Átveszi a vastag kabát a ciginek a szagát
Nekem nem itt kellene lennem, mivel ha utam lenne ez nem akarnek minden nap a falba olvadni
Senkirol tudomast nem venni, csak varni es varni a 365.napra, az 52.hétre, az ajto zarodasara, az orias kilincs utolso lenyomasara majd annak kattanasanak hangjara.
A narancsos fal olvadozik, fekete kabat, fekete pulover, fekete cipo.
Gyaszolom sajat magam, gyaszolom magam.
Kivulrol, belulrol, fentrol, lentrol, es a hatam mogul is a gyasz szavait egetem borombe.
Senki ne vegyen tudomast rolam.
Nem vagyom a kicsinyes szavakra, jelentektelen tekintetek szuro erzesere. Nem vagyom masok csokjait latni, tegnap estejet hallgatni, rohanni -oh de ha tudnek rohanni.
Szorulo torokkal fogom meg az orias kilincset es kattanasa bekiser a szellemhazba. Lepteim sulya mintha a haz ala huznanak.
A ház.
A haz, ahol kisertetek ezrei akarnak bantani, kisertetek ezrei dobjak a szemetbe az eletuket vagy akarnak visszakeserulni az elok soraba, a sulyos ajto masik oldalara.
Ki ide bejon, nem szabadul.
