Az elmúlt hétben semmi említésreméltó sem történt. Elég annyi, hogyha Ricsivel nem tartottam volna folyamatosan a kapcsolatot, már fejbelőttem volna magamat. Helyzetjelentéseiből megtudtam, hogy nélkülem halálra unja magát, alig várja, hogy hazaérjek. Mondtam neki, hogy én is hasonlóképpen érzek.
A reggelem ugyanúgy indult, mint ahogyan az összes „vissza a suliba" reggel. Szórakoztatott a tudat, hogy vajon mikor hagyom itt a Szent Johannát. Két hét? Egy hónap? Esetleg kihúzom félév végéig? Áh, nem is érdemes rajta gondolkodnom, majd a szüleim eldöntik helyettem, elvégre nekem nincs beleszólásom az életembe. Pff. Felkaptam egy bő, fehér pólót és egy farmert, a hajamat majdnem fél óráig igazgattam, hogy úgy tűnjön, mintha alig foglalkoztam volna vele. A konyhában felkaptam egy dobozos kólát és levágtam magamat az étkezőasztalhoz, mert még volt idő az indulásig.
-Hát te, már kész is vagy? – jelent meg a nagymamám. Rosszallóan megrázta a fejét, amikor meglátta, hogy a reggelim egy dobozos kóla.
-Ja, nem tudtam aludni – ez éppenséggel nem volt igaz, csak több idő kellett a hajam elkészítéséhez. A nagyi ezt nyilván nem hitte el, de azért rámhagyta a dolgot.
-És mit tudunk a titokzatos 12. osztálytársról? – nézett rám sanda mosollyal.
-Ricsi szerint szép, de egy kicsit stréber. Virággal, az emóval barátkozik, amivel még mindig nincs baj, de az, hogy Neményivel, na, az már gáz. Az a srác totál gyík, és ha el tudja viselni, akkor nem lehet annyira különböző a seggfejtől.
Nagyi furcsán nézett rám, aztán legyintett egyet.
-Attól még, hogy azzal barátkozik, akivel, és mert okos, nem illik rögtön besorolni valahová úgy, hogy nem ismered. Majd, ha hazajössz, hidd el nekem, más véleményen leszel – mondta, majd megkavarta a tűzhelyen lévő valamit. Egy vállrándítással reagáltam le az egészet, mert hiába van nagyinak szinte mindig igaza, most érzem, hogy nekem lesz. Ezzel a tudattal indultam el a suliba. Mielőtt bementem volna a kapunk, írtam egy üzenetet Ricsinek, hogy megérkeztem, aztán megittam azt a pár kortyot, ami maradt a kólámból, a dobozt meg kidobtam egy kukába, írt Ricsi, hogy a nyelvi előadó előtt vár. Visszaírtam neki, hogy az meg hol a fenében van? Erre visszaírt, hogy csak kövessem a zajt. A portán a portás kicsit akadékoskodott, hogy miért nincs belépőkártyám, de miután elmagyaráztam neki, hogy miért nincs, elküldött, hogy akkor menjek a titkárságra, ott átvehetem. Szóval utam a titkárságra nem ment olyan zökkenőmentesen, mert Máday (az igazgatóhelyettes, baromi szigorú), megállított.
-Fiatalember! Jöjjön csak ide! -bökött felém a vonalzójával. Anyám, Ricsi nem túlzott. – Hogy hívják?
-Antai-Kelemen Ádám.
-Szóval Antai-Kelemen. Remélem nem szándékozol a gördeszkát használni az épületen belül – vizslatott azokkal a mérges, tekintélyt parancsoló szemekkel, és ha ijedős gyerek lennék, tuti beijedtem volna. De nem vagyok :).
-Semmiféleképpen, Máday igazgatóhelyettes asszony – villantottam meg egy szép mosolyt. Máday szigorúan bólintott egyet, majd utamra engedett. Amint kikerültem a látóköréből, megkérdeztem egy felsőbb évest, hogy merre van a titkárság. Elmagyarázta, majd a lépcsőn felérve levágtam a deszkámat, így mentem, illetve gurultam a belépőkártyámért, a diákomért és a lakatomért, amit majd a szekrényemre kell raknom. Mikor végeztem, kaptam egy üzenetet Ricsitől, hogy hol a fenében vagyok már. Gyorsan visszaírtam, hogy először elkapott Máday, de amúgy a titkárságon :).
Hallgattam Ricsire, követtem a zajt. Így leltem az osztályomra. Ricsi már a folyosó végéről kiszúrt, vadállat módjára integetett nekem. Mikor odaértem, fél vállal, amolyan tesós stílusban üdvözöltük egymást.
YOU ARE READING
A Szent Johanna Gimi:Kezdet - Cortez szemszögéből
Teen FictionMár nagyon régóta szeretnék írni egy ilyen könyvet, de abból kiindulva, hogy sok könyvet kezdtem el írni, de egyet sem fejeztem be köszönhetően annak, hogy mindent vagy elsiettem, vagy túlbonyolítottam, esetleg már nem volt ötletem a folytatáshoz. R...