Egy meglehetősen vékony könyv

Olyan nap volt, mint a többi

Először úgy tűnt, hogy az a nap semmivel sem lesz másabb, mint a többi végtelen, de akkor hirtelen a Mennybéli palota függönyeit egy hosszú és igen szomorú sóhaj lebbentette meg. Ki, be, majd kis szünet után ismét ki, be. A függönyök úgy hullámzottak a nagy bánatban, mint a földi zászlók.  A trónteremben várakozó angyalok értetlenkedve bámultak egymásra, de még Istenke arcán is fellehető volt némi aggodalom. Nem tétlenkedett hát egy pillanatot sem,  azonnal megindult a bánat forrásának irányába. Suhant végig egyenesen, majd fordult kettőt balra és négyet jobbra, míg végül el nem ért az Életkönyvek nagy terméhez. A bent serénykedő szárnyas olyannyira elmerült a nagy búsongásban, hogy Fényes jelenlétét észre sem vette addig, amíg kedvesen meg nem szólalt.

-Mi a baj angyalkám?

-Semmi - vágta rá gondolkodás nélkül  a pufók kerub, azonban hiába is próbálkozott a tagadással, egy nagy könnycsepp éppen abban a pillanatban buggyant elő hosszú szempillái közül, majd nem átallott szélsebesen végigfolyni bronzszínű arcán, ahonnan pont az asztalon fekvő életkönyvre hullott. Na jó, törölte meg szemét csillogó ruhája ujjával, néhány földi perccel ezelőtt talán kissé elszontyolodtam Atyácska. Tudod, pont akkor hat lélek fogant meg a Földön, de a könyveik mind..., tudod mind, hát, hogy is mondjam, meglehetősen... hát...

-Meglehetősen vékonyak. -fejezte be a félszeg mondatot Istenke, miközben a könnyel áztatott életkönyről forró leheletével egy pillanat alatt felszárította a nedvességet. Úgy látom, mind közül ez a legsoványabb. Szia. Hát te ki leszel, kis lélek? - kérdezte a fekete naplót, melyen ebben a pillanatban gyönyörű cirkalmas betűkkel kirajzolódott a tulajdonosa neve: Kiss Laura. Ó, egy kislány.- ujjongott fel Istenke. Óvatosan kinyitotta, majd lapozgatni kezdte a karcsú noteszt, melyben rövid, apró szavak kezdtek kirajzolódni, de oldalanként mindössze csak egy-kettő. Valóban,  milyen rövid élet és jajj, pont egy Karácsony előtt tér majd vissza hozzánk. Hiába vagyok én a Teremtő Erő, mióta útjára bocsátottam a szabad akaratot, azóta a lelkek és a könyvek csak megszületnek általam. Nem szeghetem meg ígéretemet, a sorsát önkényesen nem írhatom át senkinek.- morogta csendben nemlétező bajusza alatt, talán nem is  annyira a kerubnak, hanem inkább saját  magának. De ne búsulj angyalkám, nézzük hát, hogy mit tudunk tenni a mi kis csöpp Lauránkért.