7.

230 15 3
                                    

18+ rész aki nem bírja ne olvassa el CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGGEL!!!!!

Itt maradtál ok






Várj még egy, kicsit




Most

Bocs nem



Na most :

Deku szemszöge 💚
Akkor... I..igen -mondtam majd letámadta újból ajkaim. Csak úgy faltuk egymást ,megint bejutást kért számba amit meg is kapott majd vad táncot járva nyelvemmel kellett szétválnunk levegő hiány miatt.
Miután ezt megtettük Kacchan felemelt majd óvatosan az ágyra dobott. Tőlem magasodva támadta megint ajkaim.
Kicsit szétváltunk majd újból egybe folytunk . Addig levette a pólóját majd én is róla. Kicsit lejjebb haladt és a nyakamat vedte célba majd kezdte el szívogatni és harabdálni. Nagyon jól esett így jóleső sóhajokkal jutalmaztam cselekedetét.
Ahh
Látom tetszik. Na és ez?😏-mondta majd elkezdett játszadozni mellbimbómmal
Ahhhh-nyögtem ég, kicsit hangosabban
Nyugodtan nyöghedsz hangszigetelt a szoba.-mondta perverz vigyorral az arcán. Akkor tényleg jó lesz...szerintem bár nemtudom még sosem csináltam ezelőtt ez lesz az első alkalmam.
R..rendben -mondtam neki jelezve hogy fölytathatja. Folytatta ahol abba hagyta  közben fejével elvándorolt addig és elkezdte nyalogatni majd szívogatni bimbómat
Ny.....MH.....-kezével lentebb vándorolt majd leszedte a nadrágom és hozzá ért merev tagomhoz
Ahhhh-nyögtem, nagyon jól esett, majd elkezdte masszírozni kezével tagom boxeren keresztül. Ez az érzés ....valami csodálatos. Belenyúlt boxerembe majd úgy is elkezdte masszírozni tagom közben ugyan úgy szívogatta bimbómat. Miután azt befejezte puszikkal lepte el a hasam majd egyre lejjebb menet az alhasam . Tagomnál megállt majd lassan bevette szájába.
Nyh.....ah....-olyan kellemes érzés volt majd elkezdte fel le mozgatni a száját Kacchan a tagomon. Csiga lassan haladt húzni akarja az agyamat .
Gy..gyhojsabbhanh-mo szám ki sőt nyögve . Miután ezt kimondtam elkezdtett fokozatosan gyorsítani.
K...Khacchan énh.... mindjarth....-el akartam tolni a fejét de nem engedte . Mikor a csúcshoz érhettem volna abba hagyta.
E...ezh mosth mierth.??-kérdeztem idegesen.
Mert nem csak te akarsz elélvezni-mondta majd elővette kettő ujját és a számba dugta
Nyálazd össze alaposan!-mondta én csak tettem amit mondott. Alaposan benyálaztam majd megfordított kutya pózban helyezett. Majd bedugta egyik ujját. Nem mondom nem volt olyan kellemes az elején.
Na milyen?
Fura -mondtam . Pár perccel később egy nagyon kellemes érzés öntött el ami miatt már nyögdécseltem. Most ragta be a másik ujját az már egy kicsit feszít de tűrhető. Miután bedugta a másikat is kicsit járatta bennem majd elkezdtett olllózni ami nagyon jó volt. Kicsit kezdett gyorsítani ujjával aztán oda szóltam neki
R...rhagdbeh!-utasítottam
Ha te akarod!-mondta majd lassan belém nyomult
Ahhhhhhhhhhhh -nyogtdm fel lányosan
Áhm-Kacchan is nyitott egy kicsit ahogy hallottam
Oh ohjan szhűk vagy!-mondta
The meg thúl nhagy!-mondtam én is neki kicsit még így maradtunk majd elkezdett bennem mozogni csak nyögdécseltem alatta amígy a lábaim fel nem adtak így már csak a kezeim tartottak egy kicsit segítség képpen feltoltam Kacchannak a fenekem míg a felső testemen pihentem. Úgy ostromolt míg el nem talált bennem egy érzékeny pontot
Nyhaaaaaa
Meg vagy!-mondta majd elkezdte tovább azt a pontot lögdösni.
Kacchan...mhi...minhjárth...
Éhn ish...-mondta majd egyszerre élveztünk el.
Kacchan ki jött belőlem majd ledőlt mellém él takart ránk takarót. Közelebb húzott magához és megölelt majd adott egy puszit tincseim közé.
Szeretlek Deku!💚💚
Én..én is Kacchan-mandtam majd elnyomott minket az álom.

TIME SKIP
Vasárnap arra ébredtem hogy nagyon fáj a seggem egy bizonyos ember miatt!!
Kicsit sántikálva de lementem.
A többiek furcsán néztek majd megkérdezték hogy miabajom. Mondtam nekik hogy csak leestem párszor az ágyról este meg hogy nem tudtam rendesen aludni. El is hitték szerintem.
Miután végeztem a kajálással felvittem Kacchannak egy kis szendvicset amit annyira szeret remélem!! És hát szépen köszöntöttem!
Jó reggelt te hülye!-mondtam nem is kicsit idegesen
Jó reggelt nyomim!-mondta majd adott volna egy puszit de kitértem előle és mondtam is neki.
Ha ennyire akarsz puszit adni akkor gyere és kapj el!!!
Rendben de az előtt felőltözhetek?🥺-kérdezte sajnálóan
Talán!-mondtam majd ki is mentem majd meg is vártam!
Akkor g,ere is kapj el!!!-mondtam és elkezdtem le rohanni a lépcsőn kész csoda hogy nem buktam fel!!!!!!
Na igen addig üldözött Kacchan míg le nem értünk a közös nappaliba és el nem döltünk. A többiek csak figyelték az eseményeket. Kacchant öleltem aki engem ölelt a kanapén fekve.
Öhm ....megzavartunk valamit????-kérdezte félénken Kami
Nem!-Mondta Kacchan majd ment is el engem elengedve.
Midoriya ez mi volt?-kérdeztem a többiek kórusban
Áh csak tegnap este segítettem megírni Kacchannak a háziját meg bepótolni az elmaradt dolgokat. Csak ennyi!
De ahogy miért kell utána fogócskázni??-kérdezte Kiri
Megnéztem mennyire gyors Kacchan így felidegesítettem és elkezdett üldözni !-mondtam nyugodtan a végét már nevetve.
Aha ok-mondták
Ez a nap is gyorsan elment.

MÁSNAP!!
Bakugo szemszöge:🧡
Már reggel van. Együtt megyünk Dekuval suliba . Még mindig a szombat esti jár az eszem.  El sem hiszem hogy, megbasztam egy fiút!!nagyon jó vólt meg minden.
Na mindegy.
Dél van kaja szünet.
Elhivom Dekut a mosdóba mert nagyon akarom.
OI nyomi! Gyere velem!!-mondtam szokásos flegma hangon amit a többiek is ismernek.
Szia Kacchan!rendben!-mondta majd megfogták a kezét és már mentünk is.
Beérve egy ből letámadtam és elkezdtem csókolgatni.
Akarlak Izuku!!Nagyon akarlak!-mondtam majd lehajoltam és széthuztam a sliccét. Kivettem tehát majd elkezdtem nyaldosni majd be kaptam tövig ő csak nyögdécselt de a kezét szája elé tartotta azért hogy meg ne hallják. Addig szopogattam míg el nem élvezett.((fenti kép))
Kacchan?
Igen?
Olyan vagy!
Tudom le is mosom!-mondtam majd oda mentem a csapvíz és lemostam az arcom.
Vissza mentünk
Bakugo mi az a hajadban az a fehér ragadós íze?!-kérdezte már nevetve Kirishima
Csak ragasztó Deku miatt történt nem bírtuk kibontani így hát a földhöz basztam és széttört és bele ment a hajamba majd lemosom!-mondtam kicsit mérges hangon
Aha az gáz!-nevetett nagyban Kiri
Hú bazdmeg ezt túléltük..hála az ördögnek hogy mellettem van mindig!!

Sziasztok!!!!ez most egy nagyon izgi rész volt! Eddig a leghosszabb és már is este 22:50 van
Na mentem puszika 😘❤️❤️

Titkos hódolóWhere stories live. Discover now