Save me ✔

15. "Idióta öszvér"

"It's my fate,
Don't smile to me,
Light on me,
Because I can't get closer to you,
There's no name you can call me."

* * *

Gina a régi hálószobából Jiho minden cuccát kirámolta, kukás zsákokba pakolta, és levitte a pincébe. Ha a fiúnak kell, miután kijött a kórházból, vigye el a pincéből, de ide ne tegye be a lábát. A lakás ugyan eredetileg Jiho szüleinek a tulajdona volt, de miután beköltözött ide ő is, Jiho és ő megvették a fiú szüleitől, és elfelezték a lakást. Így hát a fele Gina tulajdona volt, és a lány elhatározta, hogy mihamarabb megszerzi a másik felét is. Már csak egy piszok jó ügyvédre volt szüksége.

Eszébe jutott a saját terápiája is, hogy kellene esetleg keresnie egy pszichiátert, de... Csak a fejét rázta, és lemondóan legyintett gondolatban. Őt már nem lehet megmenteni. Jiho túl nagy kárt okozott a lelkében ahhoz, hogy az valaha rendbe jöjjön, legyen bármilyen jó szakember is mellette. A testén már eltűntek a foltok, és a felrepedt homloka is szépen begyógyult, ami akkor sérült meg, amikor először menekült át Jungkookhoz. Azonban a lelke... Az már más kérdés. És az soha nem fog rendbe jönni.

Jungkookkal igyekezett nem foglalkozni, de a fiú mégis folyamatosan ott handabandázott a gondolatai között, és csinálta a cirkuszt. Jóformán teljesen kitöltötte az elméjét, és nem engedte, hogy bármi másra tudjon rendesen koncentrálni.

Végül feladta. A telefonért nyúlt, bár este tizenegykor nem sok dologban reménykedett. Felsóhajtott, és megkereste Jungkook névjegyét a telefonjában. Aztán csak meredt rá, vagy ezerszer elolvasta a nevet, és nem tudta, hogy vajon jó ötlet-e, amire készül.

A válasz két másodperc múlva érkezett. Megremegett a keze, és majdnem kicsúszott a telefon az ujjai közül, amikor a kijelzőn a szeretett maknae neve jelent meg. Kiszáradt a szája.

Szaggatottan felsóhajtott, majd felvette.

- Szia - köszönt halkan, megilletődötten. A gondolatok kiszálltak a fejéből, és csak Jungkook maradt. Felsőbbséges testtartással ült gondolatainak trónján, és azzal a tipikus, megmásíthatatlan mosollyal nézett vissza rá. Gina tudta, hogy legyőzték.

- Szia - hallotta a fiú halk, szomorú hangját. A szíve szakadt meg érte, de tartotta magát. Nem sírhat - megint.

Hosszasan hallgattak. Aztán Jungkook lassan megszólalt. Ugyanazon a halk, szomorú hangon, és végtelenül komolyan.

- Szeretnék beszélni veled holnap. Négyszemközt.

Gina lesütött szemekkel állt a nappaliban, és a blúza egyik gombjával játszott. Mérhetetlen fájdalmat okozott önmagának is azzal a kijelentéssel, amit Jungkooknak tett. És az egész még rosszabb lett, amikor belegondolt, hogy milyen mértékben törte össze a fiú szívét. A lelkiismeret furdalástól alig kapott levegőt.

Miért hagytam kialakulni? Miért mentem bele?

Tudta, hogy miért. Jiho után ki volt éhezve, a lelke vágyott minden szeretetet, amit csak megkaparinthatott. A pokol után minden csepp mennyországnak a függőjévé vált, és nem akart belegondolni a valóságba. Jungkook és ő nem egy világ. Hiába járnak egy egyetemre, hiába ismerik egymást és kerültek közel egymáshoz... Akkor sem élnek egy világban. A fiú idol, ő pedig csak egy hallgató. Ezen nincs mit szépíteni.

Talán egy másik életben... Talán ott lehetséges lenne...

Lehajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. - Bocsáss meg, Kookie - suttogta, és eleredt a könnye. Kezéből kicsúszott a telefon, amiből még félig hallotta Jungkook fájdalmas felszólalását, de már nem értette a szavakat. Térdre rogyott a telefon mellett a szőnyegre. Kinyújtotta a kezét, ujjai egy pillanatra megmerevedtek a képernyő fölött, ahonnan Jungkook hangja hallatszott, de a szavakat nem lehetett kivenni. Aztán egy sóhajjal, sírástól eltorzult arccal megszólalt.