Jin Oneshot (18+)

16 1 0
                                    

Jinnel első óta osztálytársak vagytok, és az eddigi 12 év alatt annyi mindent tudtatok meg egymásról, hogy a szinte utálatból indult barátság mára majdhogynem legjobb barátokká faragott titeket. Ma osztálykiránduláson vagytok, egy színházba mentek. Ez neked sokat jelent, mert te egy ideje egy "kicsit" máshogy tekintesz Jinre, mint csak egy legjobb barátra, ezért eléggé szépen kicicomáztad magad. A színház előtti találkozó 15 órakor van, a színház bejáratánál, így még van 15 perced elkészülni. És fontos részlet, hogy minden lányt egy fiú kísér be, és a párokat a helyszínen találjátok ki. Nagyon reménykedsz benne, hogy téged Jin választ, mivel a színház után egy bálba is mentek, ahol azzal a fiúval fogsz táncolni, aki bekísért a színházba. Mivel most fogtok elballagni, így ez egybe a szalagavatótok is, ahol viszont azt tervezed, hogy bevallod Jinnek, hogy mit érzel iránta.


15:00
Na itt vagy a színház előtt, várod a párod, és mivel minden fiú 5 perc késéssel ért oda mert egyszerre jöttek, így már nagyon izgultál, hogy Jin jöjjön oda hozzád. Álmaid valóra válnak, és kézenfogva kísér be a színházba. Végig pillangók röpködnek hasadban, szinte majdnem elájulsz. Beértek a terembe, ahol egymás mellett helyetfoglaltok.

15:20
Kezdődik a darab. Elsötétül minden. 10 percre a műsor kezdete után Jin kezét érzed combjaidon. Olyan szinten jó érzés fogott el, mint még soha. Pár perc múlva kezével simogatni kezdte combod. Ezt csinálta még pár percig, mikor is szünet lett. Elrángattad magaddal a mosdóba, ahol a falnak lökted, és kérdőre vontad az előbbi tetteit:
-Jin... Miért csináltad ezt a darab közben?
-Hát igazából be kell valljak valamit kedves T/N...
-Nekem is, de inkább kezdd te- kérted.
-Igazából T/N.. Nem akarom elrontani a barátságunkat... de én többet érzek irántad már egy ideje.. és szeretném megkérdezni, hogy lesze..-és itt félbeszakítottad mondandójában és lecsókoltad. Sosem volt még ennyi pillangó a hasadban. Egy percre elhúzódtál tőle;
-ANNYIRA ÖRÜLÖK, HOGY TE IS ÍGY ÉRZEL JIN!!!!!-kiáltottad, majd újra visszavontad csókotokba, amit abba kellett hagynotok, mert vége lett a szünetnek. Elindultatok vissza a darabra. Mostmár csak arra tudsz gondolni, mi lesz majd az ez után következő bálban. Már a gondolattól is mosolyogsz, mert tudod, hogy Jin is olyan pedomaci, mint te.

17:00
Vége az előadásnak, és el is indultok a bálba. Mentek egy kicsit, és már ott is vagytok. Bementek az ajtón és elétek tárul a hatalmas és szép bálterem. Még van pár perc a keringőig, amit ti adtok elő, így még el tudsz menni mosdóba, meg ehetsz, ihatsz még egy kicsit.

17:10
Kezdődik a tánc. Gyorsan megkeresed Jint. Elkezdődik a zene. A romantika nem szó arra, ahogyan táncoltok. Nagyon hevesen dobog a szíved. Mélyen néztek egymás szemébe, majd Jin ezt súgja neked:
-Bby, mit is mondjak.... Sose éreztem még ilyet.... Mintha csak egy álom lenne!... Annyira szeretlek T/N!-te erre nem számítottál, még sose mondtak neked ilyen szépet, be is könnyeztél.. Vége lett a zenének, így a táncnak is. Elmentél az öltözőbe, ahova Jin titokban követett. Bementél az egyik fülkébe. Jin még várt az ajtó előtt egy kicsit, és mikor melltartódat vetted volna le, rád nyitott. Hirtelen nem tudtál mit mondani, ezért jött az egy perc kínos csend. Majd Jin miután alaposan végigmért, és csak fehérneműbe álltál előtte, megszólalt:
-Annyira szexi vagy bbygirl...-ahogy szavának végére ért, beharapta alsó ajkát és mégegyszer végignézett testeden. Nagyon felizgulhatott, mivel nadrágja is eléggé feszült férfiasságánál. Se szó, se beszéd azonnal ajkaidra tapadt, és hát meg kell vallani, elég jól csókolt Jin ahhoz, hogy alul benedvesedj.. Ezt észrevéve megállt csókpárbajotok, és nekitámasztva a falnak ölébe vett és úgy csókolóztatok tovább. Csak faljátok egymás ajkjait, mikor kezét érzed meg nőiességeden. Elkezdte simogatni az előbb említett területet, ahol érezte, hogy már nedvesedsz. Nem is vesztegette tovább az időt, egy ujja beléd csúszik. Csak mozgatja mutatóujját, miközben nyögsz, így második, majd a harmadik ujját is beléd helyezi. Pár percig még mozgatja az ujját, majd férfiasságát helyezi beléd. Ezt a mozdulatot eléggé élvezed, ezért egy mély sóhajtással jutalmazod. Pár másodperc után már elkezd lassú mozdulatokat produkálni, majd egyre gyorsabbakat. Csak élveztétek egymást, és egymásba kapaszkodva élveztétek a jelenetet is. Még csináljátok eme mozdulatokat pár percig, majd érzed, hogy mindketten átmentek a gyönyör kapuján. Még egy kicsit pihentek egymásra borulva, majd egy lassú mozdulattal kihúzódik belőled. Majd megszólalt Jin:
-Naa, tetszett??
-Hát hogy is ne tetszett volna?-mondtad egy kacsintás kiséretében.
Elkezdtek felöltözni, majd egy csók után mentek vissza a többiekhez, mintha mi se történt volna, és buliztok tovább.

Kpop storiesWhere stories live. Discover now