Árnyékokkal - H1

Halotti sor

"A bűnösök valahogy mindig ott végezték. Sajnos kiút csupán a vallatónak járt, mégis egy alkalommal nem a kínzót illette, meg a szabadság" -  Tortúrák, és történetek - Ismeretlen

.

    Szokványos üvöltések szakították végig a fagyos termet. A hangnak sajnos nem volt, hova menekülnie, hiszen az egész terem felépítése egyszerű volt.  Pár négyzetméternyi hely, kikövezett falak. A közepén még egy ennél is átlagosabb székkel. Ellenben a horrorisztikus látványt a székben ülő fiatal gyerkőc idézte elő. És a körülötte patázó vértócsa, és a halál illata. Üvöltés. Leszakadt ujjbegy. Lábkörmök szakadásának hangja. Üvöltés. A kard szisszenése, majd a felhám átvágása, ezt követte az irha. Vér. S, a szokássá vált regeneráció. A köztudatban úgy élt az egész, mintha eretnekség miatt ülne ott az egyén. Persze ez nem így volt...

.

-Esküszöm nem látom az árnyakat! - felelte az ismeretlen fiatal, már-már nem emberhez méltó hangon. Sajnos nem ez volt az igazság.

-Hazudsz. - érkezett azonnal a rideg válasz.Üvöltés.-Mit látsz? Mit csinálnak? Néznek minket? - Kérdezte Rowdil.

A felszakadó körmök hangja, és megint a bőr szisszenése zengte be a teret, majd az ezt követő szokványos kiáltás. Vér.

    Rowdilnak élete során ezerszer volt ilyesfajta kínzással dolga, ámde néha neki is szüksége van a szünetre. Az ordítások közepette elhagyta az érdekes termet, s azonnal egy felfelé ívelő lépcsősorra ért. Tipikus "szakmai" ruhájában volt, amely kékes színére már ijesztően rászáradt a vér, mintha rejteni sem akarná a munkáját. Izzadság cseppek könnyeztek a homlokán. A lépcsősor végén közben rátért egy rideg folyosóra, és azonnal balról bement egy IGAZGATÁS nevezetű ajtón.

-Eddig hogy sikerül a kölyök kihallgatása? - kérdezte egy ismeretlen hang!

- Folyamatosan azt hajtogatja, hogy nem lát semmit. - felelte egyszerűen Rowdil.

-És te ezt komolyan elhiszed? - kérdezett rá mérgesen, a még mindig ismeretlen!

-Igazgató úr! Azt hiszi most kezdtem? - húzódott mosoly Rowdil szájára. Azonnal látta, hogy a mostanra ismert igazgató megreszket.

-A többiből számosabb információt szereztünk, esetleg az elavult kínzási módszereid tehetnek az elenyészőbb információról? - húzta arcizmait csalfára az igazgató.

-Rawdil, ikrek vagyunk, de egyetlen különbség van köztünk. Nekem céljaim vannak. A módszereimben pedig biztos vagyok. Ha a kölyök egy átlagos árnyharcos lenne biztos halott lenne. A Zenin család leszármazottja. Amennyiben kiszabadul, mind halottak vagyunk. - felelte komolyan Rowdil. Rawdil arcára a félelem olyanfajtája ült ki, amely átélhetetlen.

    Rowdil visszatért a szokásossá vált kamrához. Megpróbált egy másfajta módszert.

-Kezdjük úgy, mint szimpla barátok. Előszöris hogy hívnak? - Rowdil nyugodt arca nem sugárzott semmit.

-Avi! Zenin Avi. - válaszolt a kölyök kurtán, vért köpve. 

-Kedves Avi - kezdett neki Rowdil! - mondj el mindent, és esküszöm nem esik semmi bajod. Ez az első opciód, a második opció pedig, hogy most azonnal meghalsz. Melyiket választod? - Blöffölt Rowdil.

-Lehet egyetlen kérésem akkor halálom előtt? - mosolygott Avi.

-Lehet!

- Írj kérlek egy levelet a barátnőmnek, hogy halott vagyok. - mosolyodott el Avi.

-Mi a címe? - fagyott meg a vér Rowdilban. 

-Nem tudod Anyádnak a címét? - nevetett fel hangosan Avi, majd abban a pillanatban robbantotta ki maga alól a széket egy jellel. Rowdil kezeiben a kard szisszenése hallatszott, és az ereiben érezte a halált. Elkésett. Életében mindig késős személy volt, ezt idézte fel agya utolsó pillanatiban, persze akkor nem értette miért. Ő sajnos nem is fogja. Avi Joord jelére formálta  a kezét, amely technikailag egy antracit színű vágást eredményezett. Ezzel egy időben futásnak eredt a lépcsősor felé.

    Rowdil nem látott. Nem halott. Vagy már csak nem akart? Ezt nem tudjuk meg soha.