Kész Káosz

1.

2021. Október. 11.

A tükröm előtt állva igazgatom a ruhám, a hajam és a lelkivilágom. Valaki kopog. Anya az.

- Csak sok sikert szerettem volna kívánni. – fél testével behajol az ajtó mögül, és mosolyogva szól hozzám.
Hallom ahogy a bejárati ajtó csapódik, és anya már sehol.

Ez lesz az első munkanapom.

Egy hónapja rúgtak ki a volt munkahelyemről, a város szélén lévő bárból. Igazából egy cseppet sem bánom, hogy eljöttem onnan. Mindig péntek esténként volt tele a hely. A csomó alkoholtól bűzlő részeg alak miatt sokszor gyomorideggel végeztem a munkám. Szinte minden este, amikor épp én voltam a pult mögött, rám nyomultak. Fizetni akartak, hogy a bár egyik eldugottabb helyén táncikáljak nekik. Csakhogy tisztázzuk, a hely nem egy sztriptízbár volt. Aztán az útóbbi időben kevésbé kedvesen szolgáltam ki a vendégeket. Amit azonban a főnököm nem nézett jó szemmel.

Az ő szavaival élve: "Ilyen emberekre nincs szükségünk, mint te."

Viszont egy pár napja, amikor épp anyának vásároltam be ezt-azt, az egyik villanyoszlopra ragasztott szórólapon megakadt a szemem.

A lapon a hely neve szerepelt:

"Bobby Kávézója"

A kedvességet sugárzó mondatokat olvasva azonnal kedvet kaptam az álláshoz. Aznap délután pedig benéztem abba a bizonyos sütizőbe. Az állásinterjúm pedig mondhatni elég jól ment.

A volt munkatársam, – aki egyben a legjobb barátnőm – az interjú után azonnal írt nekem.

Ruby: Na miújság? Hogy ment?

Grace: Minden szuperül ment! Megkaptam az állást. :)

Ruby: Irigyellek... De hamarosan én is itt hagyom ezt a koszfészket. Csinálj nekem magad mellett helyet! ;D

A ruhám, és a hajam oké. Az izgatottságomtól eltekintve is rendben vagyok.

- Mehetünk. – mondom magamnak, miután még utoljára végig tekintek magamon a bejárati ajtó melletti hosszú tükörben. Végig simítok a fehér ingemen, amely félig be van tűrve a fekete magas derekú famerembe. Kinyitom az ajtót, majd kulcsra zárom magam után.

A lépcsőházban a fülsüketitő csendet az én magassarkú bokacsizmám sarkának kopogtatása töri meg.

Szaggatott levegő vételem, csak még frusztáltabbá tesz.

A hideg, és őszi hétfő reggelbe kilépve megcsap egyszerre a szomszéd pékségből kiszökő illat, és egyben a hűvös szellő.

Egy pillanatra lenyugszom, kifújom lassan a beszívott levegőt.

A lépcsőház előtti parkolóban pihent fekete kis autómba beülve egy pillanatra ledermedem. A kormányt fogom két kézzel, és a homlokom ráhajtom.

- Menni fog. – suttogom, majd elfordítom a kulcsot.

Amint beindul az autó, bekapcsol a rádió.

Elmosolyodom, amint meghallom ezt a dalt. Annyira rég volt már.

Mell & Vintage Future – Perfect Day

Anyukámmal ez volt egy pár éve a kedvenc dalunk. Miután elváltak, mi azonnal átköltöztünk a város másik végébe egy tömblakásba. Emlékszem egy fülledt nyári estén kiültünk az erkélyre. Borozgattunk, és néztük, hogy zajlik az élet. Néztük, hogy mennyi fiatal szalad épp elkésve egy programról. Hogy mennyi szerelmes sétál a járdán kézenfogva. Majd nem sokkal azelőtt, mielőtt már vonultunk volna be, megszólalt az egyik étteremben egy dal. Ez a dal volt az. Az étteremben épp egy táncos est volt. Nem mentünk le. Fent hallgattuk a nyugodtan csengő dalt. Dúdolgattuk és ittunk.