𝔈𝔪𝔭𝔦𝔯𝔢 𝔬𝔣 𝔣𝔞𝔩𝔩𝔢𝔫 [A bukott birodalom]

1. 𝕱𝖊𝖏𝖊𝖟𝖊𝖙

A világon nincs unalmasabb dolog, mint az ágyadban feküdni, és nézni ki a fejedből. Az élet megy tovább, de nem te nem tudsz csinálni semmit sem, mert akinek a társaságát még elviseled, annak éppen dolga van, ezért nem ér rá veled foglalkozni. Így magadat kell valahogyan lefoglalnod, de egyszerűen nincs semmi olyan dolog, ami lekötné a figyelmedet. Ha olyan könyveid vannak, amit már vagy ezerszer elolvastál és már nem tudod úgy élvezni, mint amikor első alkalommal olvastad, ezért azzal sem tudod elütni azt a rengeteg időt, amit az élet adott. És a percek lassan telő óráknak tűnnek.

Velem éppenséggel pontosan ez történik. Apám, a Fény udvar királya, lassan az ötödik napja nem enged ki a szobámból, mert a személyi testőröm rejtélyes módon meghalt. Senki sem tudja mi lelte, de apám szerint nagy valószínűséggel meggyilkolták, és azt gondolja, hogy aki megölte szegény Robertet, az én testőrömet, az velem is végezni szeretne.

Robert egy nagyon kedves és csupaszívű tündér volt. Mindig meg tudott mosolyogtatni, és sose zavarta, ha hisztis kedvemben voltam. Sosem fogom elfelejteni, hogy mennyit segített nekem. Ő tanította meg nekem az önvédelmet, a kések forgatását és az erőm használatát. Mindennap egy forró teával keltett, és mindig mesélt az udvarban élő feleségéről és gyerekeiről, Nesrinről és Gavrilről. Robert halálának napja óta nem láttam a családját. Elzárkóztak a külvilágtól, és magukban gyászolják az elvesztett szerettüket.

A király ma fogja kiválasztani Robert helyét, azaz az új személyi testőrömet. Az apám elmondása szerint sok tündér jelentkezett, de ezek közül csak egy kapja meg az új címet. Összesen három próbát kell kiállniuk. Elsőnek egy labirintusban kell megtalálniuk egy arany fejdíszt, amiből öt darabot rejtettünk el, és sértetlen állapotban ki kell hozniuk, miközben különféle szörnyetegek fognak vadászni rájuk; szerencséjükre egyik sem gyilkol, csak sebesít. Innen az első öt juthat tovább sikeresen. Másodiknak egy elméleti feladatlapot kell kitölteniük, ahol az első három legjobban megfejtett fog tovább jutni. A harmadik, és egyben utolsó feladatban össze kell csapnia a maradék három tündérnek, egyetlen egy fakarddal, hogy a győztes megkaphassa a neki járó „nyereményt".

Halk kopogás hallatszódott az ajtóm felől.

- Szabad! – kiáltottam ki az érkezőnek.

Amilyen halkan kopogtak, olyan halkan nyitották ki az ajtót is. Egy arany szőke hajú lány hajolt be és mosolyogva végig mért, ahogyan a baldachinos ágyamban terpeszkedem. Széles vigyorral felálltam, és odaszaladtam a lányhoz, hogy magamhoz tudjam ölelni vékony kis testét.

- Jaj, de régen láttalak már, Nerissa! – sikkantottam boldogan.

- Az a régen, éppenséggel tegnap este volt – nevetett fel barátnőm.

Nerissa Arcor a Fény udvarában az első és egyetlen barátnőm, már azóta, hogy megkapta munkának, hogy engem kell kiszolgálnia – ez lassan száz éve történt. Igaz, sosem tekintettem rá cselédként. Mindenben segítettem neki, hogy ne egyedül kelljen megszenvednie a sok munkával. Ő szokott felöltöztetni, ha valami fontos királyi találkozóra kell mennem; a hajamat és a sminkemet is mindig ő csinálja meg.

- Mi járatban most erre felé? – kérdeztem meg tőle, bár sejtettem a választ.

- Az apád küldött, hogy készítselek fel a bajnokságra.

Arany színű szemével megnézte zöld, selyem hálóingemet. Mosolyogva megcsóválta a fejét, majd kikerült és a gardróbom felé vette az irányt, hogy kiválassza a bajnokságon viselt ruhámat. Pár perc múlva megjelent, a kezében a Fény udvarához illő arany ruhával. Felsőrészét gyönyörű csipke díszítette. A szoknya része pedig egyszerű selyembe futott.