if only... // lando norris

i.

ANNALISE

Újra elfogott az ismerős deja-vu érzés, amikor beléptem a Ferrari évnyitó ünnepségének helyet adó hatalmas bálterembe.

Az emberek már javában benne voltak a beszélgetések, és a felesleges nyalizások viharában, míg én próbáltam a lehető legfeltűnésmentesebben elérni azt az asztalt, ahol már apám állt, egy csapat mérnökkel együtt.

A piros szatén anyagú ruhám, V-alakú nyakkivágással, illetve egy bevágással majdnem a combom tetejéig igazán kiemelte az alakom, illetve segített elvegyülni a hasonló színű ruhát viselő emberek között.

Én illedelmesen, és minél gyorsabban közelítettem meg azt a helyet, ugyanis ha valaki rájön, hogy itt vagyok újra öt évvel később, abból nagy felhajtás lehet.
És én ma pont ezt szeretném elkerülni.

– David, higyje el ebben az évben is kiválóan fogunk teljesíteni! Hiszen az előző években is mi voltunk a konstruktőri bajnokság első helyezettjei, és a világbajnoki címet is csak néhány ponttal sikerült elvenni Charles-tól. Nem fog bennünk csalódni! – hallottam meg az egyik mérnök hangját.

– Tudom, Albert. És nekem is nagyon nagy megtiszteltetés, hogy visszatérhetek ide annyi év után. Kezdett már hiányozni ez a hely – fogott kezet az apám a másik férfival, majd ekkor találkozott a tekintetünk. – Áh, Annie, de örülök, hogy itt vagy! – hagyta ott az asztalt, hogy közelebb jöjjön hozzám, és megöleljen.

– Téged is jó látni, apu! – szorítottam meg én is őt. – Mondjuk jobban örültem volna, ha más helyen találkozhattunk volna – néztem körbe a termen.

– Tudom, tudom, nem ez a legmegfelelőbb hely számodra, de ez a nap fontos számomra és...

– Apu – szakítottam félbe. – Megértem. És én tényleg nagyon örülök, hogy visszatértél ide, ha már miattam kellett eljönnöd – hajtottam le a fejem zavartan.

– Ne beszélj butaságokat, drágám! Mindig is te leszel az első számú prioritásom, és ezt semmi nem változtathatja meg – közölte határozottan, mire hálásan néztem rá. – Na gyere, szerezzünk magunknak egy italt, és beszélgessünk. Bejelentik a fontos dolgokat, és utána itt sem vagyunk. – karolt belém, majd a bár felé vettük az irányt, ahol már javában tolongtak az emberek.

– Kérhetnénk két pezsgőt? – kértem a bárpultban álló kiszolgálótól.

– Persze – mosolygott rám a férfi, majd el is ment, hogy kitöltse a két poharat.

– Elnézést, de maga nagyon ismerős nekem – szólalt meg a bal oldalamról egy hang, mire ledermedtem. – Nem találkoztunk mi már valahol?
Ezért nem akartam eljönni.

A mellettem álló pilótára pillantottam, aki fekete Armani ingben és piros nyakkendőben állt mellettem, és a barna haja öt év elteltével is még mindig ugyanolyan kócosan állt a feje tetején.

– Úristen, Annie – döbbent le Charles, majd egy hirtelen mozdulattal magához húzott, és megölelt.

A másik oldalamon álló apu csak átható tekintettel nézte a férfit, aki ebből semmit sem érzékelt.

– Hogy kerülsz ide? Miért nem tudtam, hogy jössz? Akkor összehoztunk volna neked egy köszöntő partit – hadarta Charles franciául, ugyanis öt évvel ezelőtt is mindig franciául beszélgettünk, ugyanis majdnem anyanyelvi szinten beszélem.
A norvég, angol, olasz, spanyol nyelvek mellett. Illetve egy kis holland a Max -szel töltött idők miatt.

– Én is örülök, hogy látlak, Charles. Vagy nevezzelek inkább Mr. Világbajnok úrnak? – kérdeztem játékosan, ugyanis egy bizonyos személyen kívül mindenkit figyelemmel követtem az elmúlt évek alatt.