Kész Káosz

PROLÓGUS

14 éves voltam amikor az év legrosszabb napját éltem.

Aznap tudtam meg, hogy apám négy hónapon keresztül csalta az anyámat, egy fiatalabb nővel.

Aznap hallottam először olyan durván veszekedni a szüleimet.

Aznap váltak el.

Aznap kora este kiültem az udvarunkban lévő filagóriába, és ledőltem az ágyra. Nem olyan ágy volt az, ami a hálószobában pihen. Hanem aféle kertibútor. Fehér színe volt, és négy darab pasztell színű, közepes méretű dísz párna pihent rajta. Elővettem a tizedik születésnapomra kapott fehér csillámos virágokkal borított naplót. Amibe egészen tizenhárom éves koromig nem írtam, még csak egyetlen betűt sem. De akkor úgy éreztem, hogy le kell írnom, mi nyomja a lelkem. Úgy gondoltam csak úgy béna lenne, ha annyit írnék; "szar napom volt".

Másképp fogalmaztam, és rímelt minden mondat vége.

Vers lett abból a pár bugyután összetett mondatból. De még hozzá milyen szép, és rendezett.

Aznap miután letettem a tollat, mintha egy hatalmas súlyt emeltek volna le a vállamról. Nyugodt voltam. Nem törődtem semmivel. Sem azzal, hogy mi lesz holnap. Hogy apa nélkül kell felnőnöm. Az főképp nem érdekelt. Sőt, örültem, hogy itt hagyott minket.

𝘏𝘢𝘻𝘶𝘥𝘰𝘵𝘵 nekünk. Főleg 𝘢𝘯𝘺𝘢́𝘯𝘢𝘬.
𝘔𝘦𝘨𝘣𝘢́𝘯𝘵𝘰𝘵𝘵 minket. Főleg 𝘢𝘯𝘺𝘢́𝘵.
𝘊𝘴𝘢𝘭𝘰́𝘥𝘵𝘶𝘯𝘬 benne. Főleg 𝘢𝘯𝘺𝘢.

Tudtam, hogy ő egy erős nő. El fog bírni velem egyedül is. Apa nélkül. Egyetlen percig sem kételkedtem ebben.

Amint letettem a tollat, hátradőltem, és az eget kezdtem kémlelni. A csillagokat. Az agyam pedig egyfolytában járt eközben. Pörgött. Kattogott. Mindenféle dolgon.

"Mi történne, ha itt hagynék mindent, és elmennék egyedül jó messzire? Megszűnne a fájdalom?"

"Mi történne, ha az apám mocskos arcába ordítanám az összes fájdalmat amit egy szempillantás alatt okozott nekem és anyának? Megszűnne a fájdalom?"

"Mi történne, ha...

...mindegy is, sosem szűnik meg a fájdalom. Csak megtanulunk együtt élni vele. Amit tett, már nem tudja visszacsinálni. Egyáltalán nem tudja vissza pörgetni az időt. Megcsalta anyát. Ez tönkretette a házasságukat."

Aztán azon is elgondolkodtam, hogy velem mi lesz tíz év múlva.

Lesz egy szép házam?
Lesz egy normális állásom?
Lesznek gyerekeim?
Lesz egy szerelmem?
Boldogok leszünk?

Lesz valaha olyan életem, mint a Disney mesékben lévő hercegnőknek?

Olyan mint Hamupipőkének?
Vagy talán Aranyhajnak?
Vagy Hófehérkének?

Ezek a hercegnők mindig boldog véget kaptak. Mert az író még idő előtt lezárta az ő történetüket.

A miénket miért nem zárták le idő előtt?

Miért nem?