The Holiday

Part 1 ~Iris

 Szerintem szinte minden igaz, amit a szerelemről írtak. Shakespeare szerint: „Szeretőké a nap vége" Minő tüneményes gondolat. Én ennek az élménynek még a közelében sem voltam soha, de elhiszem, hogy Shakespeare volt. Azt hiszem többet gondolok a szeremre, mint kéne. Lenyűgöz az ereje, mellyel meghatározza életünket. Szintén Shakespeare mondta, hogy „A szerelem vak." Na erről viszont tudom, hogy igaz.

Egyeseknél, egész megmagyarázhatatlanul, a szerelem elfonnyad.

Másoknál... A szerelem elveszett.

De persze a szerelemre rá is lehet találni. Még ha csak egy éjszakára is.

És persze van egy másfajta szerelem is. A legkegyetlenebb fajta, amelyik szinte megöli áldozatait. Úgy hívják: viszonzatlan szerelem. Na ennek a szakértője vagyok. A legtöbb történet olyakról szól, akik egymásba szeretnek. De mi van velünk, a többiekkel? Hol a mi történetünk? A magányosan szerelmeseké? Egyoldalú vonzalmak áldozatai vagyunk. Elátkozott szerelmesek. A viszont nem szeretettek. -gondolkoztam, miközben kimentem az irodámból.

A járóképes sebesültek. A mozgáskorlátozottak, akiknek nem jár a jó parkolóhely. Ti most egy éppen ilyen illetőt hallgattok. mert odaadóan szerettem egy férfit több mint három siralmas éven át. A legrosszabb éveim voltak. A szörnyű karácsonyok, szülinapok. Könnybe és váliumba fulladó szilveszterek. A szerelmes esztendők voltak életem legsötétebb napjai, mert szerelmes voltam ebbe a férfiba, aki nem szeretett viszont, és soha nem is fog. Jó ég, már a puszta látványa is! -néztem pár másodpercig.

Ver a szívem, köpni- nyelni nem tudok. A szokásos tünetek. -gyorsan odarohantam barátnőmhöz, Hannah-hoz és beleittam a pezsgőjébe.

- Ó, Jasper! Nem mondod, hogy még mindig... -szörnyülködött kolléganőm.

- Nem, már vége. Nagyon vége. -mondtam magamat is győzködve.

- Hányadán álltok? Volt némi huncutkodás, nem?

- Sajnos még szerelmes is voltam belé.

- Igen, igen, emlékszem. Aztán rájöttél, hogy tömi azt a libát a terjesztésről.

- Azóta nem huncutkodtunk. Ezt nem a vállalati bulin kéne megvitatni. -suttogtam.

- Na de állandóan együtt vagytok. Megcsalt, mégis barátok maradtatok? -kérdezte értetlenül.

- Fülig bele voltam zúgva. Mindenki tudta. Úgy nézek ki, mint aki most is sír? -fogott el a sírógörcs.

- Dehogy! Csak olyan mintha cigifüst ment volna a szemedbe. Mondta valaha, hogy viszontszeret?

- Persze! Háromszor, sőt, majdnem négyszer! Mikor emlékeztettem, azt mondta, csak válaszolt arra, hogy megkérdeztem, pedig egyáltalán nem is így történt.

- Iris. Ha egy pasid egy másik nővel hetyeg, akkor nem maradsz a barátja. Többet nem állsz szóba vele, hozzávágsz néhány holmit, visítasz, lehordod mindennek és legfőképpen nem mosol rá.

-Én nem is mosok rá. Valaki azt mondta, hogy mosok rá? Nem, mi most már csak e-mailezünk. Persze, csak ha nincs vele. És ha nincs vele, akkor telefonálunk. Néha órákon át. Meg néha van egy-egy hosszú ebéd. -sóhajtottam ábrándozva.

- Eddig nem gondoltam bele, hogy te milyen szánalmas vagy!

-Ugye? Jó, ég! Tisztában vagyok vele.

- Mindig tudják a leggyengébb pontunk, ugye? Tudja, hogy ha vissza akar sunnyogni...

- Voltaképpen utalt is ilyesmire. Nem is olyan régen. Nem állt elő nyíltan a...- de nem tudtam befejezni, mert odajött a főnöknő.