Prológus

35 2 0
                                    

Nyár utolsó napjai. Ezek az utolsó napok míg nem kell sehova sem mennem ezek az utolsó napok. Jó inkább abba hagyom tudom, hogy nem leszek egy híres költő nem is annak készültem.
1992 Augustus 27. A nevem Georgina Fabront édesanyámmal élek Mary Fontaine. Most sokan kérdezhetnétek, hogy én miért lettem Fabront? Mivel a becses apám Fabront volt. Ez az egy emlékesztett arra, hogy valahol a nagyvilágban van egy apám. Hogy mi történt vele? Elhagyta anyámat mikor teherbe esett velem. Milyen kedves nem igaz? Életemben nem láttam semmit sem tudok róla.
- Georgina!! Gyere le ide! Bontotta meg a gondolkodási menetemet édesanyám.
- Már is megyek! Kiáltottam az alsó szintre majd nagy sebességgel futottam le a lépcsőn.
- Menj kérlek a kisboltba szerezz benekem pár hozzá valót a vacsorához és vehetsz magadnak valami csinos ruhát az első napra. Mosolygott rám anyukám és a kezemben nyomott egy papírt és 2€-ót.
- Rendben már megyek édesanyám. Csókoltam orcán az anyámat és már kint is voltam a házból. Sétáltam sétáltam még megnem láttam egy boltott. Bementem majd egy kosarat vettem
{**}
A kasszában álltam ahol a mai rovatot nézegetem majd a készülékre tettem.
- Óóó Georgina! Szólt hozzám egy ismerős hang.
- Ó csókolom! Mosolyogtam a kasszában ülő nagyanyám egyik ismerősére.
- Nagyon rég láttalak már, hogy megnőttél hány éves is vagy 14? Vigyorgott rám
- 17 helyesbítettem ki az öreg asszonyt.
- Akkor te már kész nagy lány vagy és van már fiú a képben. Röhögcsélt félek tőle!
- Hogy mi? Kérdeztem vissza és kitört belőlem a nevetés. Nem is volt és nem is lesz Fiú a képben. Vigyorogtam már én is.
- Csak nem a lányokhoz vonzódsz? Nézet rám kérdőn.
- Tessék! Nem! Mondtam majd elmentem. Ezek a vén szipírtyók állandóan fagatják az embert.
{**}
-Anyukám megjöttem! Nyitottam ki az ajtót.
- Szia kicsim! Ezeket tedd le a pultra én elkészítem  a vacsorát.
Leraktam a nehéz szatyrokat majd felmentem a szobámba. Lapok szerte széjjel könyvek mindenhol. Befejezetlen, verseim könyveim. Mit kezdjek ezekkel. Össze rakosgattam őket majd találtam egyet ami nagyon megfogott. 1989  október 7. Erre nem is emlékeztem olvasni kezdtem.

Apa!
Adtam volna neked még egy utolsó esélyt
Hallani szeretem volna az esti meséd
Mindig is tudtam, hogy te nem szerettél
Remélem megbántad amit  velem  tettél
Hidd el, az életem nélküled azóta is teljes ha újra találkoznánk nem lennék veled kedves.

Azt mai napig nem tudom, hogy miért de abban a pillanatban elfogott a sírás úgy éreztem, hogy nekem kell az apám pedig tudom, hogy mit tett velem és anyámmal vágytam rá az ölelésére a mosolyára, hogy valakinek azt mondhassam, hogy apa.

Kedves apa Where stories live. Discover now