[ a golyó mögött ]
Adott egy lány, aki kiegyensúlyozott és nyugodt életet él az ő kis zugába, a könyvei biztonságot nyújtó vára mögött. Csendes. Keveset beszél, de annál többet figyel és fülel. Egy szürke kis egérnek tűnik, ám mint hernyóból pillang...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Unottan kentem fel egy újabb adag szempillaspirált a pilláimra. Ez volt az utolsó simítás amit a sminkemen el kellett végeznem. Becsavartam a kis tubust, majd visszadobtam a neszeszerembe, ahol a többi pipera cuccomat tárolom. Sóhajtva fordultam a bátyám felé, aki vigyorogva játszott valamilyen buta játékkal. Csak a szokásos.
— Muszáj mennem? — tettem fel ma már sokadjára a kérdést. Abszolút semmi kedvem nem volt buliba menni a hülye bátyám, hülye haverjaihoz. Az összes éretlen tökfej és az egyetlen büszkeségük az, hogy három lányt is képesek ágyba vinni, egyetlen éjszaka alatt.
— Ezt már megbeszéltük, Cadenza! — pillantott fel rám egy pillanatra, majd folytatta a készülékének nyomogatását. — Ráadásul anyáék szerint is ideje lenne egy kicsit szocializálodnod. Nem vagy te molylepke, hogy egész nap könyvek közt légy.
Megforgattam a szemeimet.
Carlo is azok közé az agyatlan hímneműek közé tartozik, akik szerint a könyvek csak unalmas, papírra vetett szövegek, melyeknek semmilyen igazság alapja nincsen. Szerinte csak az időmet vesztegetem, amikor a könyveimet bújom. Mindezt ő úgy mondja, hogy életében nem fogott még tankönyvön kívül másmilyen irományt a kezébe.
Az évek alatt már hozzászoktam, így most is csak elengedtem a fülem mellett. Nonna szerint Carlo örökre egy nagyranőtt kisgyerek lesz, aki gondtalanul fogja élni az életét, mert mindenbe telibe fog szarni és nem fog feleslegesen aggódni apróságokon. Amivel nincs gond. Ő ilyen. Én pedig így szeretem.
Carlo-val ellentétben én minden lépésemet megfontolom, higgadt természetem van, többet hallgatok, mint beszélek, illetve kevesebb káoszt okozok a szüleink életébe. Én vagyok a csendes, jó kislány a családban, míg a bátyám a heves vérű, bulizós rossz fiú. Bár én nem mondanám annak, hiszen nem fekete Cabrioban furikázik, nem visel drága inget és karórát, testét pedig nem borítja milliónyi tetoválás.
Oké, talán tényleg sokat olvasok.
— Több embert ismerek a városban, mint te, ezt ugye tudod? — vontam fel a szemöldökömet. Igaz, nem volt annyi barátom, mint neki, ám ha a szociális életünkről van szó, nos, abban én jeleskedtem. Szinte mindekivel beszélő viszonyban vagyok a városban, amit nem bánok, hiszen olykor nagyon jól jön, ha például vásárolni megyek, vagy ha egy új könyvre van szükségem.
— Készen vagy? — rakta el végül a telefonját, nem válaszolva az előbbi kérdésemre. Ő is tudta, hogy igazam van.
Bólintottam, aztán a kabátomat magamra kapva, utána iramodtam. Alig tudtam járni a fekete, tűsarkú cipőben, melyet mamma parancsolt rám. Pedig én szívesebben szavaztam volna a kedvenc szandálomra.
— Azért csak mértékkel igyatok! — figyelmeztetett mamma, mire a testvéremmel egyszerre kezdtünk el bólógatni. — És Carlo vigyázz a hugodra! Nem akarom, hogy valamelyik ökör barátod felcsinálja! — nézett jelentőségteljesen a bátyámra, én pedig eltátottam a számat.
