Hogyan szeress bele egy idiótába

1

A kocsiban majdnem teljesen csend van, az egyetlen zaj a rádióból szóló régi sláger. Ami mellékesen anya nagyon nagy kedvence, ha most nem aludna biztosan torka szakadtából ordítaná a dalszöveget. Egyedül én és apa vagyunk ébren. Apa azért mert vezet, engem pedig lefoglal Serena és Jean-Luc érdekes története.  Mellettem az öcsém van kiterülve, előtte pedig anya alussza az igazak álmát. A gumi szőnyeg ki sem látszik a csipsz morzsák és az innivalós dobozoktól. Egyik kezemben könyv, a másik kezemben pedig egy zseblámpa amivel megvilágítom a lapjait. Egészen dél óta utazunk, hogy pár percen belül végre leparkolhassunk az új otthonunk előtt. Kb 20 méterre vagyunk az "üdvözöljük Outer Banksben " táblától amit muszáj vagyok lefotózni. Eldobom a könyvet a zseblámpával együtt és a telefonom után nyúlok.

Megcsináltam a képet és rögtön visszateszem a helyére most pedig elvesztettem, hogy hányadik oldalon jártam a könyvben így egy fájdalmasan mély levegőt veszek, hogy ne ordítsam el magam.

-Nina!-ül fel hirtelen Jimmy

-Mivan?-sziszegem idegesen a fogaim között

-Rosszat álmodtam!-sóhajt

Veszek még egy mély levegőt, ezzel elűzöm minden haragom és kedvesen fordulok a kisöcsémhez.

-Gyere ide, nincsen semmi baj!-veszem az ölembe a kistestű kisgyereket és a fejénél kezdem el simogatni. Tudom, hogy ez a gyenge pontja, 2 perc alatt bealszik ha a feje búbját simogatom.

Nos, el is aludt elég gyorsan nekem pedig nincs szívem felébreszteni ezért menyasszony pózban cipelem az új szobája felé, fel az emeletre. Nagy szenvedéssel próbálom kinyitni a szobája ajtaját amikor hatalmas csattanással beleütközik a feje az ajtó keretébe. Elsziszegek egy "baszki"-t miközben magamban hajtogatom, hogy mennyire béna vagyok. Jimmy viszont nem kelt fel, szóval mielőtt tényleg felkelteném leteszem az ágyra majd előkotorászom a sok kacat közül a kedvenc plüssét. Megtaláltam és mintha egy győztes kupát adnék át neki, úgy nyomom a kezébe a kis majmot.

-Ügyes vagy, még él!-fújom ki a levegőt miközben büszkén veregetem a saját vállamat

Behúzom a sötétítőket és elrendezek mindent úgy, hogy kényelmesen környezetben ébredjen majd fel aztán a lehető leglassabban, lábujjhegyen kilopódzom a szobából. Még ennél is lassabban csukom be magam mögött az ajtót majd megkönnyebbülve fújom ki a levegőt amint elengedem a kilincset.

Akkor most vár rám a pakolás! Hajnali 4 van, igen tudom... de hát gyorsan megoldom én és utána már nem kellesz semmit sem csinálnom csak aludnom egész nap. Mindenhol dobozok és bőröndök hevernek ahogy benyitok, a bútoroknak csak egy kicsi kellet ahhoz, hogy a helyükön legyenek, viszont meglepően tiszta volt minden, szószerit csillogott-villogott az egész helység.

-Nem vészes!-vonom meg a vállamat és neki állok helyre tologatni a bútorokat. Elsőnek elfordítom majd a bal felső sarokba tolom az ágyat, következőnek az éjjeli szekrényeket az ágy két oldalára, aztán a komódot körülbelül az ággyal szembe. Ezután rájövök, hogy nem leszek képes ezt a bazi nagy tv-t egymagam felszenvedni a komód tetejére, ezért segítségért akarok kiáltani apának de ekkor eszembe jut, hogy az idegesítően mély hangom felkeltené Jimmyt. Egy normális ember ilyenkor leszalad, én viszont gyorsabbnak gondolom ha írok egy üzenetet apának. Na igen, ha bármi van legtöbbször -ahelyett, hogy szólnék nekik csak írok egy "segits kerlek" üzenetet, így ha megvillan a telefonjuk képernyőjén a  képem, meg sem nézik az értesítést csak sietnek a segítségemre. Az ujjam éppen csak megérintette a "küldés" gombot máris hallom apám hangos trappolását a lépcsőfokokon.

-Na mi történ már?-nyit be apa egy kedves mosollyal az ősz bajusza alatt. Nem is kell mondanom semmit, ránéz a tv-re és beleegyezően bólint, hogy segít. Én az egyik, apa a másik végére áll és szinte egyszerre emeljük fel a tv-t majd feltesszük a komódra.

Mielőtt kimegy, megköszönöm a segítségét aztán folytatom a pakolást, rendezkedést.

(...)

Nos, 2 óra alatt megcsináltam mindent. Kitakarítottam, elrendeztem a bútorokat, elhelyeztem a könyveimet a polcokon, áthajtogattam a ruháimat, stb..

Most nagyon fáradtnak, kimerültnek kéne lennem hiszen mégiscsak egy hosszú utazás áll mögöttem plusz a pakolás, de valahogy mégsem vagyok az. Pont ugyanúgy érzem magam mint tegnap délelőtt, indulás előtt. Viszont a testemnek szüksége van egy kis pihenésre, úgy hogy kénytelen leszek aludni egy csöppet.

Benyúlok a szekrényembe és egy szokásos alvós szettem után kezdek kotorászni a ruha tömegben. ( ez lényegében egy rövidnadrág-bő póló kombóból áll ) Kiválasztottam egy egyszínű fekete pólót, azonban most úgy döntöttem nem veszek fel alá nadrágot, végülis az egész család aludni fog egésznap, nem hiszem hogy benyitna bárki is a szobámba és a csupasz részeimet fogja bámulni. De ha mégis akkor : egészségére.

Lehajolok, hogy lehúzzam a nadrágomat a lábamról amikor meghallok egy mély, férfi nevetést az ablakomon keresztül. Azonnal felegyenesedem és a hang irányába fordulok. A szomszéd ablakból egy fiú bámul vissza rám. Túl messze van ahhoz, hogy lássam az arcát de a szőke hajából, kék szeméből és a jól látszó, éles állkapcsából ítélve elég jóképű.

-Ne leskelődj, te perverz állat!-ordítom át a nyitott ablakon

-Ne aggódj, ha edzel még lehet formás segged, kislány!-bíztatóan próbálja mondani, de hallatszódik a hangjában a gúny

-SEGGFEJ!-ordítom vissza, majd agresszívan az égbe emelem a középső ujjam és bezárom az ablakot. Behúzom a függönyöket is, hogy véletlenül se lássam ezt a bunkó majmot. Felsóhajtok, és ezzel be is dőlök az ágyba ahol rögtön elvisz az álom.

-másnap reggel-

13:23-at látok az éjjeli szekrény mellett lévő órán ahogy kinyitom a szemem. Még alszom egy kicsit, ma úgysem csinálunk semmit. Abban a másodpercben, hogy visszacsukom a szemem az öcsém robban be a szoba ajtaján és hatalmas csattanással fog padlót ami után a fülsüketítő bömbölés következik. A szüleim egyszerre rohannak fel a lépcsőn, a szeleburdi öcsém megmentésére még én nyugodtan szuszogok tovább.

-Nina, az Istenit segíts már!-üvölt rám apám, mire szemforgatva kiszenvedek a puha paplan öleléséből

-Semmit nem tudtok nélkülem csinálni.-sóhajtok fel miután a vállamra kapom a kisfiút és nyugtatásképp elkezdem simogatni a hátát, mire lassan csillapodott is a bömbölése. Mikor már egy hangot sem ad ki felültetem a mosógép tetejére majd az elsősegély doboz után kezdek keresgélni amit pillanatok alatt meg is találok.

-Ez kicsit fájni fog.-figyelmeztetem mielőtt a kezemben lévő fertőtlenítős vatta pamacsot finoman a bőréhez érintem. Arra várok,hogy melyik pillanatban ordít fel, de ő ahelyett csak némán ül arra várva, hogy végezzek.

-Kész vagy tücsök.-adok egy puszit a homlokára miután óvatosan rásimítottam a sebére a sebtapaszt.

-Köszönöm!-ölel meg majd lekúszik a mosógépről és elrohan.

Ha már visszaaludni nem tudok nem akarok itthon rohadni egésznap.

-Apaaa!-trappolok le a lépcsőn, egyenesen a nappaliba ahol apa épp a focit szidja a tv-ben

-Mivan?-néz fel rám. Az összehúzott szemöldöke, a ráncok a homlokán és a vörös feje egyértelműen arra utalt, hogy jobb ha most békén hagyom.

-Semmi, semmi.-mentegetőzően felmutatom a kezemet és hátrálok, egészen a konyháig.

-Anya, elmehetek körbenézni a környéken?-mosolygok kedvesen anyára

Becsukja a szemét, vesz egy mély levegőt amit aztán kifúj majd elkezdi hadarni a "ne felejtsd el merről jöttél" "vigyázz, ne fogadj el senkitől semmit" "vigyél paprika spray-t" féle dolgokat.

-Jólvan, nyugi nem lesz semmi baj!-szólok közbe, mert szegénynek már nagyon elfáradt a nyelve. Vesz egy mély levegőt még utólag és elejt egy biztató mosolyt. Feltipegek a szobámba, hogy átöltözzek valami kényelmesebb be. Kinyitom a szekrényt ahonnan árvízként zúdul rám a hatalmas ruhatömeg. Kiválasztok valamit,amiben nem néznek egy utca széli csövesnek de nem is kívánnak megerőszakolni.