Meglepő volt, hogy félek
hiszen azt hittem én már nem is érzek
egyszerre önt el a minden
és a semmi ami átjár,oly hideg
ez a fajta érzelem eddig ismeretlen volt
sosem féltem a haláltól
vártam is a napját mikor elérkezik az örök csend
és a testem, lelkem nyugalomra lel
remegve keltem egyedül
nem szóltam senkinek, gondoltam majd enyhül
sötétedett a szemem előtt a világ
azt hittem ez a vég most már
gondolatok szaladtak végig a fejemen
kis halandó létem ennyi lenne,
vagy vár még rám valami ezen a helyen?
ki kegyelmezett meg ma nekem?
hálás legyek vagy haragos?
azt sem tudom mit akarok,
talán csak fájdalom nélkül kelni
és őszintén szeretve lenni
miért féljek, hogy nem lesz holnapom
ha nincs kitől szeretetet kapnom?
nem ölelhetem át a rossz napokon magam
de nincs ki tegye helyettem ezért csak ez marad
magányra vagyok kárhoztatva
nevess rajta és ez parancs!-
mintha ez egy felsőbb utasítás lenne,
hogy felejtsünk el engem.
