Az utolsó üzenet

Part 2

Sokáig szemeztünk, mire táncolni, kezdtünk, de a szemeiben teljesen elvesztem. Egyszerre éreztem izgalmat és megnyugvást is. Ahogyan tánc közben a kezét lassan a derekamra simította, a hasamban pillangók hada tombolt. Reméltem, hogy ez az este soha nem ér véget. Az éjszaka folyamán rengeteget beszélgettünk és imserkedtünk. Egyre jobban élveztem a társaságát.
-Ne már. Csak viccelsz -kacagtam fel Daniel szavain.
-Nem ám. Én nem viccelek. Komolyan mondtam. Ennyire komolytalannak tűnök? -nevetett velem együtt.
-Hát ha te kitartasz amellett, hogy a lila a kedvenc színed, akkor átgondolom ezt a komolytalan dolgot- löktem oldalba barátságosan.
-Tudom tudom. Nehéz elhinni, hogy egy fiú szereti a lilát. De én ország világ előtt ki merem jelenteni, hogy szereteeeeem a liláááát. Sőt imááádooooom a liláááát. -kezdett el kiabálni az étterem teraszán.
-Ssshhhh. Hallgass már. Hiszek neked te lüke. -kacagtam a kis akcióján, miközben próbáltam befogni a száját.
-Miért neked mi a kedvenc színed?- kérdezte elcsendesedve, miközben kiseperte a hajamat az arcomból.
-A lila. -jöttem zavarba a válasz során.
-Szóval ezért nem hittél nekem. Van bennünk valami közös. -modolygott rám, amitől én teljesen elpirultam. Éreztem ahogy lángol a fejem, de ő ettől csak jobban mosolygott. De sajnos ez az este nem tartott örökké. Lassan eljött a búcsú ideje. Szomorú volt, hogy ott kellett hagynom. Kötődni kezdtem hozzá. Persze ezt senkinek nem mertem elmondani. Apuék már hívtak is, hogy menjünk, így elköszöntem és elindultam a kocsi irányába, mikor meghallottam ahogx Daniel utánnam kiáltott.
-Hé várj! Áruld el nekem, hol tudlak majd elérni.
-Messengeren megtalálsz -küldtem felé egy mosolyt, majd beszálltam a kocsiba. Amikor hazaértem egyből egy üzenetre lettem figyelmes. Danieltől jött.
-Szia! Nem bírtam tovább, hogy ne írjak. Tudom még csak most mentél el, de már hiányzol.
Ahogy olvastam az üzenetet, elpirulva mosolyogtam amit anyu észre is vett.
-Hát te meg mit bazsalyogsz ott az orrod alatt? Csak nem írt valaki? -huzogatta a szemöldökét a kérdést feltéve.
-De írt. Daniel. -közöltem félve, ugyanis tudtam, hogy anyuék nem igazán szeretik őt.
-Látszik azon a fiún, hogy oda van érted. De ne kerülj be közéjük. Tudod nagyon jól, hogy milyenek azok az emberek akik Lia társaságában szoktak lenni.
-Tudom milyenek. De ő más. Jól éreztem magamat ma vele.
-Tudod te a fenét. Nem láttad mennyit ittak az esküvőn? Gondolom ez máskor is így szokott lenni. Olxan akarsz lenni mint Lia? -vágta a fejemhez erélyesen a szemrehányásait.
-Tudod, hogy mennyire utálom amikor hozzá hasonlítgattok. Egyáltalán nem leszek olxan mint ő. De Daniel akkor is jó ember. Nem ítélhetitek el egy alkalom es a szülei miatt. Ez hülyeség. -húztam fel az orrom, majd beérve a szobámba, bevágtam a hátam mögött a szoba ajtót. Rosszul esett, hogy anyuék ennyire nem tudnak velem együtt örülni. Bárcsak itt lennél most nagyi. Te mindíg megértettél engem. Majd a nagy duzzogásom közepette Danieltől újabb és újabb üzeneteket kaptam. Rengeteget beszéltünk az elkövezkezendő időkben. Majd egy napon találkozóra hívott. Már nyár volt. A kedvenc ruhámat vettem fel. Már alig vártam, hogy újra láthassam őt. A találkozónk helyszínére megérkezve rögvest Daniel nyakába ugrottam.
-Daniel! -kiáltottam fel örömömben, miközben a nyakán csimpaszkodtam.
-Már annyira hiányoztál Sarah. -ölelt magához szorosan, aminek köszönhetően a menyországban éreztem magam. Sétálni mentünk egy közeli tóhoz.
-Na és miújság veled mostanság? Hogy tellik a nyári szünet? -kérdezte érdeklődő kíváncsisággal.
-Eddig egészen jól. Igaz nincsen túl sok programom, de eddig eléggé élvezem a meleget, a napsütést és a vizet.
-Neked, hogy tellik a nyár? -kérdeztem vissza, úgy ahogy azt illik.
-Nekem is jól tellik. Csak kár, hogy keveset láthatlak.
-Ugyan így érzem. Találkozhatnánk többet is.
-Az egész jövőhetet együtt fogjuk tölteni -vigyorgot rám, szemöldökét huzogatva közben.
-A jövőhetet? Hiszen akkor nem érek rá. Liáékkal megyek a tengerpartra -értetlenkedtem.
-Minket is hívtak. Szóval együtt megyünk. Simította végég a kezét az arcomon.
-Ez nagyszerű. Együtt fogunk strandolni. -ujjongtam örömömben.
A nap végén hazajöttem. Aznap egész este a találkozásunkon agyaltam, hogy mennyire élveztem és milyen jó volt vele, mikor üzenetet kaptam.
-Be kell vallanom valamit. Már nem bírom tovább magamban tartani -írta az üzenetet Daniel.
-Megijjesztesz. Mi történt? -kérdeztem kétségbe esetten.
-Nincsen semmi baj nyugi. Csak az a helyzet, hogy beléd szerettem. Kellesz nekem, és mindennél jobban szeretlek. -meglepődtem az üzenetet olvasva. Igazam volt. A megérzésem nem csalt az esküvő estéjén, hogy mi még csak most kezdjük a saját kis love sztorinkat. De hatalmas döntés elé kerültem ezzel az üzenettel. Választanom kellett, hogy anyáék igazságtalan véleményét választom, vagy pedig Daniel szerelmét, ugyanis én is szerettem őt. Fogalmam sem volt mitévő legyek...