12.fejezet

43 3 0
                                    

Sikeresen ki pihentem magam ,ami nagyon ritkán fordul velem elő.

Az a helyzet ,hogy a tegnap olyan 17:00 óra körül haza értem ,enni se ettem csak befeküdtem az ágyba és elnyomott az álom .

Tehát volt időm aludni .

Ma valami új stílust akartam varázsolni magamnak .
Soha nem voltam oda a szoknyákért ,de egyszer meg engedhetem magamnak vagy nem ?

Végül amit felvettem egy fekete kockás szoknya volt ,ami a comb közepéig fel van vágva,egy fekete crop toppal és egy fehér nike- al .

Mint már említettem nem szeretem a testem ,de ez most valahogy ma nem érdekel .Úgy vagyok vele ,hogy ma leszarom ki mit mond ,ma így fogok menni suliba ,kell egy kis változás.

Ráadásul a hajamat is ki simítottam és  a szemem sarkába egy kis fekete szemhéjpúdert raktam ,ami teljesen más hatást adott a szememnek .

A végeredményen még én is meg lepődtem .

Luna és a családom többi tagja is meglepődött a kűlsőmön ,még az ikrek is .Ráadásul Panna mondott egy olyat is ,hogy végre látszik ,hogy élek .Nem szép megjegyzés de tőle még ez is fura volt.Tehát akkor már biztos, hogy jól nézek ki.

A suliba egész nap bámultak ,mint boci az új kapura .
Kicsit se volt kínos.Ahhhh dehogy .

Az órák csak repültek ,mert egyáltalán nem érdekelt az ,hogy mit mondanak ,ma boldog voltam és ezt senki se tudja el venni tőlem .

Már 14:00 óra volt ,olyan jól elbeszélgettem az időt a lányokkal .Majd  bejön hozzánk az aligazgató  úr aki a földrajz tanárunk is ,hogy nincs több óránk mehetünk haza ,mert a biológia tanárnőnek sürgősen el kellet menni.

Az osztályba olyan hangzavar lett,hogy nem hallottam a saját gondolataimat sem.

Én is velük együtt örültem ,már készültem kimenni az ajtón.Nálam volt már a táskám is.

-Te neked nem próbád van ? Hova hova ? -kérdi tőlem Petra ,aki velem volt amikor Erik kijelentette ,hogy ma próbálunk.

-Uhh basszus ,tényleg! -ütöttem a homlokomra egyet ,mert nekem ez a fejemből teljesen kiment.

-Megvárjam veled még ezt a fél órát-kérdezte miután ,már jól kiröhögte magát nyomoromon.

-Nem kell addig megyek könyvtárba ,el leszek ,te menj nyugodtan haza- mondtam neki ,mert szerintem van neki ennél fontosabb dolga is ,amúgy is meg fél óra nem olyan sok .

Ezek után el köszöntünk egymástól,mindenki elment már,csak én maradtam magamba az osztályba .

Úgy gondoltam ,hogy addig el megyek a helyre amit mondott Erik ,a töri terembe és elkezdek bemelegíteni.

Már egy ideje bemelegítek és a hátamat nyújtottam ,mégpedig úgy ,hogy letérdepeltem és rá hajoltam a két lábomra ,a kezeimet pedig előre nyújtottam.

Amikor be jött a terembe Erik ,és én pont az ajtónak háttal voltam ,tehát pont a hátsó részem látszott.

Hirtelen felálltam ,hogy még véletlenül se nézze a fenekemet ,de eközben meg jól bevertem a lábam a székbe .
Mit ne mondjak ,nem is én lennék ,ha nem így történt volna.

Erik látta ,hogy mennyire akarok káromkodni ,miközben fogom a lábam a fájdalomtól,ő mégjobban el kezdett röhögni .

Ezzel engem mégjobban fel idegesített csak . Nem elég ,hogy fáj a lábom ez még röhög is.

-Miután kiszenvedted magad talán kezdhetnénk a próbát? - ledermedt az arca egy pillanatra ,aztán újra el kezdett röhögni valamin,de inkább nem is akarom tudni ,hogy min.Nem érdekel.

-Miután befejezted a röhögést kezdhetjük- mondtam neki megsértödve.

-Jolvan már,nem kell le harapni a fejem Kislány! - majd hirtelen le vette magárol a pólot ,amit én nem tudok hova tenni .Egyszerűen nem tudtam másfelé nézni csak a kidolgozott mellkasára .Majd csak akkor tértem észhez ,amikor már felvett magára egy másik felsőt.

-Mi az Kislány,elkalandoztál? - nézett rám hírtelen .
Akkor ezek szerint eléggé feltünő volt ahogy bámultam ,még jó ,hogy a nyálam nem csorgott .:) Haha .Vicc volt.

- Na kezdjük végre a próbát ? Vagy én léptem .- mondom neki ,azért hogy egy kicsit el tereljem a figyelmét és ne keljen válaszoljak a kérdésre .

- Megértem ,hogy tapizni szeretnél ,de még fujok magamra egy kis parfümöt legyen mit szagolgass este ,mikor elalszol.- mondja röhögve ,majd a hülye tényleg befújta magát parfümmel.

-Na mert pont a te parfümödet fogom szagolgatni nem ? - mondtom egy kis vigyorral az arcomon ,nehogy azt higgye ,hogy erre van szükségem .

- Na gyere ide !- megfogja a kezem és magához ránt.

- Először is ,a koreo elején a fiúk legényeseznek ,ekőzben ti lányok csujogatok ,egymást megkarolva .-mondja még mindig úgy ,hogy közel van hozzám.

- A csujogatást Petitől kérd el vagy valamelyik lánytól ,mert nekem nincs meg.- majd folytatta tovább mondani valóját.

A kezét a lapockám helyet ,a derekamra tette.Én pedig a kezemet az ő vállára tettem ,mert el indította a zenét ,miszerint táncolunk.

Lunátol tudom ,hogy a fiúnak sose szabad a  lánynak a derekára tenni a kezét csak a lapockára ,de úgy látszik ez Eriket nem érdekli.

-Az eleje 4 csárdás,utána két átvető ,majd karalati jön.Nagyjábol megjegyezted ,hogy következik ? - kérdi tőlem ,miközben csárdásozunk .

- A karalati ,az mit jelent? - kérdem tőle ,mert még én ezt nem hallotam .

-Az egy kiforgatás kendő nélkül- mondja nekem ,elég közel van megint hozzám.

-Milyen kendő? Én olyat nem hoztam - mondom,majd kétségbeesve nézek körbe .

-Most van nekem itt egy kendő a kezemen ,azt kölcsönbe oda adom ,de próba végén kérem vissza ,ez az egyik kedvencem - mondja ,majd le vette a kendőt a kezéről és a kezembe nyomta.

-Az átvető után karalati ,utána pedig a sima forgás ,a kendővel,tudod hogy kell nektek forogni ? - megáll egy pillanatra és kérdő fejjel nézz rám ,gondolom válaszra vár.

-Nem ,tudod még eddig nem próbáltam egyszer sem ,nincs honnan menjen-mondom neki az igazságot.

-Na jo ,akkor viszont bal láb előre ,forgás ,másfél kört ,majd egy rugózás ,majd vissza térünk bal lábbal .- mondja ,miközben el kezdte csinálni is .

Nagyon könnyűnek tűnik ,de nehéz megcsinálni .Majd vagy olyan századjára ,sikerült is ,mire egy normális forgást csináltam .

-Na jó van Kislány ,el fáradtál már én úgy látom ,amúgy is mennem kell edzésre ,hagylak pihenni,nehogy még szét essél nekem.- röhögött ki újra ,azzal a bohóc fejével.

-Haha ,de vicces ,menjél akkor -mondom úgy mint akit nem érdekel ,hogy hova megy.

-A forgást még gyakorold otthon ,hogy a következő próbára menjen ,mert ez az alapja az egésznek.-miközben ezeket mondja ,már pakol is befelé a táskájába.

-Okés- rendezem le ennyivel .

- A következő próba ,csütörtökon ,2 kor ,tudom hogy csak 2 -ig lesz órád szóval ne parázz ,és ugyan itt találkozunk - ezzel ki is ment a teremből.

Én lesokkolódva álltam ott ,hogy ő azt honnan tudja ,de inkább el engedtem a dolgot ,mert hülyén néztem ki ,hogy ott álltam a töri terem közepén.

El indultam inkább haza,örülök ,hogy legalább ezt ,meg tanultam ,de nem tudom valahogy arra számítottam ,hogy befog szólogatni ,mint a multkor ,de nem így tett és ez fura volt tőle.

Valami itt nem stimmel.

Haza mentem ,lefürödtem és elnyomott az álom,még vacsorázni se vacsoráztam.

Nem volt kedvem semmihez sem ,de legalább tudtam pihenni ,ugyan is ,másnap suli lessz.




Néptáncos lettemWhere stories live. Discover now