva és elég sötét lesz ahhoz, hogy megcsodálhassam. A legtökéletesebb az lenne, ha még a hó sem olvadna el addigra. Eddig még csak az ő házuk előtti területet láttam érintetlennek, a többit már láblenyomatok és egy-két hóangyal is borítja. Biztos vagyok benne, hogy estére már több hóember is épülni fog a családi házak udvarán a gyerekek jóvoltából. Feltéve, ha nem olvad el a hó. A Jeon család előkertjét még teljesen friss, érintetlen hó borítja. Ha jól tudom Jungkook anyukája itthonról dolgozik a legtöbbet, az apukájának pedig éjszakai munkája van. Jungkook az iskolába érkezésemet követő húsz percben szokott megjelenni, ami azt jelenti, hogy még senki nem hagyta el vagy ment be a házba.