Árnyékokkal - H1

Átok

"A Régmúltban együtt éltek. Elrejtőzve a halál sziluettjében, és várták a megfelelő pillanatot. 1303 pedig mindenki számára egy végzetes dátum marad! A világon mindenhol fellelhetőek voltak a hullák. Parasztok az utak szegletein, volt amelyik halott volt, s olyan is akadt aki csendben várta a halált. Ekkor osztották fel a világot a következő birodalmakra: Gwinrhos - a hó birodalom, Létoile - a kereskedelmi fő központ, Foera - a törpök birodalma, Faltertra - tünde birodalom. Ez mellett még Guhiseal, és Haute létezett. Nem tűnik érdekesnek mégis egy tiltott régió is szerepelt. Főképp egy sziget, ami a Khamet nevet viselte.  Az árnyharcosok szigetének is hívják. Nem található semmit, ám teóriák azt tartják, hogy létezhetnek ott harcosok."  -Encyclopedia, Hét torony!

.

    Ha valaki akkor, abban a pillanatban benézett volna az ablakon, nem mást látott volna, mint egy vérző fiút aki egy táboriágyon ketted magával foglalt helyet, az utolsó egy lány volt. Mellettük idős bácsi mondott valamit, amely nem volt annyira kivehető. De mégis ki látta volna őket, hisz nem is tudott a fehérnép a hely létezéséről. Khamet rejtett szigetének, még annál is rejtettebb kastélyában voltak.

-Szóval Avi mi történt? Meséld el mire emlékszel. - mondta rekedtes hangon az öreg.

- Rendben, megpróbálok visszaemlékezni mindenre!

.

A lépcsősorra érve szemei azonnal hozzászoktak a sötétséghez. Nem találta Avi valami érdekfeszítőnek a helyet, sokkal inkább az eltűnt társai érdekelték. A lépcső végén kiszűrődő zajt halott, Sight jele csillant meg az éjszakai fényben. Aminek segítségével tisztán hallotta a bent lévő beszélgetést.

-Ne csináld már Isaac. A kurva életbe, hogy haltak meg heten?  - felismerte a nyugtalanságot, és a dühöt a hangban Avi.

-Az én hibám nem gondolkoztam, sajnálom. Egy pillanatra figyeltem csak másra, és meghalt mindenki, aztán elvesztettem a fejemet. A következő pillanatban annyira eszméltem fel, hogy a többieken kívül a kölykök is halottak voltak, csak az a három maradt meg. Kérem büntessen meg igazgató úr! - felelte a másik ismeretlen hang, már-már sírva.

    Nem lehetett hallani, nem volt nesze, csupán egy zöld fényt láthattak. Isaac útja itt ért végett, a polcot nézte halála pillanatában. Rawdil pedig kővé dermedt, megpróbált elfutni. Csak próbált.

   Avi dühös volt, nem tudta elfogadni, hogy  a barátai halottak. Futott amerre tudott. Fáklya. Újabb ajtók, a tartalmuk nagyrészt üres volt. Nem tudta mióta loholhat a tátongó sötétség felé. Sight jele még működésben volt, sírást hallott jobbról. Azonban egy ajtó megállította az útját, teljes sebességével nekicsapódott, ám tisztában volt végre a zaj forrásával. Mikor belépett remény sugár hatolt végig a testében. A körülmények ellenére a személy akit látott az unokatestvére volt Emma.

-Emma hát te élsz? - üvöltött fel hangosan Avi! Erre Emma is nagy ordibálásban tört ki örömében. Igaz nem lehetett érteni, hisz a szája takarásban volt. Eltávolította Avi róla a köteleket, és egyéb mást, majd megölelték egymást.

-Végre itt vagy Avi. - ujjongott Emma boldogságában.

-Igen, de most siessünk. Később megbeszéljük a történteket. A többiek tudod merre vannak? - szipogásban tört ki a lány, a válsz megkezdése előtt.