𝔈𝔪𝔭𝔦𝔯𝔢 𝔬𝔣 𝔣𝔞𝔩𝔩𝔢𝔫 [A bukott birodalom]

3. 𝕱𝖊𝖏𝖊𝖟𝖊𝖙

Egy óra múlva már újra a kastélyban voltunk, ahol az öt versenyző már a tesztet töltötte ki. Mindenki feszült csendben figyelte, ahogyan a pergamenre körmölnek. Perceken belül kiderül, hogy ki jutott be az első háromba, akik hamarosan megvívják az erejüket és a tehetségüket.

Az első körben kiesett öt tündér cseppet sem búslakodva álltak a nézők között. Volt, akin lehetett látni, hogy szurkol valakinek. Mosolyogva néztem őket. A labirintusban szerintem születtek barátságok is, nem csak küzdöttek egymással. Megmerném kockáztatni a fél királyságot, hogy Den Arcor és a sötétbarna hajú tündér is barátságot kötöttek bent, csak túl makacs mind a kettő, hogy beismerjék.

Az idő, csak telt és telt. A versenyzők pedig mindent beleadtak, hogy jó válaszokat adjanak meg. Den-nek a homlokán már izzadtság cseppek csordogáltak lefele. Még Finnen is lehetett látni, ahogyan koncentrál.

De a tekintettemet a legtöbbet a titokzatos barna hajú tündéren legeltettem. Amikor gondolkodik a pennát a halántékához rakja, a haja pedig belelóg a szemébe, és állandóan a szája szélét rágcsálja. Minél többet nézem, annál helyesebb.

A megmérettetés végét jelző kürtszó térített vissza a jelenbe. Pislognom kellett egy párat, hogy apámra tudjak koncentrálni, aki lelépett a pódiumról, hogy a versenyzők elé álljon.

- Most kérünk pár percet mindenkitől, hogy kijavíthassuk a feladatlapokat! – szólalt fel apám.

Egy katona összeszedte a lapokat, és eltűnt a tanácsterembe, hogy villámsebességgel kijavítsák az öt bajnok által írt feladatlapokat.

Felkeltem a trónomról és Nerissa kíséretével a bajnokokhoz sétáltam, hogy aztán leragadjak Den mellett, aki a körmét rágcsálta az idegesség miatt.

- Oh, basszus, szerintem elrontottam az egyik feladatot! – Idegességében fel-alá kezdett eljárkálni körülöttünk.

- Miért? – kérdezte tőle Nerissa. – Mi volt a kérdés?

- Hogy melyik halálosan mérgező, a nadragulya vagy a cserszömörce.

- De hát ez egyértelmű, hogy a nadragulya – értetlenkedtem. – Ugye, nem mondod, hogy a cserszömörcét jelölted be? – kérdeztem egy nagyot sóhajtva.

- Nem tudom – tárta szét a karjait. – Elfelejtettem, hogy mit jelöltem be.

Nerissa halkan felnevetett, mire Den-nel odakaptuk a tekintetünket.

- Most mégis min nevetsz? – kérdeztük, totálisan egyszerre.

- Szépen nézünk ki, ha megnyered a bajnokságot, és utána teljesen véletlenül megmérgezed Aliest egy nadragulyával, mert te azt hiszed róla, hogy nem halálosan mérgező – kacarászott.

- Hát ez halálosan vicces – forgattam meg a szemem, mire mind a hármunkból hangos nevetés szakadt ki.

Annyira elnevetgéltünk, hogy összerezzentünk, amikor visszatért a katona a tanácsteremből, ami hangos csattanással zárult be mögötte. Átnyújtott egy lapot a királynak, és suttogott valamit a fülébe, majd távozott azon az ajtón, amin az előbb belépett.

Apám alig láthatóan biccentett egyet a trónom felé, hogy azonnal foglaljam el a helyemet.

- Szurkolok, hogy tovább juss! – suttogtam még oda Den-nek, aki hálásan rám mosolygott.

Miután visszatértem a helyemre, leültem és kihúztam magam, majd kedvesen mosolyogtam az udvar népére.

- Megszületett a végeredmény – kiáltotta el magát apám, hogy még az is hallhassa, aki a terem végében ácsorog. – Örömmel jelenthetem be, hogy az első tovább jutó, aki a legeslegjobban töltötte ki a tesztet, az nem más, mint Finn Hale!

Hatalmas éljenzés tört ki a csarnokban, és mindenki Finn nevét kiáltozta, aki persze, kiélvezte a rivaldafényt, és ezer wattos vigyorral sétált fel a pódiumra, hogy meghajolhasson előttem.

- Megtiszteltetés, hogy itt állhatok, és küzdhetek eme csodás címért – villantotta rám a fehér fogsorát.

Kényszerítenem kellett magamra egy mosolyt, hogy ne látszódhasson kirajzolódni az arcomon az undor, amiért Finn tovább jutott a bajnokságon. Tényleg igaza volt Nerissának abban, hogy nagyon hajtanak a nyerésre.

- A második tovább jutó – harsogta apám, hogy elnémítsa az éljenzést, és újra rá figyeljenek –, aki csak tíz darab ponttal maradt le Hale úrfitól, az nem más, mint Den Arcor!

Egy hatalmas sikkantás törte meg a feszült csendet, és ezer közül is felismertem Nerissa vékony sikítását. Láttam, hogy unokatestvére nyakába veti magát, és agyon puszilgatja szerencsétlent. Végül Den sikeresen leoldozta Nerissa kezeit, és mosolyogva felsétált Finn mellé.

Aprót biccentettem felé, hogy kifejezzem a gratulációmat.

- És a harmadik helyezett – folytatta apám tovább, tele izgalommal a hangjában, miközben a pergament fogdosta, amin a nyertesek neve volt írva –, aki egy fél ponttal jutott tovább a harmadik, egyben az utolsó megmérettetésre, hogy megküzdhessen ezzel a két tündérrel – mutatott apám Denre és Finnre.

Feszült csend telepedett a csarnokra. Előre hajoltam a trónomon, hogy jobban hallhassam a harmadik helyezett nevét, és a szám szélét rágcsáltam idegességemben. Gyorsan végignéztem a maradék három tündéren, akik között ott ácsorgott a sötétbarna hajú fiú is. Egy pillanatra belenéztem a szemében, és egy kevés félelmet véltem felfedezni benne.

- A harmadik helyezett pedig, Lyess Nilson! – zengte apám.

Újra a bajnokokra néztem kíváncsian, hogy ki a szerencsés tovább jutó. És amikor megmozdult a barna hajú tündér, hogy Den és Finn mellé álljon, megállt az ereimben a vérkeringés.

Eltűnt a tekintetéből a félelem, és átvette a helyét a magabiztosság. Széles mosollyal az arcán meghajolt előttem, és halkan elkezdett beszélni hozzám:

- Most már egy feladat választ el a győzelemtől, hercegnő – suttogta a kellemes hangjával, amitől végigfutott a hátamon a bizsergés.

Kiegyenesedett, és mielőtt a másik két bajnok mellé lépett volna, kezet csókolt nekem. Rendesen meglepett ez a cselekedete, de próbáltam közömbösséget erőltetni az arcomra, amikor megszólaltam:

- Alig várom, hogy megnézhessem, hogyan teljesítesz, Lyess Nilson – gúnyosan rámosolyogtam, és elhúztam a kezemet, amit eddig vasmarokkal szorított.