Karácsonyi baklövések

Kagura kedvelte a Földi dolgokat. Különösen az év tizenkettedik hónapját, mikor beköszönt a tél és könnyen száll a hó az utcákon. Szerette, hogy reggelente megcsapja az arcát a hideg, akár ki is pirul tőle és bele kell bújnia bundás kabátjába, lábára pedig bélelt csizmát húznia. Oda volt érte, hogy az emberek a tél köszöntével, bele kezdtek az ajándékok őrült megvásárlásába, dugig tömik a boltokat, hóvárakat építenek, mindenhol Santa-san integet a manókkal és mint gombák, nőnek ki a forralt borozók. Megmosolyogtatta, ha az orrát csiklandozta az ellenállhatatlan kürtöskalács illat, vagy ha széjjel csókolják az ajkát, hogy azok lassacskán maguktól melegedjenek fel.

Ja igen, például kedvelt Sougoval csókolózni a hidegben.

Mint most. Itt a karácsonyi vásár zsivalyától távol egy kisebb utcába, ahol csak lézengtek a járókelők. Ahogy végre valahára befogja a bagólesőjét és egyetlen undokság sem távozik onnan, mert úgy falja az ő ajkait remegve, mintha élete egyik legjobb csókját élné éppen át. Az a kívánatos száj pedig smárolni való volt számára is és nem tudta tagadni, hogy élvezi a fiú izgalmát csípőjénél. Egyre kacérkodóbban simul a kabát alá hideg tenyerével, végigsimítva a derekán, megkeresve a számára kedvelt pontokat. Ő pedig még szorosabban karolja át a nyakát, hogy bele simíthasson abba a lenbarna selymes szálú hajába. Egyetlen mozdulattal húzta el piros sálját és hajolt a nyakához. Forró nyelvével mámorosan nyalintott végig a korábban ott hagyott vörös foltocskán és gondolatban már átélte, hogy újabb pecsétet hagy rajta, mikor rezgés zavarta meg, majd a Jojo második openingje is felzendült. Kagura bosszúsan kezdett kabátja zsebébe nyúlkálni.

- Fel ne vedd – nyögte elcsukló hangon Sougo miközben homlokát a Yato lány vállára nyomta.

- Fel kell – lépett hátrébb ezzel kizökkentve a másikat az élvezetből. Sougo csak horkantva túrt bele hajába miközben magába tízig kezdett számolni, hogy nem szabad ketté vágnia azt a szaros telefont.

- Halló itt Kagura.

- „Halló itt Kagura" – Szólt bele Gintoki a lány hangját utánozva. – „Halló itt Kagura" a tököm! Nem lennél oly kedves és jönnél végre vissza a standhoz? Itt mások széjjel fagynak és mennének a budira!

- Tíz perce mentem el Gin- chan nem kell a mű balhé – forgatta meg a lány a szemeit miközben megigazította a sálját. Ezzel Sougoba az utolsó reményt is eloszlatva, hogy lesz bármilyen folytatása a megkezdettnek.

- Fél órája mondtál tíz percet! – Hallani lehetett, hogy mérgében csapkodja a pult tetejét.

- Jól van már érkezem! – azzal kinyomta a telefonját és sóhajtva tette el azt.

- Bocsi...

- Ez van – vonta meg vállát. Ő is megleste a saját messengerét ahol Hijikata Toushiro alatt 15 új bejegyzés volt olvasható leginkább mind arról érdeklődött, hogy hol a faszba van már.

Némán indultak meg vissza a vásár felé, ugyanis a Yorozuya Gin-chan itt dolgozott, kisegítve egy kézműves társaságot, kik karácsonyi mécseseket és egyéb termékeket árultak. Az ezüst hajú szamuráj megörült a hosszan tartó munkáért, meg az igen bőkezű felajánlásért, bár azt nem gondolta át, hogy napi 8-10 órát ácsorogni hetekig a hidegben nem feltétlen a legegészségesebb móka. Így azóta Shinpachival azt hallgathatták, hogy veszélyességi pótlékot is kérnie kellett volna, mert egyszerűen csontig fagyó cidriben topogtak kettő négyzetméteren és ez valóságos kínzás kategóriának minősült. Az egyetlen jó hír az volt, hogy már csak két nap és vége.

- Gondolkodtál már a karácsonyon? Amiről múltkor beszélgettünk – szólalt fel hirtelen Kagura.

A kapitány figyelmét nem kerülte el, hogy a lány már-már alig hallhatóan kérdezte meg tőle és szét szuggerált egy kukát zavarában. A „beszélgettünk" nagyon kedves megfogalmazása volt a témának, mert igazából egymással ordítoztak, majd azt követően két napig látni sem akarták a másikat. Válasz nem érkezett mert bölcsebb volt hallgatni, de a narancs hajú nem hagyta annyiban.