Elizabeth szemszöge
Csütörtök reggel 6:50 van, az utolsó előtti nap az iskolámban. Igen, szombaton költözünk. Hétfőn jelentette be anyum. Nem örültem neki, hisz így is csak pár barátom volt, de már őket is elveszítem. Sokan szekálnak a gimiben, a múltam végedt. Nehéz múltam volt, csak 12 éves voltam, amikor ez történt.
*12 évesen a barátnőmtől jöttem haza, amikor egy sikátor szerű hely mellett jöttem el. Éreztem, hogy valaki megfogja a kezem és behúz a sötétségbe. Elkezdett tapogatni, utánna pedig kérte, hogy tegyem azt amit mond. Nem tettem meg, így kaptam egy pofont. Ez így ment sokáig, majd egy olyan dolog történt, amit senkivel sem akarom, hogy megtörténjen.... megerőszakoltak. Még annyi erőm volt, hogy küldjek egy SMS-t a bátyámnak [Mert akkor még nem járt egyetemre :)], a hol létemről és hogy mit csináltak velem. 5-10 perc múlva, a bátyám jelent meg, majd leütötte a faszit....* A gondolat menetem anyum zavarta meg, hogy most már ideje lenne kikászálódnom az ágyamból. Ezt egy morgással díjjaztam, majd az utam a fürdőbe vettem. Elvégeztem a reggeli rutinom, ami annyiból áll, hogy megmosom az arcom, majd megmosom a fogam is és teszek fel szempillaspirált és egy tusvonalat. Tudom nem nagy smink, de nekem elég is ennyi. Kifésülöm a hajam, majd elindulok a szobámba. Fel öltözöm egy szaggatott farmerba, egy fehér crop topba és veszek rá, egy fekete cipzáros pulóvert.Lementem a konyhába megreggelizni, ami annyiból ált, hogy összedobtam egy szendvicset, majd szépen kényelmesen megettem, miközben, a banán turmixomat vártam, hogy elkészüljön. A turmixom elkészült, bele öntöttem a kulacsomba és már mentem is, hogy felvegyem a cipőm és mehessek a suliba.
Remélem érzitek a szarkazmust. Az iskola tőlünk 30 perc gyalog így, szépen lassan a kedvenc Spotify playlistem hallgatva elindultam. A gondolatimba merülve, észre sem vettem, hogy oda értem. A kapunál Emma már várt, így onnan együtt mentük órákra. Az első óra hál ég könnyen telt, mert Tesi volt, utána volt, 1 Magyar; 2 Matek; 1 Fizika; 1 Kémia és végül meg 1 Biológia. Fizikán Tz-t írtunk, kémián csak egy sima röpit.
Nem volt vészes, most itt ülök Bioszon és nézek ki a fejemből, hogy én mennyire nem akarok elköltözni. Nem akarom a barátaimat, ezt a környéket itt hagyni. De ez ellen nem tudok mit csinálni. Bár akarnék, de nem lehet. Még ezen gondolgodtam, addigra kicsöngettek és már végre mehettünk haza. Alig vártam már. A cuccaim csak úgy söpörtem bele a táskámba, nem érdekelve, hogy meggyűrődnek. Én voltam az első, aki kiment a teremből. Miután Emma is kikászálódott a teremből, indultunk a kapuhoz. A kapunál elbúcsúztunk és indult mindeki haza. Haza fele úton, megint elgondolkodtam, hogy így belegondolva nem is annyira rossz, hogy elköltözünk, bár nem szertném, de mégis muszály. Az új suliban, majd talán több barátom lesz. Haza érve, ledobáltam a cipőm és felmentem a szobámba. Ledobtam a táskám, majd neki áltam házit írni és tanulni. Ez olyan 17:30-ig tartott, utána gondoltam lemegyek valami ehető dolog iránt kutatok. Összedobtam egy bögrés sütit, mert csak ehhez volt kedvem, majd felcammogtam vissza a kajámmal együtt a szobámba. Miközben ettem felnéztem a közösségikre, fel mentem instára, fel mentem Pinterestre unalmas volt. Így hát megettem a maradék sütim és be mentem a fürdömbe. Levetettem a mai ruháim, majd le mostam a sminkem és beálltam a zuhany alá. Megfürödtem, majd becsavartam magam egy törölközőbe és a szobámba vettem az irányt. Ott kiválasztottam egy rövid Pamut shortot és egy Oversize pólót és elmentem aludni.
YOU ARE READING
•Gimis szerelem•
Romance•Egy könyv kettő fiatalról, akik csak az életüket szeretnék élni, boldogan. De jön a sors és mindent elront....•