Éjfélherceg - Aventurine 1

0: Marinus Professzor

Az ég zölden folyt bele a hajnali holdfénybe.

A fák megremegtek az átok súlya alatt, a szélviharban ott állt egy ismeretlen lány. Nem lehetett több, mint nyolc, hangja pedig már nem érte el a többieket, hiába próbált tovább menni a fény felé.  Itt kell maradnod - súgja egy égi hang - te vagy az egyetlen utolsó közülünk...

Marinus professzor, délutáni álmából riadt, és nem az első eset, hogy hasonló álomképek gyötörték. Mindig a diákok jövendő alakját látja, és magabiztosan kijelenthető, hogy sosem nem csalnak a látomások. Azonban, az utóbbi különleges volt. Egy  árva embergyermek, aki önmagával vívott küzdelmet.
Még nem volt rá példa, hogy az iskolában tanulhasson egy halandó, akinek még tisztán ver a szíve. Ide mind csak azok járnak, akinek a bőre jéghideg, nyakán az ér szürkén dereng és közel háromszázezer éves, vagy csupán most harapták fel. Egy apró változás az iskolai közéletében, máris teljes a káosz.  Emberünknek egyetlen perc nyugta sem lenne. Sorra kapná a különböző ajánlatokat, hódolói lennének, de semmi esetre sem nevetnék ki, mert mindenki számára finom falat.
De hogyha mégis bekövetkezik, akkor minden eshetőségre számítani kell.

Marinus professzor közel három évvel később nyomta le a pecsétet a lány lapján. A dermedt, sötétszőke kívánatosság nem szólt egy szót sem. Rendezgette magán a fehér ingjének a gallérját, és folyamatosan körbekémlelt. Az ajtót a háta mögött úgy tartotta az őrség, mintha magát a királynőt fogadná, de Marinus intett, hogy hamarosan a diákok közé engedi.
— Őszintén biztos abban, hogy képes rá?
— Uram, a sors egy feladat, amivel élnem kell.
Marinus nyelt, orrán lejjebb csúszott a szemüveg. Mintha parfümöt locsoltak volna rá, legnemesebb vanilla és Jácint illata ömlött a lány fedetlen bőréből.
— Menjen csak, Nitara kisasszony. Hamarosan kezdődik a történelem órája.
A lány mosolya olyan homályos a szomjúság alól, mint amikor becsukja az ajtót, és önmagára marad. Hibát követett el? Mit tehetett volna, ha legnagyobb hozzáértő is úgy gondolja, hogy nem lehet belőle baj?
Csengetett, de csak az őrök tudták, hogy ez vészhelyzet. Tizenkét percet várt mérgelődve a dózisért, amitől rengeteg kíntól megszabadult. Csak egy tabletta, és mindent el tudsz felejteni, szent orvosság ez, íme a halhatatlanság íze.
De a lány, mégis jobban tetszett volna neki.