Claude

A tavaszi hajnal első sugaraival egy ifjú lovas érkezett párizsba. Az arcát csuklyás kabátja takarta, mikor a lováról leszállva szemben állt a főesperessel. Kihúzta magát és kezet nyújtott. 
- Claude!-húzta mosolyra ajkát a főesperes.- Isten hozott újra itthon.
- Köszönöm!-bólintott vissza szelíden.
Az esperes játszott komolysággal nézett a fiatalra.
- Ejnye, fiam! Milyen hallgatag lettél-az esperes nosztalgikusan  az égre emelte tekintetét.- Pedig milyen pernahajder gyermek voltál. A híres iskolában látom kiverték belőled.-az idős pap sokat látott szeme körül ráncok jelentek meg az arcára vetülő széles mosoly nyomán.

Claude végignézett a rég nem látott esperesen. Nem tudott eltelni annyi év, hogy a pap bármiben is változhatott volna számára. Az agyában azonban egy kevésbé vidám gondolat is befészkelte magát. Orvul elnyomva a víg emlékeket, akár a kakukk madár.
- Jehan hogy van?-kérdezte elködösült szemmel, csaknem félve. Az esperes elkomorult. Korábbi jó kedve eltűnt arcáról. 
- Tudod jól, milyen. Hiszen a testvéred.
Claude addig állta az esperes tekintetét, amíg az el nem kezdte égetni.
- Szóval még iszik.-sóhajtotta, majd tekintetét a kövezett útnak szegezte.- Mennyit imádkoztam, hogy megváltozzon. Ha időm engedte volna, többet látogatom.
Az esperes közelebb ment és elvette a fiataltól a lova kantárszárát.
- Nem lenne helyes, ha felrónám neked. Isten útjai kifürkészhetetlenek-azzal elindult és Claude követte.- Most pihend ki magad! Az esti misén szükségem van ministránsra.-nevetett rá az esperes a válla felett.

Az ajtókilincs laza volt Claude szülőházának ajtaján. A szél szabadon járt az egyik törött ablaküvegen keresztül. Az ifjú lassan indult a házba, mindent alaposan megszemléve. Csalódottságát nem is palástolta az arcára kiült tömény iszonyat. Az édesanyja igényes -nem kimondottan gazdag, de ízléses- lakberendezésének nyoma sem volt. Amióta meghalt, Claude-ra maradt az öccse ellátása. Jehan azonban sok fejtörést okozott. Claude végeláthatatlanul tanult és dolgozott azért, hogy az öccse is megfelelő taníttatásban részesüljön. Ehhez elengedhetetlen volt a pénz. Claude inkább eladta a szülei után hátramaradt értékeket, mintsem lopjon. Az erkölcs számított a talajnak, melyen minden embernek állnia kell. És az útnak, melyről annyian letérnek. Az örökség azonban véges volt, ezért sokat nélkülöztek. De ahogy Claude egyre tanultabb lett, úgy fogytak azon esték száma, mikor nem került kenyér az asztalra.

Az asztal gondolatára csalódottan konstatálta, hogy a bútordarab már nem létezik a házban. A helyét törött üveg szilánkjai vették át. Claude lehajolt szemügyre venni a darabokat. Köpenye, ahogy a földre ért, szívni kezdte az alkoholt magába. Ezzel teljesen eláztatva az ifjú ruháját. A kifolyt ital még nem száradt fel és friss vér cseppek tükröződtek a szilánkokon. Claude felvette az egyiket, aztán kiegyenesedett. Fiatal kora ellenére a térdei már - már illetlenül megroppantak. Ráemelte szemeit a ház egyik sarkára és borzadva ismerte fel a fal tövében kuporgó alakban az öccsét. A szilánk kiesett a kezéből, úgy rohant hozzá.

Jehan nem volt eszméleténél. A szeme alatt egy lila folt húzódott. Claude minden erejét latba vetve próbálta felsegíteni a testvérét. Hanem betegesen sovány teste nem bírta az alkoholgőzös férfit. Visszahanyatlott vele a padlóra. Igyekezett megtámasztani Jehan fejét és beszélt hozzá. Kis idő múltán Jehan kinyitotta ép szemét és gyenge hangon beszélni próbált.