Tökéletesség ára (Befejezett)

Tökéletesség ára

Leült az ifjú író, hogy folytassa a regényét, mely minden ízben kimeríti a véres krimi fogalmát. Az előtte lévő pár éves laptopján, megnyom egy-két gombot, majd erőszakosan kitörli, ezt párszor megismétli, majd az idegtől remegve lecsapja az íróeszköz tetejét. Feszülten járkál szolid lakásában, hirtelen felkapja a fejét, egy önfeledt ötlettől vezérelve felkapja magára vászon kabátját, és kiront a házból. A lépcsőházban lerohan a 4. emeletről, ezután kilép a forgalmas utcára. Már a jól ismert úton elindul kedvenc kávézója felé, ahonnan mindig ötletekkel teli fejjel lép ki. Amint megszólal a belépést jelző csengő, nagy örömmel fogadja az ott dolgozó nő az írónkat. Megkapja a szokásos rendelését és a telefonszámot, amit szokásosan visszautasít, azért a szalvétában ott lapul a számsorozat. Kitekint az ablakon, de amit lát az csak a rohanás, mindenki csak rohan valahová, és ez idegesíti. " Miért ne idegesíthetné ez a gyilkost is, hiszen hasonlíthat egy kicsit az íróra, ez nem vétség. Vajon milyen érzés lehet látni, ahogy a kezed közt huny ki az élet valakinek a szeméből?" gondolkodik el a bambulás közben. Mivel célja, sőt kötelessége, hogy létrehozza a legélethűbb könyvet, hogy tehetné ezt meg, ha még elképzelni sem tudja milyen a gyilkolás. Tekintve, hogy a könyvében öt ember hal meg, még a gyilkos elkapása előtt. "Talán nem is lenne gond, ha való világban, ebben a nagy városban, ennyivel kevesebb ember létezne. Csak egy rettentően kicsivel kevesebb, rohanó, zavaró tényező." Ily gondolatokkal hagyja el a kávézó területét, most kivételesen a zsebében lapul az a bizonyos szalvéta. Valamilyen ismeretlen okból, a könyvben szereplő első áldozat kísértetiesen hasonlít a kávézó dolgozójára. Lassú léptekkel teszi meg a hazafelé vezető utat, ezzel természetesen felidegesítve a siető egyéneket. Belép a lakásába, nem törődve a cipővel leül, és szépen megfogalmazza a könyvben, miként fog eltelni a következő hónapja, mert már tudja, hogy egy hónap múlva, már eggyel kevesebb ember fog lélegezni. Két nappal később beírja  a számát a telefonjába az első áldozatnak, és elhívja egy randevúra. Minden a tervei szerint halad, megérkezik a végzetes nap. Túl sokat várt vele, tudja jól, a többieknél gyorsabban kell cselekednie. Már a laptopján kisebb porréteg telepedett meg. Ránéz az említett tárgyra, majd egy halvány mosolyra húzta ajkait. Úgy gondolta, hogy a nő, ki most fel lesz áldozva önös céljára, megérdemli a legjobb utolsó vacsorát, így egy igazán előkelő étterembe viszi. Megérkezik, majd meglátja az ártatlan angyalt, ki a végzetébe sétál. Jól telik az este, a nő sokat mosolyog, elindulnak egy park felé, amely teli van fákkal és bokrokkal, így nehezebb észrevenni őket. Megérkeznek a tett helyszínére ahol még utoljára rápillant a holdra, és utána rányúl a gyanútlan nőnek a nyakára. Elkezdi fújtogatni, az csak kapálózik, majd lassan megszűnik szemében a remény, és hagyja, hogy a halál magával ragadja. Meghalt, a fickó keze remeg. Megtette. Elméjét ellepi a bűntudat, ami hamar tova száll. Felváltja egyfajta téboly, mely élvezte, hogy megtette. Még be kell állítania a holttestet. A gyilkos így jelöli meg, hogy ezt ő tette. Másnap egy kutyát sétáltató fiatalkorú férfi találja meg a holttestet, kinek a gyűrűs ujjára, egy csontig hatoló vágás, szimbolizálja a gyűrűt. Szirénák hangja zavarja meg a park körüli utcákat. Egy lakásban azonban, folyik a munka, leírja a történéseket, figyeli a hírcsatornákat. Mosolyog, hiszen végre folytatni tudja a munkáját. Tudja hogy egy héten belül újra le fog csapni, ezzel félelembe taszítva a környéket. Kuncogni kezd, ám ez lassan átmegy őrült nevetésbe. Úgy gondolja, hogy ő nem tett semmi rosszat, vagyis próbálja ezt gondolni, valahol belül azért kezdi felemészteni a bűntudat. Nem hagyhatja abba, ha már elkezdte.  5 nap múlva ismét ki megy az utcára, egy kamera mentes helyet keresni. Egy sikátort, hol majd elkaphatja az áldozatát. Meg is találja, egy kisgyermekeknek való játszótér mellett van, hiszi, hogy az este el fog jönni az elképzelt személy.  Teljesen feketében van, ott lapul a sikátorban, késő este van. Lépteket hall, előveszi kését, ám hamar rá kell jönnie, hogy nem egyedül jön az illető. Visszamegy a fedezéket nyújtó kukák mögé. Elhalad a két személy, majd ismét csend telepedett le a környékre. Vár, nem hiába, hiszen ismét meghall egy ütemes kopogást. Közeledik, ám amikor elhalad a sikátor mellett, nem állja senki az útját. Miért? Mert nem méltó a halálra, kisbabáját viszi a kezében. Így várhat tovább. Lassan telnek a percek, amíg újabb léptek hangja hallatszik, ő lesz az igazi. Egy maximum 20 éves férfiú tér be a sikátorba. Alig tesz meg pár lépést, a száját befogta valaki, márcsak éles fájdalmat érez, valaki egy késsel felvágta a combját.  A vér spriccelni kezd, majd a vérveszteségben meghal, majd a gyűrűsujját szépen precíz mozdulatokkal körbe vágja, aztán a falhoz támasztja. Másnap ismét egy halálhírrel kezdődik, felhívják a lakosság figyelmét, hogy ne menjenek ki az utcára sötétedés után egyedül. Az utcán mindenki szemében azért megcsillan a félelem. Miközben egy kávézó felé tart, de nem a kedvence felé. Hiszen ott ismerik őt, és színészkednie kellene, és a másik kávézóhoz közelebb van a fegyverbolt. Sok a teendő, és kevés az idő. Mire is kell az a fegyver? Most senki sem lesz egyedül, és majd pár nap múlva ismét gyilkonia kell, hiszen ez az ő feladata. A könyve már lassan kész, már csak pár részlet hiányos, már csak az áldozatok kinézete és a sorsdöntő fordulat, mikor szó szerint magát adja fel a gyilkos. A könyvben szereplő gyilkos célja, hogy elkapják. Ő neki még ez a folyamat előtt ki kell adnia a könyvét. A híradóban ekkor érdekes közleményt mondtak be, amely rettentően felkeltette a figyelmét»A gyilkost a rendőrség Vőlegénynek nevezte el.« Ennek hatására elnevezte a könyvét A vőlegény-nek. És újabb sorokkal bővítette életművét. Elindult a portyájára, de most volt nála egy hangtompítós pisztoly is. Az igaz, hogy 5 embert öl meg, de mindegyiket máshogyan, mert őket csak a gyűrű köti össze. Most egyszerre két embert kell megölnie. Gyorsnak és hatékonynak kell lennie. Most messzebb sétált, és sikeresen talált egy eldugott zsákutcát. Lámpa nincs, kamera sincs, itt most átöltözködik. Ismét kínkeserves órák várnak rá, de most ezzel nagyot tévedett. Mert éppen hogy csak elkészült,de már egy fiatal pár közeledik, kibiztosítja a fegyvert, majd lő. Az esti csendet megtöri a fegyver, halk, de éles hangja. A nő rögtön összeesik, míg a férfi a gyilkost keresi. Már készülne elmenekülni, mikor befogta valaki a száját, heves kapálózásba kezdett, majd hirtelen elájult. Valószínű, hogy ennek az volt az oka, hogy erős ütést mért a tarkójára az író. Azután agyonverte, de tudta, hogy a személy ezt nem nagyon érzi, a haláluk után a párt, egymás mellé ölelkezve helyezte el őket. Elégedetten nézett a művére, majd eltűnt a sötét utcákon. Három napjára rá találták meg   a testeket. Addig ő sem tétlenkedett, elkezdte figyelni az utolsó áldozatát. Egy magányos 12 éves fiúra esett a választása. Azért ő, mert meg akart neki kegyelmezni az élettől. Megfigyelései alatt látta, amint szenved a magányában. Most tényleg csak segíteni szeretetett volna. Iskola után sétált hazafelé a fiú, mikor valaki megragadta, befogták a száját, de nem ellenkezett, de valamiért nem érte őt az ütés. A mögötte álló férfi lassan leengedte a kezét, és engedte, hogy megforduljon a fiú. Egyszerűen nem volt képes egy gyereket megölni. Lassan eleredtek a könnyei, de rámosolygott az előtte álló megszeppent lényre. Elbukott, úgy érezte, hogy vége van mindennek, mert gyenge. Ekkor egy nem várt fordulat következett be, a fiú odament hozzá, és a fülébe súgta: Ugye maga az a bácsi, kiről szól a Tv? Megtenné velem is azt, amit a többiekkel? Tudja, nekem nehéz már a mosolygás, így mindkettőnknek jó.
Hirtelen minden gyengeség elszállt belőle, és ránézett a fiúra, majd beleszúrta a méreggel teli tűt, és nézte, ahogy mosolyogva meghal a gyerek. Nem értette, nem tudta felfogni az előbb történteket. De mostmár cselekednie kellett, a szokásostól kicsit eltérő volt a tette, hiszen egy hajszálat helyezett a gyermek markába, majd eltűnt a tömegben. Másnap még nem találták meg a holttestet, erre csak egy hét elteltével került sor. Ő addig mindent előkészített. Az utolsó szabad napján meglátogatta a sírokat. Mindegyikre lehelyezett egy gyertyát és egy fekete rózsát. Majd lassú kimért léptekkel haladt a rendőrség felé, megfigyelte a madarakat, fákat, háztömböket, még a pocsolyába folyó olajon is el gyönyörködött. Megérkezett, felhelyezett egy maszkot, majd belépett. Lerakta az információ padra az előkészített aktáját, majd elindult utoljára haza felé, ám előtte belépett egy könyvkiadóhoz, az összes megtakarított pénzét felajánlotta, így tudta, hogy a könyvet ki fogják adni. Folytatta útját lakása felé, ahol már rendőrök sokasága fogadta őt. Nem ellenkezett, mindent bevallott, a kivégzését egy hét múlva hajtottak végre. Az utolsó vacsorája egy kávé volt, nem is akármilyen, a kedvence, így emlékezett meg az első áldozatára. Nem bánja, hogy így halt meg, hisz ez volt a tökéletesség ára