notes

70 7 0
                                    

még mielőtt elkezdenéd, szeretném tisztázni, hogy mi is ez tulajdonképpen. minimálisan.

levelek, amik sok szempontból erősen kötődnek oikawa-hoz és iwaizumi-hoz és a kettejük kapcsolatához, illetve a tényhez, hogy az animében mindketten végzősök. sok esetben egyébként inkább rövid üzeneteknek mondanám őket, mint leveleknek.

nincsenek benne nevek, aminek az a legfőbb oka, hogy nincs egyértelműen kijelentve melyikőjük írja a leveleket melyikőjüknek és ez így is marad. úgy olvasod őket, ahogy szeretnéd. sőt, a névtelenség miatt ha te személyesen át tudod érezni őket, akkor egyáltalán nem kötelező figyelembe venni sem oikawa-t, sem iwaizumi-t. ha elolvasod ezeket a leveleket, akkor azt úgy teszed, ahogy akarod, azt látsz mögéjük, amit akarsz.

azt nem mondhatom, hogy maga a téma teljesen nyílt, mert fogalmaztam meg benne konkrétabb dolgokat, tagadhatatlan. de sokat merítettem kettejükön és animén kívülről is, szóval nem gondolom, hogy ez az a mű, amit csak egyféleképpen lehet értelmezni. őszintén, nem hiszem, hogy van olyan mű, de ezt a kérdést talán hagyjuk máskorra.

jó olvasást!

u. i. 1. az egész könyv lowercase, bocsánat ha ez zavar valakit
u. i. 2. tizenegy levél van, és nem valószínű, hogy fog a számuk változni. nem tudom, hogy van-e értelme egyszerre kitennem mind a tizenegyet, szóval egyelőre nem teszek így

kedves legjobb barátWhere stories live. Discover now