Metamorfózis

Második fejezet

Vigyorogva léptem be Dominikáék házába, magasba emelve a kezeimben tartott négy pizzásdobozt és a két üveg alkoholos italt amit magammal hoztam. A többiek túlvisongva a zenét üdvözöltek és odajöttek többen is segíteni az asztalhoz cipelni a dolgaimat.

– Remélem házisütésű – mondta Jázmin miközben üdvözlésképpen átölelt.

– Természetesen. Már délelőtt nekiálltam – feleltem nevetve.

Miközben a többiekkel társalogtam, leültem a nekem hagyott üres székre. Dominika jó házigazda lévén felemelt egy üveg italt a sok közül és végig töltögette mindenki poharát. Páran már koccintásra emeltük a kezünkben tartott poharakat amikor Niki közbeszólt.

– Aliz, nem mondasz tósztot? – nézett rám kérdőn, a többiek pedig helyeslően bólogattak. Zavaromban elnevettem magam, majd egy "hát legyen" sóhaj kíséretében felálltam és megigazítottam magamon a ruhámat. Megköszörültem a torkomat majd mosolyogva néztem végig a lányokon.

– Bár nem egy verseny megnyerését ünnepeljük, csak azt tudom mondani, hogy baromira büszke vagyok rátok, és őrülten hálás vagyok azért, hogy ilyen remek csapatom és barátaim vannak, mint ti. Remélem még nagyon sokáig együtt maradunk, és sok sikert érünk el együtt, a közös emlékekről pedig nem is beszélve.

A mondandóm végén mosolyogva koccintottuk össze a poharainkat és megittuk a benne lévő italt. Miután láttam, hogy mindenki befejezte felemeltem a karomat, ezzel még egy kis figyelmet kérve. Jázmin már tudta mit szeretnék mondani, ezért vigyorogva nézett a szemembe, majd a karjait összefonva a mellkasa előtt hátradőlt a székén és úgy várta a többiek reakcióját.

– Annyit szeretnék még mondani, hogy jövőhéttől kicsit bekeményítünk, mivel... – kezdtem lassan, majd pár pillanatra megálltam, végignézve a többieken, akik mind kíváncsi tekintettel néztek vissza rám. Ezen felbuzdulva büszkén folytattam. – Mivel meghívást kaptunk a megyei egy hetes versenytáborba!

A lányok azonnal megértették miről beszélek. Mindannyian ujjongva álltak fel folyamatosan hasonlókat kiabálva, mint az "ezt nem hiszem el", vagy "te jó ég". Nevetve néztem, ahogy ugrálva ünnepelnek.

– Na jó, ez a hír megérdemel még egy kört – ült le vissza az asztalhoz Alexandra. Mondatát pedig mindenki nevetve fogadta.

Tudtam, hogy örülni fognak a hírnek, hiszen már négyszer jelentkeztünk a táborba, de eddig sosem fogadták el. Idén pedig már úgy voltunk vele, hogy akkor meg sem próbáljuk. Éppen ezért is lepett meg tegnap, mikor Viki továbbította a versenytábor igazgatójának az üzenetét, amiben meghívott minket, és elnézést kért azért, hogy eddig nem tette ezt meg. Szándékosan nem mondtam el senkinek, csak Jázminnak mivel ő mellettem ült mikor Viki ezt elküldte. Legalább így még több okunk volt az ünneplésre.

Már néhány kör ital lecsúszott az este folyamán. Önfeledten táncoltunk a ház nappalijában, közben pedig rengeteg fotó és videó készült a szórakozásunkról. Sorra jelölgettek a lányok a posztjaikban és feltöltött sztorikban Instán. Jókedvűen vettem elő a telefonomat, majd kiválasztottam azt a csoportképet amit még az ünneplésünk első órájában csináltunk, miután elmondtam a jó hírt. Mindenki arcán széles mosoly ült és egy pohár pezsgőt tartva a kezünkben nézünk a kamerába. Gyorsan bepötyögtem egy leírást és mindenkit megjelölve a fotón feltöltöttem a profilomra, megjelölve benne a csapatunk instáját, hogy ott majd sztori formájában megoszthassam.

"Megyei versenytábor vigyázz, jövünk! @airforcedance"

A telefonommal a kezemben ültem le Jázmin mellé, aki szintén épp egy képet töltött fel a profiljára.

– El sem hiszem, hogy végre részt vehetünk a versenyen, és hogy a fiúk is jönnek – mondta vidáman, lassan kortyolgatva a kezében tarott koktélt amit Dalma csinált pár gyümölcs és egy kis gumicukor kíséretében. – Amellett, hogy végre új kihívás lesz számunkra, még egy nagy buli is lesz egyben.

– Egyetértek. Ránk fér már mind a kettő – feleltem, majd egymásra nézve elnevettük magunkat. Abban a pillanatban hirtelen megragadta Niki mindkettőnk karját.

– Ne csak itt üljetek egész este, gyertek táncolni! – mondta nekünk ellentmondást nem tűrő hangon, mi pedig engedelmesen álltunk fel és mentünk tovább szórakozni.

Már elmúlt éjfél amikor elkezdtünk kicsit összepakolni, mivel lassan mindenki elindult haza. Nem terveztük túl hosszúra az estét, mivel másnap iskola volt, és oda azért szerettünk volna minimálisan kipihenve érkezni, a délutáni táncedzésre pedig gondolni sem mertem. A táborba három plusz egy fellépéssel kell készülnünk. Egy már meglévő koreográfiával, egy teljesen újjal amit egy magunk által választott zenére állítunk össze. A harmadik tánchoz a tábor vezetősége adja meg a zenét, a plusz egy előadás pedig egy egyéni koreográfia amivel minden csapatnak a vezetője kell, hogy előálljon, ez esetben pedig nekem kell majd.

Mindenkitől elköszöntem, majd hazaindultam. Szeptember vége volt, a hideg szél átfújt a vékony ruhámon emiatt pedig szorosan összehúztam magamon a kabátomat és sietősebbre vettem a lépteimet. Már félúton járhattam mikor éreztem, hogy rezeg a zsebemben a telefonom. Marci volt az, videóhívást kezdeményezett amit mosolyogva fogadtam és az arcom elé tartottam a telefonomat.

– Már mész is haza? – kérdezte. Az arcán színes fények tükröződtek vissza és fejhallgató volt rajta, ami az egyik fülén félre volt tolva, hogy hallja amit mondok.

– Aha, a holnapi suli miatt inkább rövidebbre fogtuk.

– Szólhattál volna és akkor eléd mentem volna – mondta egy pillanatra a kamerába nézve, majd visszafordította a tekintetét, gondolom a laptopjának a monitorjára.

– Ugyan – ráztam a fejemet. – Úgyis már pár perc és otthon vagyok, fölösleges lett volna ezért idejönnöd.

– Hát jó – sóhajtotta. – Elmondtad a nagy hírt? – kérdezte miközben levette a fejéről a fejhallgatót és hátradőlve a székén engem fürkészett a telefonja kijelzőjén.

– Persze. Máris befejezted a játékot? – kérdeztem vissza kíváncsian.

– Igen mert nyertünk – vonta meg a vállát, majd folytatta – meg így jobban tudok rád figyelni – a szavain elmosolyodtam. – Na és mesélj, hogy fogadták a lányok?

Boldogan kezdtem el elmesélni az egész esténket. Mire a végére értem már a kapunkban álltam és a kulcsaimmal zörögtem. A házba belépve halkan levettem a kabátomat, és a magassarkú cipőmet a kezembe fogva hangtalanul felsétáltam a lépcsőn, majd beléptem a szobámba. A táskámat ledobtam az ágyamra és újra magam elé emeltem a telefonomat.

– Megyek letusolni aztán szerintem fekszem is le aludni – mondtam Marcinak.

– Rendben van, én is fekszem akkor le aztán holnap majd találkozunk – felelte mosolyogva.

– Akkor jóéjszakát – intettem fáradtan a kamerába. Marci is jóéjt kívánt, majd kinyomtam a videóhívást.

Levettem magamról a ruhámat és besétáltam a fürdőszobába. A meleg vizet megengedve a zuhanyrózsa alá álltam, pár percig csak hagytam, hogy ellazítson a testemen végigfolyó víz, aztán eszembe jutott, hogy már így is eléggé késő van, szóval gyorsan nekiálltam a fürdésnek.

A tükör előtt állva alaposan lemostam a sminkemet, majd a hajamat kiengedtem a kontyból és kifésültem, így már készenálltam az alváshoz. Az ágyamra lefeküdve a kezembe vettem a telefonomat. Kihúztam a pár órája érkezett értesítéseket és ellenőriztem, hogy be van-e kapcsolva az ébresztőórám holnapra. Miután megbizonyosodtam arról, hogy igen, leraktam a telefonomat, majd a másik oldalamra fordulva szinte azonnal elaludtam.