12 / Viki és én :)

63 9 0
                                    

Ez a "fejezet" egy kicsit hosszabb lesz, mert szeretnék elmesélni nektek egy történetet...

Victoria Millert 2014-ben sorstársként ismertem meg, egy autoimmun betegségekkel foglalkozó csoportban.

Mindketten olyan személyiségek vagyunk, akik nem adják fel bármi is történik, és igyekeznek pozitívan gondolkodni. Ez persze nem könnyű feladat ebben a helyzetben, de úgy gondolom, hogy amiben nem hiszel, és amiért nem harcolsz, annak nem is lesz eredménye.

Kiderült, hogy mindketten szeretünk írni, viszont ő erős önbizalom hiányban szenvedett. Szerencsére sikerült megértettem vele, hogy meg kell mutatnia, amit alkot, mert úgy éreztem, hogy egy eszméletlenül tehetséges írónő. Ő képes arra, hogy pillanatok alatt összedobjon egy teljes történet vázlatot, amiből aztán nagyon érdekes sztorik kerekednek ki. És nem egy zsánerben, hanem az összesben! Úgy gondolom erre nem sokan képesek, ezért igazi ritkaságnak számít.

Idővel rájöttünk, hogy sok közös van bennünk. Szinte minden nap beszélünk, és jó barátok lettünk, annak ellenére, hogy személyesen még nem volt alkalmunk találkozni. 2021 karácsonyán kellemes meglepetés ért, amikor elküldött egy példányt első kiadott könyvéből, melynek címe: A hibrid.

Amikor a kezembe fogtam, és elolvastam a nekem szánt írói üzenetét, meghatódtam és nagyon boldoggá tett, hogy sikerült elérnie a célját és én nagyon büszke vagyok rá! Nemrég viszont ő biztatott engem, hogy mutassam meg az általam tervezett borítókat, amiért nagyon hálás vagyok. Nagyon szeretem csinálni, ez a szenvedélyem, minden nap tanulok, hogy egyre kifinomultabb borítókat készíthessek.

Remélem a későbbiek folyamán vele is dolgozhatunk együtt a könyvein. De addig is engedjétek meg, hogy megmutassam a még a Wattpadon akkor megjelent „Haláli találkozó" című történetéhez készített borítót.

A hibridről pedig itt találtok részletes leírást. Izgalmas, érdekes, elgondolkodtató sci-fi.

https://konyvimadok.hu/termek/victoria-miller-a-hibrid/

Köszönök mindent, Viki! 🤗🥰

Köszönök mindent, Viki! 🤗🥰

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Chris Covers /Könyvborító tervezőWhere stories live. Discover now