ő volt az...
ott ült a középső padsor utolsó padjában, mert senki sem ült mellé szívesen.
de már ez sem zavarta...
dehogy zavarta...
inkább megnyugtatta a személyes kis magánya, amibe immár teljesen beleszokott.
szerette az ő sajátos, apró boldogságait, mint például a bő pulcsik melegét, a személyes kis komfortzónáját, az üres perceit, amikor semmire sem gondolt, a cicája dorombolását, az éjszakát, az egyre soványabb valóját, a sebes csuklóit, a vérét, amely lágyan érintette bőrét, s mégis fájdalommal járt, amelyet ő megérdemelt...
jimin már régen nem volt jól.
sötét vette körbe és megfosztotta a levegőtől.
egyre több lett a fájdalom, s egyre inkább elszorult a torka, ahogy a levegőért kapott volna.
vagyis egy ideje, már nem...
jimin már nem is akart lélegezni.
YOU ARE READING
breathe me ~ jikook |✔
Fanfictionmiután jimin elmerült a sötétségben, képtelen volt lélegezni... park jimin, a diák, akit senki sem kedvel és az irodalomtanár, akit mindenki szeret. •jikook •depresszió, önbántalmazás, szorongás •short story 2022.02.01. 《befejezett》