Escapade

1. fejezet

ATTENTION: a rész nem tartalmaz új dolgokat. Magyarázat a legalján. <3 

Április 8.,Szerda

Louis Tomlinson egy hosszú asztalnál állt, szétnyitott ujjainak hegyét a sima pohár tetején tartva. A mögötte lévő, padlótól a mennyezetig érő ablakokból, napsugarak ölelték körbe a testét. Megcsipkedte testre szabott tengerészkék öltönyzakója alsó varrását, és megrántotta egyszer, miközben végigmérte a rá bámuló idősebb férfiak sorát. Arckifejezésük a dühtől a rémületig terjedt. Összevont szemöldökkel, szuszogó lélegzettel és kipirult arccal tanulmányozták egymást. 

"Valakinek nincs szüksége nyújtásra?" Louis a kezét a derekára simította, és előre tolta a csípőjét. "A hosszú tárgyalásoktól begörcsöl a lábam."

Kérdését acélos csend fogadta, kivéve a konferenciateremben keringő levegő halk sziszegését. Louis szája sarka megrándult.

"Esetleg szeretne még valaki egy kis vizet?" Jobb ujjaival végigsimított fekete nyakkendőjének szentháromságcsomóján, bal keze laposan a selymes anyagra simult. " Kiszáradtnak érzem magam."

"Nem," mondta Acker, és a szó még azelőtt elhagyta a szájat, hogy Louis befejezte volna a beszédet. "Nem, nem kérünk a rohadt vizedből. Ahogyan nem akarunk semmit sem az átveréses üzletedből."

Egy másik, Jones nevű idősebb úr pattogott az Acker melletti ülésen, Jones bozontos, fehér szemöldöke megrándult a dühtől. Louis nyugodt tekintete még azelőtt Jonesra siklott mielőtt ő elmondta volna a válaszát.

"Csak húzod az időt, Tomlinson. Ez egy rakás szar." Jones szavai úgy hangzottak, mintha böfögés szaladt volna ki repedezett ajkai közül, pufók karjait keresztbe fonta hordós mellkasán. "Tiszta hülyeség. Az időnket vesztegetjük."

Louis elfordult a csoporttól, miközben görbe ujjait az arca mellé emelte.

"Ahogy kívánja."

Tíz lépést tett előre a falnak támasztott karcsú bárpultig. A pult tetején gyöngyöző üvegkorsó ült, a tökéletesen szögletes jégkockák közé finom uborkaszeletek vegyültek. Megfogott egy magas, karcsú, kerek peremű poharat, és tölteni kezdte. Az uborka vibrált a jégkockák között, miközben igyekezett kiszabadulni a korsó szájából.

A pohár az ajkaihoz vándorolt. Lassan kortyolt egyet, hagyta, hogy a hűvös víz lecsússzon a torkán, és a mellkasa közepén összegyűljön. Kibámult az ablakon, figyelte, ahogy az autók elszáguldanak a lenti utcán, a szíve a fülében dobogott. Volt valami hipnotizáló abban, ahogy másokat figyelt, amint élik a napjukat, és nem törődtek azzal, hogy mi történik felettük. Negyven emelet magasból London belvárosa egy Seurat-festményre hasonlított miként az emberek és az autók színes, mozgó pontokká olvadtak össze.

Ha elég sokáig nézte az alattuk elterülő várost, saját tükörképét látta a csiszolt üvegben visszatükröződni. Látta a mögötte lévő asztalnál ülőket, akiknek a szeme lyukat égetett a tarkójába.

Az asztal egyik oldalán ott ült a főnöke, a Covington Associates vezérigazgatója, Peter Covington II. Covington kényelmesen ült a magas háttámlájú bőrfotelben, ajkán apró mosoly görbült, sötét szőke haját stílusosan, de határozottan összefogta.

A Louis üres helye melletti ülésen ült az ügyfelük, Maxwell Shilling. Schilling gyűjtője volt azoknak a kisvállalkozásoknak, amelyek bármiféle fenyegetést jelentettek saját építőipari cégére, a Schilling Buildersre, a vállalati építkezések Walmartjára. Úgy tűnt, még kényelmesebben érzi magát, ahogy a székében lustálkodott, keresztbe tett lábát az asztal sarkának támasztotta, kezében egy pohár scotchal.