Distant Words

Distant Words 1.

Sziasztok! Hoztam nektek egy kis meglepit. Remélem, ti is annyira fogjátok szeretni, mint amennyire szerettem írni :) Ez az első Måneskin fanficem, és 4 részes lesz.

Csak akkor vette észre, hogy mennyire a végletekig hajtotta magát, amikor lefutottak a színpadról. Egészen az utolsó pillanatig fűtötte az adrenalin és a tömeg őrjöngése, amiért hálás is volt, mert ilyen állapotban is a maximumot tudta nyújtani, csakhogy amint egy kicsit csillapodott a felfűtöttség, megszédült a csuklójába nyilalló fájdalom miatt. Egy asztalra támaszkodott az alkarjaival, és mélyeket lélegzett, miközben óvatosan próbálta mozgatni a kezét. Victoria vidám őrjöngése visszhangzott a folyosón, ahogy Thomas hátára csimpaszkodott, aztán Damiano is megjelent az öltöző ajtajában, de majdnem vissza is esett a kis szobába, amikor Victoria, mint egy kis majom, átugrott rá. Ethan hallotta, ahogy összekoccan a homlokuk, aztán átkozódva ölelik egymást tovább. Volt okuk ünnepelni, az első európai turnéjuk utolsó állomásán voltak, Svájcban. A csuklója már több, mint egy hete keserítette meg az életét, de addig egészen jól titkolta. Egy kéz simult a hátára, és az érintésből azonnal tudta, hogy Thomas az. A vékony, hosszú ujjak tulajdonosa, aki egy őstehetség volt, mintha arra született volna, hogy gitározzon.

– Minden rendben? – kérdezte a fiú aggodalmasan. Ethan kiegyenesedett, magára erőltetett egy mosolyt, és bólintott.

– Persze, csak ki kell fújnom magam. És egy kis alvás sem ártana – tette hozzá, miközben átkarolta a fiút.

– Jézusom, már hetek óta az alvásról álmodom – sóhajtotta Thomas. Ethan végre szívből elnevette magát, aztán a kevésbé fájó kezével összekócolta a fiú szőke haját. Thomas gyógyír volt mindenféle rosszkedvre. Bementek az öltözőbe a többiekhez, és azonnal másik két izzadt test csatlakozott hozzájuk egy közös ölelésben.

– Megcsináltuk, skacok! – mondta Damiano boldogan nevetve. – És ez csak a kezdet!

– Kibaszottul megcsináltuk! – helyeselt Victoria, és egy-egy cuppanós puszit nyomott mindhárom fiú arcára, rúzsfoltokat hagyva rajtuk.

Hamarosan a menedzser, és turnéjuk legfontosabb segítői is csatlakoztak hozzájuk egy üveg pezsgő kíséretében, és kezdetét vette egy rövid ünneplés. Ethan vonakodva fogadta el a pezsgős poharat Victoria kezéből, mert tudta, hogy nem kellene innia. Aznap délután az ajánlott mennyiség dupláját vette be fájdalomcsillapítóból, hogy biztosan átvészelje az esti fellépést. Arra a kis időre, amíg együtt ünnepeltek, muszáj volt összeszednie magát, de alig várta, hogy bezárkózhasson a szállodai szobájába, és reggelig kicsit sajnálhassa önmagát. Koccintás után ivott egy kortyot a pezsgőből, de aztán észrevétlenül letette az egyik fésülködőasztalra. Legalábbis ő úgy gondolta, hogy senkinek nem tűnt fel. Ahogy az sem, hogy csöndes volt azon az estén, mert sosem beszélt túl sokat. Már úgy érezte, hogy megmenekült, hiszen mindenki szedelőzködni kezdett, de amikor a sporttáskájával az ajtó felé lépett, egy rekedtes hang megállította.

– Maradj még, Ethan – mondta Damiano a tükörhöz hajolva. Éppen a sminkjét igazgatta, mert Victoria, Thomas és ő megbeszélték, hogy beülnek egy bárba később. Ethan megtorpant, ledobta a táskáját, és leült egy székre. Próbált lazának tűnni, de belül tele volt feszültséggel. A szíve majd kiugrott a helyéről, és úgy kellett visszafognia magát, hogy a térde ne járjon fel-le, mintha még mindig a dobok mögött ülne.

– Miért nem jössz velünk? – kérdezte Damiano, miközben hátra sem nézett. – Nem tetszik, hogy ennyire elzárkózol tőlünk.

– Tudod, hogy nem erről van szó – „Hanem arról, hogy tőled próbálok elzárkózni" – tette hozzá gondolatban Ethan. – Fáradt vagyok, és megfájdult a fejem. Ezért nincs kedvem beülni sehova.