Miután az új barátosném már már mondhatom ezt szerintem elég kínos helyzetbe hozott ugyanis Eddie karjába ami amúgy felettébb kellemes volt utána pedig felmentek a sziklára és együtt aludtak Ricsivel de valami olyan pozícióban hogy az nem igaz.? Tényleg nagyon hülyén aludtak. Na de nem nagyon tudtam ezzel foglalkozni egészen reggelig amikor muszáj volt meg jegyezni de ez most mellékes. edi ugye alacsonyabb nálam de amikor a vállamhoz told a fejét az olyan aranyos volt és megfagyott bennem a vér nem tudom miért gondoltam jó ötletnek hogy oldalamra fordulok mondjuk lehet azért mert így szoktam aludni És átkaroltam. és nyomott el az álom Reggel sikerült megelőzne még kikerültem a kínos helyzetet. elmagyaráztam a többieknek hogy Beverly elment Nem kell aggódni mert az elején nagyon megijedtek az eltűnések miatt. aztán felkelt szerelmes pályázunk és hát ja 😅 meg kellett jegyezni hogy milyen hülyén aludtak. na de miután elmentek mi még fürödtünk egyet aztán elmentünk és nagyon másnapig nem is történt semmi amikor elmentünk aki folyóhoz nézelődtünk a szerelmespárt plusz a kiscserkész elküldtük fel gyűjteni az új gáthoz Mi pedig bementünk billel aki folyóba és talált egy cipőt az eltűnt lánytól egyébként hirtelen már azt hittük hogy gorgeitol talált valamit de nem hála istennek Ja igen már ott volt az a srác akivel együtt aludtam szerintem innentől mindenki érti hogy ki de nem akart bejönni merthogy őt idézem tiszta szmötyi aminál azt jelenti hogy szar és húgy na de mindegy meg dobtam azért egy szaros ruhaneművel de csak azért amiért Amúgy a többiekről nem nagyon sokat tudtunk csak amikor elmentek a tűzifát vagy Mi az istenért gát építőanyag ért akkor még hallottuk hogy Stanley valamit magyarázott a szömörszékröl . Egyébként ami már nagyon megijesztett minket hogy az új srác egyszer csak legurult a dombról egyenesen a vízbe a kövek közé. Egy vágás volt a hasán úgyhogy megvártuk a többieket akik valósággal szaladtak de most komolyan egy órája voltak legalábbis annyit sétáltak és kb 10 perc alatt itt voltak és erre megkaptuk a pápaszemes legjobb megjegyzését
- hé te fasz te honnan a faszbol kerültél ide !jössz segíteni gátat építeni
YOU ARE READING
Life In Derry
Romanceezt egy barátnőmmel közösen írjuk egyébként van még egy ilyen könyvünk de most az nem számít ebbe egyébként alternatív Love story A barátnőm oldala neve ketrinvagyokhi