Az Öt Királyság Meséi

Bíbor És Ezüst

Echo nem szerette a Karmazsin Sárkányok városát. Ha a nagynénje, Mara nem élt volna itt, valószínűleg ezer arannyal sem lehetett volna ide csalogatni. Más volt mint az ő otthona, pedig ez a hely is az Istenek erdejének ezeréves fáira volt felhúzva. A fák ágai olyan vastagok voltak, hogy otthonokat lehetett rájuk felhúzni, amiket függőhidak kötöttek össze egymással és olyan magasra nőttek, hogy senki kívülálló nem tudott feljutni a városok szintjére. Talán csak annyiban különbözött az otthona és ez a város egymástól, hogy az erdő ezen része jóval délebbre esett, mint Echo otthona, így a Sárkányok szövetségének legforróbb városa volt. Mindenütt napsárga, vörös és narancssárga anyagok lógtak a fákról, az városlakókat védve a naptól, habár ezt inkább a látogatókért tették, mint magukért, hiszen a Karmazsin Sárkányokat a tűzből alkotta meg Echter, így nem bántotta őket a tűző nap.

A fiatal Ezüst Sárkány megértette, hogy a forró időjárás miatt, muszáj az ittenieknek lengébben öltözni mégis... az emberek túl sok bőrt mutattak errefelé. Egyszerűen nem tudott hova fordulni, hogy ne meztelen felsőtesteket lásson. Ígyhát szigorúan a függőhíd deszkáira szegezte a tekintetét, úgy haladt a következő ág felé, vállán a táskájával.
Hihetetlenül melege volt, hiszen az öltözékét nem ilyen időjáráshoz tervezték, de így sem volt hajlandó kibújni legalább a legfelső rétegéből a ruháinak.
Kicsit megszédült. Megszaporázta a lépteit, hogy minél hamarabb Mara fészkéhez érjen, ahol kellemes hűvös várta, de továbbra is lefelé szegezett tekintettel haladt előre a tömegben. A fiú néha beleütközött másokba, ilyenkor gyorsan, a fejét fel sem emelve elnézést kért és sietett tovább. Senki nem neheztelt rá. A ruháiból és a hófehér hajából tudták, hogy honnan származik, így megértették a zavarát, sőt. Még egy picit szórakoztatta is őket.
A Karmazsin sárkányok ugyanis felettébb szórakoztatónak tartották a Fekete-Ezüst sárkányok szégyenlős tartózkodását.
Echo lefordult a nyüzsgő útról egy kisebb utcába, ahol megint beleütközött valakibe. Vagyis valakikbe. Egy három személyből álló csoporta, hogy pontosak legyünk. Már nyitotta volna a száját, hogy elnézést kérjen, mikor maga sem tudta miért, felnézett. Aztán vörösen el is fordult. A hármas ugyanis szemérmetlenül élvezte egymás társaságát a fiút észre sem véve. Zavartan és némileg dühösen indult tovább, csak azért, hogy megint nekiütközzön valakinek, ezúttal akkora lendülettel, hogy hátraessen. A másik még pont időben kapta el a karját és visszarántotta álló pozícióba.
- Köszönöm! - nézett fel félve. Egy hosszú, vörös hajú, zöld szemű fiúval találta magát szemben. A szarvairól drágaköves, finomszemű láncok lógtak, amik csilingelve ütköztek egymásnak, ahogy a fiú megrázta a fejét. Az átlaggal ellentétben hordott egy felsőt, de hasa fedetlen maradt.
- Ugyan, nem tesz semmit? Hova sietsz ilyen nagyon? - Kedvesen mosolygott Echo-ra, aki viszonozta a gesztust.
- A nagynénémhez indultam - mondta a deszkákra meredve amiken álltak.
- Ki a nagynénéd? - a fiú közelebb lépett Echo-hoz, aki legszívesebben elhátrált volna, de nem akart udvariatlan lenni azzal, aki az előbb mentette meg egy eséstől.
- Mara a neve. - mondta végül halkan.
- Mara a nagynénéd?
- Ismered? - nézett fel.
- Hát persze, hogy ismerem! - Izgatottan mosolygott, ahogy megragadta Echo kezét, aki ettől kishíján elájult, de továbbra sem akart udvariatlan lenni, így nem rántotta el a karját a másiktól. - Ő az egyetlen jégmágus a városban, éppen hozzá indultam! - ezzel választ sem várva, elindult Mara fészke felé maga után húzva a megszeppent fiút.
Mara otthona egy a többitől félreeső ágcsoporton állt. Echo hallotta, hogy a lent élő emberek házaknak nevezik az ennyire összetett fészkeket, amit butaságnak tartott...
A vörös fiú hirtelen megállt, olyan öt méterre a bejárattól.
- Még be sem mutatkoztam. - fordult Echo felé - Zephyr vagyok! Téged, hogy hívnak?
- E-echo vagyok! - válaszolt az előbbi futás miatt, akadozó hangon. - Örvendek a szerencsének!
Zephyr nem figyelt a mondat második felére hanem elindult befelé, majd visszafordult, mikor észrevette, hogy Echo nem követi. - Nem jössz?
- De, megyek!
Mara fészkében Echo számára kellemes hűvös uralkodott. Zephyr viszont összerezzent, ahogy belépett.
Mara felfigyelt a két belépő fiatalra. Neki is fehér haja volt, mint Echo-nak, de enyhe kékes árnyalattal. Már gyakorlott mozdulattal dobott egy plédet Zephyr-nek aki szinte azonnal maga köré csavarta azt.
Mara rámosolygott Echo-ra majd egy intéssel bejebb invitálta őket, hogy üljenek le mellé az asztalhoz.
- Megnőttél! - továbbra is lágy mosollyal nézett az unokaöccsére. - Pedig karonülős voltál, mikor utoljára láttalak.
Zephyr meghúzta magát, mert akármennyire is harsány személyiség volt érezte, hogy Mara fészkében halknak kell lenni. A nő finoman félredöntötte a fejét. Echo ekkor vette csak észre, hogy ő is ékszert hord a szarván. - A nővérem azt mondta, hogy küld veled valamit, mi az?
Echo bólintott és a táskájából előhúzott egy könyvet. - Az elemi mágia működésének a másolata - kezdett bele. -, Édesanyám azt mondta, hogy szükség volt egy másolatra a könyvtárba. Mi történt az előzővel?
Mara felsóhajtott.
- Ellopták... Ezt most elviszem a könyvtárba. Addig ti várjatok meg itt. Persze nem kell az asztalnál maradnotok, nyugodtan átülhettem a sarokba is, ott kényelmesebb. Boree nem jön haza estig, szóval nyugodtan hangoskodhattok, nem zavartok senkit. -
Ezzel elsietett, egyedül hagyva a két fiút. Boree, Mara párja volt, aki miatt ide költözött. Bár nem egyedülálló, a helyiek számára szokatlan módon Boree és Mara mindenkor csak ketten voltak. Évekkel ezelőtt Zephyr megkérdezte Boreetől, hogy miért is jó ez neki? A férfi válaszul nevetett és összeborzolta a fiú haját mondván: "Amikor először hallottam nevetni úgy érzetem, hogy soha többet nem kell semmi és sosem lesz elég belőle. És máig is így van. Nem tudok betelni vele."
°°°
Zephyr nem sokat várt, hogy átüljön és húzta magávál Echot is, hiába tiltakozott a fiú. A sarok egy párnákkal és paplanokkal kibélelt része volt a helységnek, ahol Zephyr ideje nagy részét töltötte, ha éppen Maránál járt.
- Itt sokkal kényelmesebb és amúgy is pihenned kellene egy kicsit, biztos fáradt vagy.
Echo ezt tényleg nem tagadhatta, így beadta a derekát és lehuppant mellé. Egy darabig csenben gubbaszottak egymás mellett.
Zephyr most vette szemügyre a másikat először igazán. A szinte hófehér bőrét és haját, az aranysárga szemeit, az arcát, aminek a finom vonásait a legszebb lányok is megirigyelhették volna. Hirtelen átfutott az ágyán, hogy biztosan a szája is olyan puha, mint a lányoknak, de inkább elfordult és feltett egy kérdést.
- Ti tényleg csak egy párt választotok egész életetekre? - nem tudta, hogy a másik számára zavarba ejtő lehet a kérdése, számára ez egy teljesen helyén való kérdés volt.
Echo egy pillanatig csak dadogni tudott, de végül kibökte a választ.
- Többnyire igen.
- Furcsák vagytok... - fordult vissza a másikhoz.
- Ezt kikérem magamnak. - Echo tüntetőleg hátat fordított, kissé eltúlzott mozdulattal. - Ti vagytok a furák, hogy egyszerre több partnerrel is vagytok...
- Na! - Zephyr összeráncolta a szemöldökét és a vállánál fogva megpróbálta visszafordítani a másikat, aki viszont makacsul elfordult tőle. - Jól van, sajnálom...
Echo a válla fölölött visszanézett rá.
- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét.
- Tényleg! - bólogatott, amitől megint csörögtek picit a szarván lévő láncok.
Echo megbékélt és teljes testtel a másik felé fordult.
- Amit kérdeztél, baromi illetlen volt. - jegyezte meg. - Legalább is, nálunk nagyon illetlen.
A vörös fiú felsóhajtott:
- És még mi illetlen nálatok?
- Idegenek kezét megfogni például...
- Ha az illetlen, mit mondanak, ha megcsókolok egy idegent? - nevetett Zephyr.
Echo elvörösödött.
- Hogy lehetsz ilyen?
- Milyen?
- Szemérmetlen! - A tenyerébe temette az arcát. - Egyszerűen nem fér a fejembe... Mind ilyenek vagytok?
- Még rosszabbak is! - vigyorodott el és közelebb közelebb hajolt a másikhoz, alig pár centiről rávigyorogva, majd a következő pillanatban belefújt a fülébe.
A válasz egy mérges kiáltás és egy Zephyrhez vágott párna volt Echo részéről. A vörös ezt természetesen nem hagyhatta annyiban, így Echo is kapott egy párnát az arcába. Ugyan pár másodpercig úgy tűnt, hogy megfojtja a másikat, Zephyr visszafojtott kuncogása ragadós am bizonyult és néhány pillanattal később nevetésben tört ki ő is. A vörös sárkány csodálkozva nézett a nevető fiúra. Volt valami elbűvölő a "jégsárkány" nevetésében.
Egy idő után elült a párnacsata és beszélgetés vette át a helyét. Az Ezüst sárkány elmondta, hogy még itt lesz pár hétig, és megbeszélték, hogy még találkoznak.
Mikor Mara megjött, Zephyr elkérte tőle a jeget, amiért jött, majd hazament.
Ezek után többször is találkozott a két fiú. Eleinte Mara hűtött lakásában, de miután Echo kapott a nagynénjétől egy adag ruhát jégmágiával átitatva, a találkozók inkább kintre vagy Zephyr fészkébe települtek át, ugyanis a fiú egyedül élt.
Echo maga sem vette észre, de kezdett többet érezni a Karmazsin sárkány iránt, mint barátság.
A sokadik ilyen talákozójukon, Zephyr ágyán ültek. Echo egy régi könyvet bújt, Zephyr pedig unottan nézte a plafont, majd egyszer csak felült.
- Tudod - kezdett bele, mire a másik letette a könyvet és ránézett -, nagyon szép vagy!
Echo arca egy pillanat alatt vörös lett.
- Tessék?
- Jól hallottad... Néha annyira elbűvölsz, hogy azon gondolkozom, milyen lenne megcsókolni! - Közel hajolt a fiúhoz, aki egy picit meghátrált, aminek következtében majdben elfeküdt az ágyon, de a háta mögött megtámasztotta magát a kezeivel. Zephyr megérintette Echo arcát. Ő feleannyira sem volt zavarban.
- Mit csinálsz? - kérdezte Echo.
Zephyr válasz helyett az ajkait a másikéra tapasztotta. Mindössze egy pillanatig tartott, mert Echo a meglepetéstől eldőlt az ágyon. Zephyr lenézett a fiúra, aki teljesen értetlenül és zavarban nézett vissza rá.
- Mi? Miért? - kérdezte a tekintete Zephyr szeme és ajkai között cikázott.
- Mert szeretlek. - A válasz egyszerűen és magától értetődően hangzott el, mert igazán nem kellett más ok.
Echo elmosolyodott, lassan két tenyere közé fogva a másik arcát.
- Akkor renben... - mondta végül engedékenyebben. – És csak, hogy tudd... Rendkívül szép vagy te is... - Az ujjai megcirógatták az arcát, majd közelebb húzta. Ügyetlen csók volt, esetlen és rövid, Zephyr mégis beleborzongott.
Aznap este Echo, Zephyr-nél aludt, majd a következőn és az azt követőn is.
A harmadik reggel levelet küldött, hogy maradna itt, tanulni, ha lehet. Az asztalnál ülve megtámasztotta a fejét a tenyerén, egészen addig amíg lépteket nem hallott maga mögül.
Ahogy lezárta a levelet és hátrafordult a mögötte álló Zephyr-hez. A Karmazsin sárkány ajkai mosolyra húzódtak és egy puszit nyomott a párja homlokára. - Tudod, a pillanatban