Riverview Gimi

1. fejezet

Szeptember 1. (Hétfő)
 Szóval kezdjük a legelején. Januárban felvételiztem egy nagyon erős iskolába itt New Yorkban, természetesen pont lecsúsztam a listáról, és nem vettek fel. Ezért a Riverview Gimiben kezdem a tanulmányaimat, ahova kicsit sem akartam jönni, de nem volt más választásom. A második dolog amit illik tudni rólam, hogy apukám 2 hónapja rákban elhunyt, nem sok esélyt adtak a gyógyulásra, de én bíztam benne, hát majdnem összejött. A harmadik tény, hogy van egy öcsém, Chris Smith. Most 11 éves, 3 évvel vagyok idősebb tőle. Talán nem kéne ilyen szavakat használnom, de apu halála kovácsolt minket össze, előtte igazából olyan volt a kapcsolatunk, mintha sosem ismertük volna egymást, és csak véletlen egy házban laknánk. Anyuval pedig a viszonyunk egészen jó, csak mi maradtunk egymásnak apu halála után.
Akkor térjünk vissza a jelenbe, miután mindent tudtok. Ma van az első napom Riverview-s diákként, és kicsit sem várom. Valamikor az ébresztőm után 10 perccel kimásztam az ágyból, hogy embert varázsoljak szerény személyemből. Átballagtam a fürdőbe, megmostam az arcom, fogat mostam, (ami miatt félig megfulladtam, de semmi baj) megfésülködtem végül felöltöztem. Ezekkel elvoltam egy darabig, és már csak arra eszméltem fel, hogy a telefonom kijelzőén az órának a számai: 7.15-t jeleztek.
-Basszus..-gondoltam magamban.
 Mivel kevesebb mint 10 percem maradt, reggelit készítenem és majd azt el is fogyasztani, ezért a gyorsabb megoldást választottam és bedobtam egy almát, és egy müzliszeletet a táskámba, hogy majd a suliban eszek. A buszom 25-kor jött úgyhogy sietősre vettem a lépéseimet, hogy elérjem. Ahogy a buszmegállóhoz értem, előttem ment el a busz.
-Hát persze..Hozom a formámat most is..-mérgelődtem, hogy csak én lehetek ilyen szerencsétlen, rögtön első nap elkésni. Vártam 15 percet és megérkezett a következő járat, amire szerencsére sikerült fellépkednem.
8.10-re beestem az iskolába, és kereshettem a termünket. Ahogy láttam nem csak én késtem el első nap, egy szőke hajú, kb. 165 cm magas lány is tétlenül ácsorgott egy helyben, gondoltam oda megyek, megkérdezem mi van vele. Ahogy ballagtam felé, észrevett és furcsán kezdett el méregetni.
-Szia, te is elkéstél?-kérdeztem meglepedten, hogy nem csak én vagyok a „késő".
-Igen, sikerült, mivel nem tudom hol a termünk ezért kint ragadtam.-mondta, majd végül mind a ketten elnevettük magunkat.
-Akkor nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen helyzetben.- masszíroztam meg a tarkómat.-Amúgy Ashley Smith.-nyújtottam ki a kezem bemutakozásképp.
-Beatrice Bell.-rázta meg a kezem.-De hívj nyugodtan Tris-nek.-
-Ó, oké. Amúgy ha szabad kérdeznem melyik osztályban vagy?-érdeklődtem, hátha ugyanabban vagyunk.
-9/D, te?
-Hála égnek! Én is, legalább tudom, hogy lesz velem egy jófej!-hálálkodtam az Istennek, és egy kicsit a szerencsének is.
-Ez nagyszerű! Majd elkéshetünk együtt.-mondta szórakozottan, mire hangosan felröhögtem.
Egy ideig beszélgettünk, röhögtünk, amikor megszólalt a csengő.
-Készülj a halálunkra!-jelentette ki halál nyugodtan Tris.
-Rendben.-feleltem, majd ott álltunk ketten rázkodó vállal. Próbáltunk tájékozódni a kisebb diákokból, hátha. Sokra nem jutottunk ezért megvártuk a csengőt, ami nem is sokkal később meg is szólalt. Mivel nem láttunk embereket akik a segítségünkre sietnének, ezért mi kerestük meg a segítsegünket.
-Hé!-kiáltottam egy fiatalabbnak tűnő fiúnak.
-Én?-kérdezte megdermedve.
-Igen, te. Nem tudod véletlen hol van a 9/D-sek terme?-kérdeztem reménykedve.
-Nem, de ő tudja!-mutatott egy másik fiúra.-Én 9/A-s vagyok, de az a srác asszem D-s.
-Ó, oké köszi.-mondtam, majd megpördültem a tengelyem körül és odasiettünk a fiúhoz.
-D-s vagy?-kérdezte kicsit sem várva Tris.
-Öhm.. attól függ ki kérdezi, ha az FBI akkor nem mondok semmit.-mondta majd elnevette magát.-Amúgy igen, az vagyok, miért?
-Hol van a termünk?-folytatta az információ gyűjtést a mellettem álló, türelmetlen lány.

-Szóval ti vagytok a másik két osztálytársunk...-realizálta a hallottakat.-Gyertek.-indult el az osztályunk ajtajához.-Ha nem zavar, megkérdezhetem a neveteket?-pillantott rám, majd Trisre.
-Beatrice Bell.-mutatkozott be.
-Oké, és te? Eddig meg sem szólaltál.-figyelt engem egy pillanatra.
-Ashley Smith.-mondtam alig hallható hangon.
-Oké, Ash és Bea.-kezdte volna de Tris beleszólt.
-Nem Bea, hanem Tris, oké?-mondta fenyegetően.
-Oké-oké, nyugi.
-És mi a te neved?-érdeklődtem, mivel ő nem mondta el a sajátját.
-Dominic Hall, megfelel a válasz?-kérdezte rázkodó vállal.
-Hát kicsit speciálisabbra számítottam, de amúgy teljesen rendben van.-szálltam be én is a hülyülésbe.
-Oké-oké, ezt majd még lejátszuk valahol.-mondta megjátszott sértetséggel.
-Ahogy akarod.-emeltem a fel a karom.
-Itt a termünk, most pedig nem csak ti késtetek de már én is, köszönöm.-nyitotta ki az ajtót, majd beengedett minket. A tanárunk már várt minket, lehet, hogy már kicsit több ideje mint kellene.
-Megmagyaráznátok, hogy miért késtetek?-kérdezte fennhangon.
-A busz miatt Mrs..-próbálkozott Tris a tanárnő nevével.
-Willows, Mrs. Willows.-segítette ki.-Jól van, most az egyszer elnézem a késést, de többször ne forduljon elő!
Miután rábólintottunk kerestünk magunknak egy helyet, mivel nem volt kettő üres hely egymás mellett, ezért kicsit tanácstalanul álltunk ott. Egy osztálytársunknak leesett, hogy nem tudjuk hova üljünk ezért rögtön jelzett.
-Mellettem van egy hely!-intett egy egészen magasnak tűnő, szőke hajú, kék szemű fiú. Nem szerettem volna sokáig ott állni, ezért megindultam, hogy leüljek.
-Köszi-suttogtam oda.
-Ezek a mai buszok, mi?-kérdezte fél lábbal a röhögés szélén.
-Megesik. Amúgy Ashley Smith-mutatkoztam be ma már sokadjára.
-Liam Martinez.-mondta majd elővette a telefonját, és azt nézte. Gondoltam ezt megbeszéltük úgyhogy inkább figyeltem a tanárra. Egyébként az órarendünk eléggé érdekes:
-Hétfő: