Tele rejtett utcákkal, a városban lévő kis gyárvárosokkal, pezsgő esti élettel és otthonos érzéssel: Pécs. Megyeszékhely, kultúrális főváros és az első magyar tudományos egyetem otthona. Gyerekként itt tölteni minden napomat azért volt különleges, mert nincs túlzsúfoltság, és emiatt csendes helyeken lehetek szabadidőmben. Babakocsiban a Köztársaság téren, ügyetlenül futosgálva a Zsolnay Negyed családi fesztiváljain, később a Káptalan Kert színpada előtt élveztem a város hangulatát. Az utóbbi hetekben többször felmerül bennem a kérdés: Miért érzem azt, hogy jobban vonz a szülővárosom, mint bármelyik külföldi város, sziget vagy sivatag? Egyrészt azért, mert biztonságot nyújt, hogy itt nőttem fel, itt estem el először biciklivel, itt éreztem azt, hogy az általános iskola haszontalan, és azt, hogy nélküle semmire sem vinnénk. Másrészt azért, mert ha körbenézek a Széchenyi téren, a rengeteg lehetőségtől, amit kínál a panoráma, dilemmába esek. Körbenézek, és kiszámolom, ha ma beülök bögrét festeni, elnézek egy francia dalokat éneklő estre, és kipróbálok egy minőségi fagyizót, és ezt így folytatom egy hétig, hónapokig válogathatom össze a napi teendőket. Pont ez az, ami elégedettséget ad, ha a szülővárosomra gondolok: újra és újra turistának érzem magam.
